Orbán Viktor kebelbarátja, Aleksandar Vučić épp most találkozott Soros fiával

Orbán Viktor kebelbarátja, Aleksandar Vučić épp most találkozott Soros fiával

A szerb államfő hétfőn hivatalában fogadta Soros György fiát, Alexet, aki a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatótanácsának alelnöke – írja a Delhir.info.

Németh Szilárd legyen a talpán, ezt már neki is nehéz lesz elmagyarázni.

Vučić és Soros (SOROS) Szerbia európai útjáról, az EU-s integrációról, a média helyzetéről és a jogállamiságról is tárgyalt. Téma volt a szerbiai cigányság jogainak helyzete és felzárkóztatásuk is, igaz Szerbiában a magyarság a legjelentősebb nemzeti kisebbség.

A szerbiai sajtó arról nem számolt be, hogy Alex és Aleksandar tárgyaltak-e a Soros-tervről.

Hírdetés

Alex Soros arra biztatott, hogy Szerbiának meghatározó szerepet kell játszania a térség stabilitásának megőrzésében. Megerősítették, hogy a Nyitott Társadalomért Alapítvány kész támogatni Szerbiát és segíthet a vállalkozások számára is szimpatikusabbá tenni az országot.

A találkozó azért is érdekes, mivel Szerbiában az idei elnök választásokat követően országszerte tüntetéseket tartottak, és az akkor utcára vonuló tömegeket a kormány tagjai többször nevezték Soros bérenceknek és bértüntetőknek. Mindemellett számos alkalommal hergelték a szerb társadalmat Soros György nevével, arra hivatkozva, hogy külső hatalmak próbálják kikezdeni Szerbia érdekeit, amelyeket a haladók kormánya tíz körömmel megvéd.

Természetesen a kormányzati kézimédia kishazánkban is teljesítette a feladatát: így a 888 nevű médiaterméknek hívott lap „Soros állhat a szerbiai tüntetések mögött”, az épp három napja sajtópert bukó Pesti Srácok pedig „Soros aktivistái gyalázhatták meg Magyarország belgrádi nagykövetségének épületét”. 

Aleksandar Vučić egyébként gyakori vendég Soroséknál, hiszen a szerb elnök legutóbb alig pár hónapja, még egy szeptemberi New York-i útja során találkozott és tárgyalt Soros Györggyel és fiával.

Hogy pontosan mit gondol a találkozóról a Fidesz-KDNP és maga Orbán Viktor, azt akár személyesen is megmondhatják majd Vučićnak, hiszen a tervek szerint nemsokára ismét közös kormányülést tartanak majd a történelmi barátságban álló szerb és magyar kormányok tagjai – írja a portál.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »