Első pillantásra mindenképpen. Az azonban továbbra sem látszik, hogy a meccset hogyan veszíthetné el. Hiszen minden a kezére játszik. Ebben a tekintetben semmi sem változott.
Ahogy az várható volt, a parlament nem szavazta meg a miniszterelnök által beterjesztett alaptörvény-módosítást. A Jobbik mellett a többi ellenzéki pártocska-politikusocska is kitartott eredeti álláspontja mellett. Nem állt át senki. A plusz két voksot, ami a diadalhoz kellett volna, a kétharmados többségét ciklus közben elbukó Fidesz nem bírta megszerezni.
Ez egyértelmű pofon, nem vitás – ám kijózanítónak aligha mondható.
Hogy miért pofon?
Ténybeli tény: 2010 óta egyszer sem szavazták le Orbán Viktort az Országgyűlésben. Az utóbbi időben megesett, hogy a kormányzat elveszített szavazásokat, ám ezek közel sem voltak ennyire fontosak és szimbolikusak, és nem kötődtek konkrétan-személyesen a főnökhöz. Ha az érvénytelen népszavazást első menetnek vesszük, a kedd délelőtti parlamenti döntést másodiknak, akkor Orbán Viktor 0-2-re áll.
Hogy ha már pofon, miért nem kijózanító?
A történet egyáltalán nem annyira egyszerű. Tekintettel arra, hogy a balhénak lényegében semmilyen érdemi tartalma nincs – a részletekbe nem érdemes sokadszorra is belemenni, maradjunk annyiban: a harc virtuális mezőkön zajlik –, a kérdés az, hogy ki uralja a kommunikációt. A Jobbiknak egy pillanatra sikerült átvennie a kezdeményezést, de a megkérdőjelezhetetlenül első számú téma gazdája a kormány és a Fidesz maradt.
Az amúgy létező problémára reflektáló, de annak valóságosságától hihetetenül messzire elemelt brüsszelezős-migránsozós őrület a bukott referendum és a bukott alkotmánymódosítás után éppúgy napirenden tartható, mintha ezeket a meneteket nyerték volna fideszék. Mivel az első számú kampánycél ez volt – mármint a tematizálás fenntartása-prolongálása –, a gépezetnek alig-alig van oka búslakodni.
A két aktuálisan felmerülő következmény jelentőségét azért indokolt megvizsgálni. Az egyik Orbán Viktor európai ambícióit illeti. Az uniós színtéren a két kudarccal nincs értelme villogni. Lehet, hogy a verbális hadonászás az új egységgel és a 98 százalékkal itthon hatásos, de nyugati határainkon túl nevetséges. A másik konklúzió ezzel szemben a habonyikumnak kedvez. Ha ügyesen zsonglőrködnek az üzenetekkel, akár el is hitethetik a választók egy részével, hogy az október eleji 3,3 millió nemhez tényleg nincs köze a Jobbiknak. Hiszen mondvacsinált okokra hivatkozva kifaroltak az egyetlen igaz térfélről!
Talán ott sem voltak soha!
A migránsok közben jönnek és jönnek, Brüsszel gonoszabb, mint valaha – és lám, immár csak egy legény maradt fent a gáton.
Hogy a permanens hazaárulózástól sem lesz vidámabb a közhangulat Magyarországon, az ebben a képletben nem tétel. Nem az a cél, hogy bárki is jól érezze magát ezen a 93 ezer négyzetkilométeren. Ellenkezőleg. Rosszkedvből, dühből, félelemből, ellenszenvből mindig szívesebben megyünk szavazni. 2018-ban sem lesz ez másként.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
