Orbán Viktor mai szónoklatát hallgatva újra huszonévesnek éreztem magam, mint 2006-ban. No, nem azért, mert a szavai a tizenkét esztendővel ezelőtti forradalmi hévet gyújtották meg a lelkemben. Egészen más emlékek rohantak meg. 2006 március 15-én a Kossuth téren éreztem magam. Leszegett fejjel, melankolikusan cigarettázva hallgattam a Fidesz elnökét – és akkor tudatosult bennem végleg, hogy ezt a választást el fogjuk bukni. Így többes számban, mert bár az ikszet már akkor sem a narancs mellé húztam, úgy éreztem, Orbán Viktornak és nekem mégis csak van valami közünk egymáshoz. A beszéd végére jöttem rá, hogy már nincs. Mert azzal a kötelező köröket letudó, hit és erő nélkül beszélő fickóval a színpadon nem tudtam mit kezdeni. Ez azóta is így maradt, ám ez az élmény többé nem ismétlődött meg.
Orbán azóta nagyon sokszor, sok helyen szónokolt, én egyre kevesebb dologgal, végül már nagyjából semmivel sem értettem egyet abból, amit mondott, ettől aztán egyre jobban irritált – de soha nem untatott.
Ez több mint egy évtized múltán most ismétlődött meg először. Agyonhasznált közhelyek a szabadságharcról, majd a kötelező rövid töri óra után Brüssszel, globalizmus, Sorosgyörgy, katonakorúmigránsok, nemleszünkgyarmat, EP-választások, hajrámagyarok.
Ezt a beszédet nagyjából bármelyik egységsugarú fideszes önkormányzati képviselő elmondhatta volna a városa ’56-os emlékművénél délelőtt fél 11-kor a koszorúzás előtt, lélekben már az otthon gőzölgő húslevesre gondolva.
Ez a playbackről előadott, lakossági technóval felütött politikai mulatós hakni biztosan nem lelkesített volna fel akkor sem, ha hardcore fideszes ultra lennék. Ezt onnan sejtem, hogy ellenzékiként egy kicsit sem húzott fel,
Hallgattam, és nem idegesített, nem frusztrált, nem fenyegetett, nem háborított fel – untatott.
Orbán Viktor az elmúlt években módszeresen kirabolta, a német nagytőke gyarmatává, keleti despoták homokozójává tette a hazámat, a csillagokat lehazudta az égről, milliókat tett paranoiás gyűlölködőkké, hazavágta az egészségügyet és az oktatást – de így még nem hagyott cserben mint ma.
(Fotó: Kovács Tamás/MTI)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
