A Tihanyi-félsziget már ezer évvel ezelőtt Kelet és Nyugat békés és gyümölcsöző találkozóhelyévé vált – fogalmazott Orbán Viktor a felújított Tihanyi Bencés Apátság átadóján pénteken. A miniszterelnök szerint az ország vezetőinek van mit tanulniuk a tihanyi szerzetesektől. Hozzátette: „Jó volna, ha Európa mai szétválasztó, háborút szító, szankciókkal dobálózó urai vigyázó szemeiket Tihanyra vetnék.”
„Az ország vezetőinek van mit tanulniuk a tihanyi szerzetesektől, a túlélésről és az újrakezdésről is” – jelentette ki Orbán Viktor a felújított Tihanyi Bencés Apátság átadó ünnepségén. A miniszterelnök felidézte: a tihanyi bencéseket a történelem során háromszor próbálták meg eltörölni a föld színéről, de mindannyiszor újra egymásra találtak és visszaépítették a lelki házat és a kőfalakat is. Szerinte ugyan lehet, hogy van akit meglep, de úgy tűnik, a török, a jozefinista, majd a kommunista bezárás és üldözés közül az utóbbiból volt legnehezebb talpra állnia a tihanyi bencés apátságnak. „Hiába, a kommunisták nem ismernek se Istent, se embert, se alapítólevelet. Nem volt ez olyan régen, jó, ha észben tartjuk” – emlékeztetett.
Rámutatott arra is, a Tihanyi-félsziget már ezer évvel ezelőtt kelet és nyugat békés és gyümölcsöző találkozóhelyévé vált.
– mondta.
Az apátság felújítása kapcsán Orbán Viktor emlékeztetett, a kormány az elmúlt években több mint 3000 templomot újított meg és 200 új templomot épített a Kárpát-medencében.
„Alaptörvényünk elismeri a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. A kereszténység kultúra és civilizáció is. Benne élünk. A kultúra a mindennapok valósága. A keresztény kultúra igazít el bennünket az élet ellentmondásai között. Meghatározza fölfogásunkat az igazságosságról, az emberek egymás közti viszonyáról, beleértve a férfi-nő kapcsolatot is a családról, a sikerről, a munkáról és a tisztességről”
– mondta, és kifejezte meggyőződését, hogy a jövőnek sem lehet vetni más alapot, mint ami vettetett itt Tihanyban ezer évvel ezelőtt.
„Mi magyarok európaiak és keresztények vagyunk. Ezért tudnunk kell és nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az európai élet fundamentumai ma támadás alatt állnak”
– hangsúlyozta.
Orbán Viktor az ország uniós nyomás kapcsán úgy fogalmazott: „azt akarják, hogy keveredjünk össze más világból érkezett népekkel, keverjük össze a hagyományos nemi szerepeket, és a tetejébe még egy vesztes háborúba is belekevernének bennünket. A teremtés rendje helyett a dolgok összekeverése, felkavarása, egy új anarchia, új Bábel jelei köszönnek ránk mindenfelől” – mondta. Hozzátette, jó szándékú emberekként, egy háború által meggyötört nemzet tagjaiként békeszerető keresztényekként fáj látnunk, hogy háborús pszichózis fertőzte meg Európát.
Emlékeztetett arra, az alapító atyák keresztény emberek voltak, nem erre találták ki az Európai Uniót. Szerinte szabad, keresztény európai nemzetként nem engedhető meg, hogy a magyarok feje fölött döntsenek Európa jövőjéről.
„Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője. Itt a birodalmak árnyékában, a civilizációk útkereszteződésében, a haza megmaradásáért, a nemzet megtartásáért és a keresztény kultúráért vívott harcainkat végül mi mindig megnyertük”
– emlékeztetett, és hozzátette: kereszténység nélkül, ahogy az alkotmányunk is mondja, Magyarország nem létezne. E jelben győztünk és győzni is fogunk újra és újra.
hirado.hu
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »