Orbán Viktor és Sulyok László is beszédet mond október 23-án, itt vannak a programok

Orbán Viktor és Sulyok László is beszédet mond október 23-án, itt vannak a programok

A hivatalos ünnepség kiemelt meghívottjai a szeptemberi dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők és családtagjaik lesznek.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja elnevezésű ünnepségsorozat október 22-én, kedden 14 órakor koszorúzással kezdődik az 1956-os Műegyetemi emlékműnél. A műegyetemi megemlékezésen 15 órakor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mond ünnepi beszédet.

Ezt követően, 16 órakor fáklyás menet indul 2500 diákkal, korhű ruhába öltözött fiatalokkal, Csepel teherautókkal a Bem térre. A 17 órakor kezdődő Bem téri ünnepségen Kövér László házelnök szólal fel.

A Külügyminisztérium épületét és a Budapesti Műszaki Egyetem „K” épületét 16 és 23 óra között fényfestés díszíti majd

Hírdetés

– derül ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatásából.

Október 23-án, szerdán a Kossuth Lajos téren 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonással indul a program. Ezt követően 10 és 18 óra között a Nyitott Parlament program keretében az érdeklődők megtekinthetik a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot, a Szent Koronát, a Kossuth Lajos téren pedig a korhű, kiállított Csepel teherautót.

A Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál egész napos protokollmentes megemlékezés lesz. A 10.30-kor, a Millenáris Parkban kezdődő hivatalos ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. A Művészetek Palotájában 18 órakor rendezendő díszünnepségen Sulyok Tamás köztársasági elnök mond beszédet. Az eseményt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) élőben közvetíti.

A Terror Háza Múzeum 10 és 18 óra között ingyenesen lesz látogatható, a Hősök falánál pedig egész napos protokollmentes gyertyagyújtás lesz.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »