Orbán Viktor: Jól mondták száz évvel ezelőtt, hogy mi még ott leszünk azok temetésén, akik bennünket akartak sírba tenni

Orbán Viktor: Jól mondták száz évvel ezelőtt, hogy mi még ott leszünk azok temetésén, akik bennünket akartak sírba tenni

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Mára Magyarország lett a Kárpát-medence legnépesebb országa, Nyugat-Európához képest ez a béke és a biztonság szigete – erről beszélt Orbán Viktor Sátoraljaújhelyen, a trianoni békediktátum centenáriuma kapcsán.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyöngeség luxusát, mindig az lehet a miénk, amit meg tudunk védeni. A miniszterelnök azt is mondta: nagy nemzetté csak az válhat, amely megjárta a kálváriát és kiállja a próbatételeket.

A Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen felavatták a Centenáriumi Turulszobrot.

Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott: ismerjük a stációkat, a sátoraljaújhelyi magyar kálvária fájdalmas stációit is ismerjük. Mégis újra járjuk a keresztutat. Gyógyírt, vigaszt, reményt és biztatást akarunk. Tudjuk, hogy ezt csak a keresztút végén kaphatjuk meg. Oda kell eljutnunk, ahol minden megvilágosodik és értelmet nyert.

„A magyarok történelem horizontja ezredéves magasságokban van, innen szét lehet tekinteni, messzire lehet látni”

– hangsúlyozta, majd hozzátette: ha nem a szemünkkel nézünk, hanem a szívünkkel, még messzebbre is elláthatunk. Egészen az idők kezdetéig. Látjuk, amint a nagy sztyeppe vándorló népeinek százai eltűnnek, és odavesznek a történelem porfelhőiben. Látjuk, hogy mi, magyarok se el nem tűntünk, se oda nem vesztünk, hanem a latin, a germán és szláv népek gyűrűjében különálló minőségünket megőrizve hazát alapítottunk. Nekünk sikerült, ami a többi sztyeppei népeknek nem, kialakítottuk és megtartottuk helyünket Európában.

Mint kifejtette: négyszáz éven át, négy trianonnyi erős és független állam volt a magyar, majd 300 éven, 3 trianonnyi időn át küzdöttünk az oszmánok ellen. Majd elbukott felkelésekkel és szabadságharcokkal tarkított kétszáz év, két trianonnyi idő után egy nagy európai birodalom társnemzeteként léptünk be a XX. század kapuján.

Bár az évszázadok alatt magyarok százezrei estek el a csatatereken, láthatta az egész világ, hogy a magyar nemzeten nem fog sem a golyó, sem a kardvas. Ha le is verik a lábáról, újra és újra feláll – emelte ki.

Nem lettünk szovjet tagköztársaság

Mint mondta, nem lettünk német tartomány, sem török vilajet sem szovjet tagköztársaság, de végül Magyarországot a budapesti összeesküvések hátba döfték, az országot az ellenségeink a bolsevikok kezére adták. A nyugat megerőszakolta Európa ezeréves határait és történelmét, Magyarországot természeti kincseitől megfosztotta, erőforrásaitól elrekesztette, országunkból siralomházat csinált.

  „Erkölcsi aggályok nélkül rajzolták újra Közép-Európát, ahogy újrarajzolták Afrika és a Közel-Kelet határait is. Ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha”

– jelentette ki.

Hírdetés

A második világháború után szívfájdalom nélkül dobták oda a kommunistáknak, „a lengyelek, a csehek, szlovákok azt kapták jutalmul, amit mi büntetésül” – tette hozzá. Kijelentette: mi makacs népség vagyunk, sohasem voltunk hajlandók részt venni a saját temetésünkön. A dédapáink sem adták föl, nem térdeltek le és nem kértek kegyelmet. Talpon maradtunk, és kibírtuk.

Ma már nincs se Csehszlovákia, se Jugoszlávia, se Szovjetunió. Nincs már se brit, se francia birodalom, ami megmaradt belőlük, az éppen most vergődik bosszút álló gyarmataik multikulturális szorításában – emlékeztetett Orbán Viktor, hozzátéve: a történelem igazságtételét a legnagyobbak sem kerülhetik el. Úgy fogalmazott: jól mondták száz évvel ezelőtt, hogy mi még ott leszünk azok temetésén, akik bennünket akartak sírba tenni.

Mi, magyarok viszont maradunk, akárhogy fordul is a szél. Megmaradunk, mert itthon vagyunk. Itthon vagyunk, és ezért megmaradunk. A magyarság az emberi szív módjára hol összehúzódik, hol kitágul, de lényegében 1100 éve ott él, ahol a nagy államalapítóink kijelölték a helyét – fogalmazott a miniszterelnök.

„Méltósággal őrizzük a Kárpát-medencét, amely küldetésünk is. Minden megszülető magyar gyermek újabb őrhely is. Mi nem szabdaljuk, nem gyötörjük, nem árusítjuk ki, hanem megtartjuk a Kárpát-medencét. Egy olyan nép önbizalmával és tartásával kell élnünk, amely tudja, hogy többet adott a világnak, mint amit kapott tőle. Teljesítményünk feljogosít bennünket a történelmünk folytatására. S nekünk, maiaknak azt is tudnunk kell, hogy voltak már rosszabb határaink is, mégis itt vagyunk”

– jelentette ki.

Az itt élő népekkel akarja Magyarország építeni és megőrizni a Kárpát-medencét

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a történelem megadta az esélyt, talán az utolsót, hogy a Közép-Európai népek új korszakot nyissanak a nyugatról és keletről fenyegető veszéllyel szemben megvédjék magukat, és együtt emelkedjenek föl. A miniszterelnök kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben bebizonyítottuk a szomszédainknak, ha a magyar nemzetrészek életereje összeadódik, az nekik is jó.

Mint mondta: csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs. Ez a törvény. Van, aki megértette és van, aki nem, ők jobban tennék, ha sietnének  mert fogytán az idejük – fogalmazott.

Ezeréves történelem áll mögöttünk, ezért mi felülemelkedünk az itt és most korlátain. Magyarul nézünk a világra, látjuk a hazát a magasban, de látjuk a fűszálak alatt is. Ha magyarul nézel, elfogadod, hogy a szlovák szlovák marad, a román pedig román, „látjuk szomszédjainkban azt is, ami elválaszt, de azt is, ami összeköt. Aki magyarul néz a világra, Szent István szemével lát. Szent István szemével látni a XXI. századot azt jelenti, hogy mi a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni a Kárpát-medencét ” – hangsúlyozta.

Már ismét mi lettünk a Kárpát-medence legnépesebb országa, száz éve nem voltunk ilyen erősek. Hidakat építünk és vasutat le Belgrádig, autópályát föl Kassáig. Politikai, szellemi, gazdasági és kulturális gravitációs erőnk napról-napra nő. Nyugat-Európához képest a béke és a biztonság szigete vagyunk – jelentette ki, hozzátéve: az erő felelősséggel jár.

A Trianon utáni száz év karantén, a száz év magány korszaka véget ért, ismét vannak szövetségeseink, jó szomszédaink és együtt készülhetünk a jövőre – mondta Orbán Viktor. Az elszakított közösség helytállását megköszönve kitért arra is, hogy nincs a világnak egyetlen olyan nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet. Nem csak kibírtuk, de ma ismét győzelemre állunk – szögezte le a miniszterelnök.

Új rend van születőben, a mi világunkban, a mi életünkben is nagy változások dörömbölnek a kapunkon – fogalmazott. Mint mondta, az elmúlt tíz évet visszanézve a mostani, Trianon utáni negyedik generáció az, akik megfordítják Magyarország sorsát, beteljesíti küldetését és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot, de a döntő ütközetet a következő nemzedéknek kell majd megvívnia, a végső lépéseket nekik kell megtenniük.

Nem lesz se könnyű, se egyszerű, de megéri majd, nagy idő vár rátok, készüljetek, minden nap készüljetek – üzent a következő generációnak a miniszterelnök.

„Magyarország mindenek előtt, a jó Isten mindannyiunk fölött, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

– zárta beszédét Orbán Viktor.

M1


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »