Orbán Viktor: Európa visszavonulóban van – a nap hírei

A korábbinál egységesebb Európa megteremtését nevezte a német uniós elnökség kiemelt feladatának Angela Merkel kancellár. A magyar miniszterelnök szerint az Európai Uniót csak úgy lehet egyben tartani, ha a Nyugat nem kényszeríti rá nézőpontját Közép-Európára. Nemzeti érdeknek tartja a kétirányú kommunikációt a tudomány és a politika között a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke. A nap legfontosabb hírei július 8-án.

A korábbinál erősebb és egységesebb Európa megteremtését nevezte az unió soros elnökségét betöltő Németország kiemelt feladatának Angela Merkel kancellár.A politikus az Európai Parlamentben, a német elnökség stratégiáját és fő céljait ismertetve a következő hétéves uniós költségvetés és a helyreállítási alap ügyében is megállapodást sürgetett. Úgy fogalmazott semmifajta világjárvány nem lehet ürügy a demokratikus jogok csorbítására, a német uniós elnökség célkitűzései között szerepel az alapvető jogok védelme.

Kompromisszumkészséget vár a tagállamoktól a következő uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadása érdekében az Európai Tanács elnöke. Charles Michel az Európai Parlament ülésén kiemelte, hogy a koronavírus-járvány olyan kihívásokkal állította szembe a közösséget, amelyekre nem lehetett előre felkészülni, az ezekre adott válaszokat viszont meg lehet tervezni.

A miniszterelnök szerint az Európai Uniót csak úgy lehet egyben tartani, ha a Nyugat nem kényszeríti rá nézőpontját Közép-Európára, ha a különbségeket tiszteletben tartják, elfogadják.Orbán Viktor az Európa cenzúrázatlanul címmel rendezett konferencián alapfeltételnek nevezte, hogy a közép-európaiaknak ne mondják meg, hogyan éljék az életüket. Úgy fogalmazott, hogy Európa visszavonulóban van: rosszabbul teljesít a reprodukciós ráta, a védelmi kiadások és a világgazdasági súlya tekintetében is.

Az unió versenyképességét elősegítő témák megtárgyalását sürgette a fél éves német uniós elnökség idején Győri Enikő, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Cseh Katalin, a Momentum képviselője úgy vélte: a német elnökség tehetne azért, hogy az uniós támogatások közvetlenül a civil szervezetekhez jussanak.

Magyarországon fokozatosan csökken az aktív fertőzöttek, a kórházban ápoltak és a lélegeztetett betegek száma- írja a járványügyi kormányzati portál. Az esetleges helyi csoportos fertőzéseket az operatív törzs, a járványügyi hatóság fokozott figyelemmel kíséri és megteszi a szükséges intézkedéseket. A szerda reggeli adatok szerint Magyarországon öttel, 4210-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, jelenleg 736 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Az elhunytak száma negyedik napja változatlanul 589, 2885-en már meggyógyultak.

Hírdetés

Hazautaztak megfigyelésre a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborából a koronavírusos résztvevőkkel érintkezők – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.A 250 fő részvételével zajlott táborban eddig két fertőzöttet, egy magyar és egy szerb állampolgárt azonosítottak, őket a Szent László kórházba szállították. A fertőzöttekkel szorosan érintkező táborozókat azonnal elkülönítették, a délvidékieket busz szállította haza, 27 magyar állampolgár szintén elhagyta a tábort, otthoni megfigyelésen vannak.

Nemzeti érdeknek tartja a kétirányú kommunikációt a tudomány és a politika együttműködésében a Magyar Tudományos Akadémia frissen megválasztott elnöke. Freund Tamás szerint a megalkuvásmentes kapcsolat, kölcsönösen előnyös együttműködés az ország fejlődésének alapvető feltétele. Freund Tamást az MTA 193. tisztújító közgyűlésén választották meg a szavazatok 58 és fél százalékával.

Magyarország érdeke az, hogy Pakson megépüljenek az atomerőmű új blokkjai – hangsúlyozta a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter. Süli János az M1-en azzal érvelt, hogy az új blokkok teljesítményét a hagyományos erőművek évi 17 millió tonnányi széndioxid-kibocsátásával tudnák csak kiváltani. Ennél még a teljes magyarországi közlekedés kibocsátása is jóval kevesebb. Süli János szerint biztonsági okokkal sem lehet érvelni a paksi beruházás ellen.

Jelentős áfacsökkentéssel és az éttermi étkezés árának közvetlen támogatásával segíti a brit kormány a vendéglátó és turisztikai ágazat újraindulását. A brit pénzügyminiszter a londoni alsóházban ismertette a kormány átfogó gazdaságélénkítő csomagtervét. Bejelentette: augusztusban az asztalnál elfogyasztott ételek és italok árából fejenként 50 százalékot, de legfeljebb 10 fontot az állam fizet a programhoz csatlakozó éttermekben, kávézókban, pubokban.

Franciaországban kizárta az általános karantén ismételt bevezetését az új kormányfő, ha újból erőre kap a koronavírus-járvány. Jelezte azt is, hogy második hulláma esetén a gazdaság megóvása érdekében inkább célzott intézkedéseket tervez a kabinet. Az egészségügyi tárca járványügyi igazgatója szerint ha a helyzet romlani kezd, több kockázatkezelő intézkedés is rendelkezésre áll.

Ausztria megkettőzi az ellenőrzést a keleti határokon, kiemelt figyelmet fordítanak majd a Balkánról érkezőkre és a buszokra. Sebastian Kurz kancellár közölte azt is, hogy az új típusú koronavírus megszaporodott esetei miatt utazási figyelmeztetést adnak ki Romániára, Bulgáriára és Moldovára. Aki ezekből az országokból érkezik Ausztriába, annak 14 napra karanténba kell vonulnia.

Szlovéniában ismét betiltja a kormány a tízfősnél nagyobb összejöveteleket, hogy lassítsa a koronavírus terjedését. A döntés értelmében ötven főig csak külön engedéllyel lehet rendezvényeket tartani. A szomszédos Horvátországban a válságstáb bejelentette: fontolóra veszik, hogy Szlovéniához hasonlóan ismét gyülekezési korlátozásokat vezessenek be.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »