Orbán Viktor fotóval, az LMP közleménnyel búcsúzik a pápától

A miniszterelnök közös fotót posztolt, és azt írta hozzá: Isten nyugosztalja Őszentsége XVI. Benedek emeritus pápát!

Az ellenzéki LMP közleményt adott ki, amelyben írják: XVI. Benedek szemléletmódja sokakat hozzásegített ahhoz, hogy szembesüljünk korunk lehetőségeivel és veszélyeivel. Úgy fogalmaznak: a zöldeknek is tanulságul szolgálnak például a teremtett világ védelmében megfogalmazott gondolatai.

Hírdetés

Idézik 2010-es újévi üzenetét, amelyben – egyebek közt között – ezt írta:

„Mindazonáltal figyelembe kell vennünk, hogy az ökológiai válságot nem értékelhetjük a hozzá fűződő kérdésektől függetlenül, mivel szoros kapcsolatban áll magával a fejlődés fogalmával, és az emberről, illetve embertársaival és a teremtett világgal való kapcsolatáról alkotott elképzeléssel.

Bölcs dolog tehát alaposan és nagy távlatban felülvizsgálni a fejlődési modellt, átgondolni a gazdaság és a gazdasági célok értelmét, hogy kijavítsuk működési zavarait és torzulásait.”

Az LMP úgy fogalmaz: azzal adózunk leginkább emléke előtt, ha komolyan vesszük szavait.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »