Orbán Viktor: ez nem egy kalandregény, ez vérre megy

Orbán Viktor: ez nem egy kalandregény, ez vérre megy

A nemzeti oldal álláspontja világos, mi a béke oldalán maradunk – mondta a Hír TV-ben a kormányfő.

A magyar álláspont szilárd, és a választási kampány leegyszerűsíti és kiélesíti a felek álláspontját a háborúról szóló vitában – mondta Orbán Viktor a Hír TV-ben.

„A nemzeti oldal úgy fogalmaz, ez egy orosz-ukrán háború, mi pedig a magyarok vagyunk, segítünk a bajba jutottaknak, de egyetlen lépést sem teszünk, ami bajba sodorhatná Magyarországot” – mondta a kormányfő, aki szerint mindenáron el kell kerülni, hogy az ország bevonódjon a háborúba, amiben semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk.

„A nemzeti oldal álláspontja világos, mi a béke oldalán maradunk, nem szállítunk fegyvert, nem küldünk katonákat, és nem engedünk át Magyarország területén fegyvereket sem Ukrajnába. A baloldal álláspontja is világos: világossá tették, hogy ebben a konfliktusban részt vesznek, szerintük az lenne a helyes, ha Magyarország bevonódna ebbe a konfliktusba” – fogalmazott.

A miniszterelnök szerint a NATO álláspontja jelenleg az, hogy minden tagállam független, majd a nemzeti kormányok eldöntik, hogy mit tesznek, ám

ez megváltozhat, ezért nem tudja megnyugtatni a magyar közvéleményt.

Amikor a NATO-csúcson összeülnek, mindig vannak, akik megfogalmazzák, hogy a NATO-nak is részt kellene venni a háborúban, míg egy másik csoport, benne a magyarokkal, azt mondja, hogy nem. Eddig mindig a magyar tábor álláspontja volt többségben, de a helyzet nehéz, kockázatos. A választás tétje a háború, ha a baloldal nyerne, megnőne azon tagországok száma, amelyek a NATO-t is beletolnák ebbe a konfliktusba – emelte ki, hozzátéve, hogy a békét csak a nemzeti oldal tudja képviselni.

Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc szavaira reagálva azt mondta: ez nem egy kalandregény, ez vérre megy, itt emberek halnak meg, országokat lőnek szét, gazdaságok omlanak össze. Nem lehet beleképzelni magunkat valamelyik szereplő helyébe. Azt kell világos megmondani, hogy ez Magyarország, vannak világos érdekeink, van felelősségünk, erőnkön felül segítünk a bajba jutottaknak, vagyis nem nem pocsék, hanem nagyszerű nemzet vagyunk – fejtette ki.

Úgy nem tudunk segíteni az ukránoknak, ha szétlövetjük az országot, az nem segítség, ha elzárjuk az orosz gáz- és olajcsapot, és a magyar gazdaság 3-4 nap múlva megáll – közölte a kormányfő. Szerinte világosan kell meghatározni, mi a magyar emberek érdeke, nekünk nincs annál több felelősségünk, aminek eddig is eleget tettünk, és annak eleget is fogunk.

A miniszterelnök szerint a béke és biztonság megőrzésére van szükség. Ez nem a mi háborúnk, és a magyar érdek, ami a béke mellett szól, az érdeke az ukránoknak és az oroszoknak is – tette hozzá.

Orbán Viktor azt mondta,

Hírdetés

az ország biztonságát is meg kell őrizni, nemcsak katonai, hanem gazdasági értelemben is.

Az orosz gázt és olajat jelenleg nem lehet pótolni máshonnan, ha ezek nem jönnek, akkor nem lesznek.

„Rendíthetetlenül küzdök az ellen az európai álláspont ellen, amely a szankciókat ki akarja terjeszteni a gázra és az olaja, mert ez Magyarország számára kezelhetetlenül súlyos következményekkel járna” – emelte ki.

A kormányfő közölte: az a terv, hogy a következő évtizedben úgy alakítják át a magyar energiatermelés szerkezetét, hogy javarészben nukleáris forrásból származik majd, a másik része pedig napenergiából, és a kettő együtt kiteszi az energiaszükséglet több mint 90 százalékát. „Persze mindig lesz valamennyi Oroszországból érkező energiaforrás”, de

nem az a cél, hogy ne jöjjön semmi, hanem hogy „ne függjünk tőle, mindig legyen más, és ne legyünk kiszolgáltatva”.

Oroszország és Ukrajna két olyan ország, amely a világ gabonával való ellátásában kiemelkedő szerepet játszik, és most komoly esély van arra, hogy mindkét ország termelési mennyisége kiesik. „És akkor éhség van, mert ha nincs gabona, akkor éhség van” – mondta.

Úgy vélte, „bennünket az fenyeget, hogy miután a gabona ára majd nőni fog”, előállhat az a helyzet, hogy „kiszippantják magas áron a gabonakészleteinket a külföldiek Magyarországról, és akkor itt nem marad, és akkor nekünk kell még magasabb áron importálni”. Előfordulhat, hogy a háborúnak, ha elhúzódik, lesz egy olyan következménye az európai gazdaságra, hogy

bizonyos élelmiszeripari termékek nem állnak elegendő mennyiségben rendelkezésre

– tette hozzá.

Orbán Viktor kiemelte: „itt nagy ügyek vannak, nagy összefüggések vannak, komoly tétek vannak, nem szabad kapkodni, nem szabad össze-vissza beszélni, határozottnak és gyorsnak kell lenni, de megfontoltnak”.

Most nagyok a tétek, és ilyenkor kell a higgadtság, nyugalom, tapasztalat és a napi politikai viták fölé emelkedés képessége

– vélekedett.

Arról is beszélt, hogy „ez a választás nem lefutott meccs”, ez egy nyílt küzdelem. Azt tanácsolta mindenkinek, hogy feltétlenül menjen el választani és gondoskodjon arról, hogy ne csak ő menjen el, hanem azok is, akik hasonlóan gondolkodnak.

A népszavazásról elmondta: a magyar emberek pontosan tudják, hogy Nyugaton van „egy gender őrület”, amely az élet legalapvetőbb biztos pontjait kezdi ki, mozgatja meg, akarja átrendezni. Tudják, hogy „ez a baj kopogtat az ajtón”, és ezért van az, hogy minden elemzés szerint a népszavazáson való részvétel magas lesz – közölte a kormányfő.

Úgy látja, a hagyományos családfelfogás és életrend támogatottsága nagyon magas szinten van, és itt a baloldal-jobboldal választóvonal szinte egyáltalán nem működik, mert arról van szó, hogy „normálisan akarjuk-e továbbra is berendezni az életünket, vagy belemegyünk egy olyan kalandba, hogy a gyerekeinken keresztül fölforgassák azt, amit eddig biztos pontnak éreztünk”. Az embereknek határozott véleményük van, itt is csak az a kérdés, hogy eljönnek-e és elmondják-e a négy nemmel a véleményüket – emelte ki.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »