Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan sajtótájékoztatója

Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan sajtótájékoztatója

Közös nemzetközi sajtótájékoztatón értékeli budapesti tárgyalásait a török elnök és a magyar kormányfő. Sajtóértesülés szerint hadiipari együttműködésről és a Török Áramlatról is szó lehet. Cikkünk frissül.

2013-ban Ankarában kötöttek egy megállapodást a török-magyar együttműködést összefogó legfelsőbb szintű Török Tanácsról, azóra évente találkoznak, ez történt most Budapesten – kezdi a háttérrel Orbán Viktor.

Ankara, Moszkva és Berlin – ez az a külpotika, amelyet szeretne a magyar kormány a jövőben is folytatni, ezt tükrözte az elmúlt hetek diplomáciája is – mondta a magyar kormányfő. Törökország Magyarországnak stratégiai partnere, és nem csak a migráció terén – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Magyarországnak és Törökországnak közös finanszírozású programjai vannak Afrikában – erről korábban nem beszéltek,ennek részeként például egészségügyi és vízügyi segítséget nyújtanak Ghánának.

A sajtótájékoztató után magas szintű üzleti fórumot tartanak, ahol a gazdasági együttműködés lehetőségeiről tárgyalnak.

Hírdetés

Az Eximbankmnál egy több mint 200 millió dolláros hitelekeret-szerződést nyitottak meg török-magyar vállalatok számára. Törökország az energetikában is partnere Magyarországnak. Törökország felől is érkeznie kell gáznak Magyarországra, a törökök a maguk munkáját elvéggezték, hamarosan létrejön az a gázvezeték, amely képes a gázt Európába szállítani, legkésőbb 2021 végére ezen az ágon is érkezhet Magyarországra gáz.

Erdogan: hatmilliárd dolláros kereskedelmi volumen cél

A török elnök arról beszélt, hogy Áder János köztársasági elnökkel is tárgyalt, mint mondta, több szűkkörű megbezsélést is tartottak. Biztonságról, migrációról, kereskedelemről, oktatásról is tárgyaltak.

Hatmilliárd dolláros kereskedelmi volumen a két ország célja, erősítette meg Erdogan elnök. Mint mondta, 15 török üzletember érkezett Budapestre a kíséretében, arról tárgyalnak, hogy elősegítsék ezt a célkitűzést.

A török elnök megköszönte, hogy jövő szeptemberben török iskola nyíik Budapesten, mint mondta, az intézmény megkapta az ehhez szükséges engedélyeket. Erdogán fontosnak nevezte, hogy Magyarország mindig támogatta Törökország európai uniós csatlakozását.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »