Orbán Viktor elmondta, milyen műholdas együttműködés jön Elon Muskkal

Orbán Viktor elmondta, milyen műholdas együttműködés jön Elon Muskkal

A 4iG jövőbeni feladatáról, Szájer József visszatéréséről, a kegyelmi ügy okozta belpolitikai változásokról, a patrióták és a liberálisok küzdelmeiről is beszélt a miniszterelnök egy friss interjúban.

Orbán Viktor szerint 2010-ig a liberális erők uralták a nemzetközi politikai teret, de 2010-ben jöttek a magyarok, és az új alkotmánnyal egy teljesen más jövőképet fogalmaztak meg. „Majd egyre-másra erősödtek meg és arattak győzelmet a hozzánk hasonló patrióta erők. Először a lengyeleknél, aztán 2016-ban győzött Trump, a britek kiléptek az EU-ból, megerősödtek a csehek, most legutóbb az olaszok és a szlovákok. A mindennapok sürgés-forgása fölött, a magasabb horizonton zajlik egy nagy civilizációs küzdelem a nyugati világon belül. Ez a civilizációs vita történelmi sorskérdésekben ölt testet. Ilyen a migráció, a családok jövője, a gender, a keresztény hagyomány, a háború és a béke kérdése, valamint a gazdasági és vállalkozási szabadság ügye” – fogalmazott Orbán Viktor a Mandinernek adott interjúban.

Úgy látja, ha a patrióták vannak többségben a nyugati civilizációban, akkor nincs migráció, nincs gendermarháskodás, nincs háború, van viszont gazdasági és vállalkozási szabadság, és vannak keresztény értékek. Az amerikai elnökválasztás ebben a dimenzióban is radikálisan megváltoztatta az erőviszonyokat, és elbillentette a patrióták javára. Ez minden magyarnak jó.

A miniszterelnök a közelmúltban találkozott Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel. Ennek kapcsán elmondta: a politikában a méret sokat számít. Trump elnök nem a megváltónk, hanem „a harcostársunk, egy patrióta, aki ugyanazokért az értékekért harcol a maga világában, mint amelyekért mi itt, Magyarországon”.

Elon Muskkal való találkozásáról Orbán Viktor elmondta: ő az emberiség előtt álló technológiai dimenzióban él, és a jövőből küldözgeti vissza nekünk a javaslatait. Bízik benne, hogy sikeres együttműködést tudnak vele kialakítani.

„Például a műholdüzletágban szeretnénk vele együttműködni.

Magyarországnak eddig nem voltak saját műholdjai, most építjük ezeket, és feljuttatjuk a világűrbe. Mind a megépítésükben, mind a feljuttatásukban partnereket keresünk. Ez a 4iG feladata” – közölte.

Hírdetés

A kormányfő a gyenge és volatilis forintárfolyamra vonatkozó kérdésre elmondta: az lehetetlen, hogy egyik héten a magyar gazdaság értéke 390 forintos eurót indokol, egy héttel később pedig 410-est. A magyar gazdaság egy hét alatt nem tud ennyit változni, se javulni, se romlani. A forint ezért szerinte nem fejezi ki a magyar gazdaság alapjainak stabilitását.

„Ez a mozgás azt mutatja, hogy nem a gazdaság teljesítő­képessége változik, hanem a forintspekuláció­val szerezhető pénz mennyisége. Azért rángatják a forintot, mert a forint értékének mozgatásával pénzt lehet keresni. Ez a fajta spekulálás néhány országban tilos, Magyarországon sajnos része a pénzügyi kultúrának. Ez a Soros Györgyhöz hasonló héják világa. Őket nem a magyar gazdaság hozza lázba, hanem a forint elleni spekulációval megszerezhető profit. Ezt a jegybanknak kell majd kezelnie, a kormány annyit tehet, hogy stabil és kiszámítható gazdaságpolitikát folytat” – utalt Varga Mihály pénzügyminiszter, leendő jegybankelnök feladatára.

Az uniós politikával kapcsolatban kifejtette: az itthoni nagyarányú európai parlamenti választási győzelmük megteremtette a lehetőséget, hogy kezdeményezőként lépjenek fel az európai párt­politikában.

„A Patrióták megalapítása csak az első gyalog a sakktáblán, csak a nyitó lépése az európai intézményrendszer átalakításának.”

A harmadik legerősebb frakciót sikerült tető alá hozni, mi vagyunk a szervezett politikai ellenzéke a brüsszeli birodalmi politikának. Végre van erős alternatívája a brüsszeli bürokrata elitnek. A jövő a patriótáké.

A belpolitikai változásokkal kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy nemcsak egy államfőt (Novák Katalin) és egy minisztert (Varga Judit) veszítettek a kegyelmi ügy kapcsán, hanem két fantasztikusan teljesítő politikai világsztárt. „Bárhol a világon, ahol ők képviselték hazánkat, megemelték a kalapjukat, és Magyarországról csak a legnagyobb elismerés hangján beszéltek. Ez hatalmas veszteség az egész nemzeti közösség számára” – értékelt.

Szájer József visszatérése viszont szerinte minőségi javulást hoz a hazai közéletbe, és sok hasznot hajt Magyarország számára. Egyetemista kora óta ismeri, később barátok lettek, végig megmaradt vele a kapcsolata és örül, hogy újra aktív a szellemi életben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »