Orbán Viktor elmondta, hogyan alakítaná át az Európai Néppártot

Orbán Viktor elmondta, hogyan alakítaná át az Európai Néppártot

A Fidesz és az Európai Néppárt viszonyáról és az esetleges kilépés menetéről, a falvak fejlesztéséről és a családpolitikáról is beszélt a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

Európa régen látott mértékű és mélységű átalakuláson megy át, mert megváltoztatta az életünket a migráció és a bevándorlás, ez vált a politika legfontosabb kérdésévé is, és a korábbi hagyományos politikai jobb-bal oldal, szocialisták-liberálisok stb. felosztást átmetszette a migrációhoz való hozzáállás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. „Ez a törésvonal a Néppártban is jelen van”, vannak, akik kevert népességet akarnak, mások pedig meg akarják őrizni a keresztény kultúrát – mi magyarok is ilyenek vagyunk – mondta a kormányfő.

A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: Magyarország bizonyította be elsőként, hogy a migrációt meg lehet állítani.

A keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, „minden másról lehet beszélgetni”.

Megreformálná a néppártot

A Fidesz azt is el fogja dönteni, hogy az Európai Néppárton belül vagy kívül folytatja.

A kormányfő beszélt arról, hogy „égnek a vonalak”, több tárgyalást is folytatott a napokban – például Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel, Manfred Weberrel, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjével, csúcsjelöltjével, hivatalban lévő és volt miniszterelnökökkel -, vasárnap pedig Lengyelországba utazik, a NATO-tagságról tartott megemlékezésre. Ezzel kapcsolatban azt mondta: „lehet, hogy a vitának az lesz a vége, hogy a Fidesz helye nem a néppártban van, hanem azon kívül – bár én inkább a néppárt átalakítását, megreformálását szeretném elérni, például hogy helye legyen benne a bevándorlásellenes erőknek is”. Azt is elmondta, hogy

„ha úgy alakul, hogy nekünk valami új dolgot kell indítanunk Európában, (…) akkor nyilván az első hely, ahol tárgyalni fogunk, az Lengyelország”

– mondta a Orbán Viktor. Emlékeztetett, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nem tagja a Néppártnak.

Bejelentette továbbá, hogy

Hírdetés

a március 15-i nemzeti ünnepen beszédet fog mondani Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

A belügyminisztereknél jobb helyen lenne a migrációs kérdés

A Die Weltnek adott interjújában Orbán Viktor megfogalmazott egy javaslatot arra vonatkozóan, hogy az Európai Bizottságtól vissza kell venni azt a hatáskört, ami a határvédelemmel és a migrációval foglalkozik. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: az Európa szó alatt három dolgot értünk:

  • az Európai Unió összes tagját
  • az eurózónát, vagyis a közös európai valutát használó országokat
  • a schengeni csoportot, vagyis a közös határvédelmi rendszer országait.
  • Ez három országcsoport, nem indokolt, hogy mindre ugyanolyan szabályok legyenek életben – fejtette ki a kormányfő. A migráció ügyében azt látjuk, hogy az Európai Bizottság nem tudott megbirkózni a feladattal, nem érdemes tovább várni, inkább „tegyük ezt az ügyet oda, ahol meg is tudják oldani. Vegyük vissza a bizottságtól nemzeti hatáskörbe, és a nemzetállamok pedig a saját belügyminiszter delegálják egy közös tanácsba. Ebben ne minden uniós tagállam vegyen részt, csak a schengeni területen belüli országok, hiszen a schengeni külső határt kell megvédeni. A testületnek adjunk olyan jogokat a nemzetállami jogainkból, ami alkalmassá teszi őket, hogy megvédjék a határokat, közös döntéseket hozzanak, és a migráció kezelésére nézve szabályokat dolgozzanak ki” – ismételte meg javaslatát – amelyre a német pártok is rögtön reagáltak – a magyar kormányfő.

    A bevándorlás nem egy pattanás, ami elmúlik – szögezte le Orbán Viktor. „A folyamat abból a helyzetből állt elő, hogy erős népességnövekedés van Európán kívül, és jelentős népességcsökkenés Európán belül. Ráadásul háborúk vannak, ráadásul éghajlatváltozás van, ráadásul a mezőgazdasági víz-erőforrások csökkennek bizonyos területeken, és ott egyre nehezebb megélni. A világ bizonyos, Európához közeli részein nincs olyan fejlődés, amely képes lenne a növekvő számú népességet fenntartani.

    A migráció tehát nem akarat kérdése a migránsok részéről, ők egész egyszerűen az otthonmaradás helyett más megoldást keresnek az életükre.

    Milliószám, később majd tízmilliószám” – jelentette ki a kormányfő.

    Fejleszteni kell a falvakat

    A cél, hogy a falu ugyanolyan civilizációs közeget jelentsen az embereknek, mint a város. Ehhez meg kell állítani a falusi népesség fogyását, és rendbe kell hozni a falvakat – mondta a faluprogrammal, a falusi csokkal kapcsolatban Orbán Viktor.

    A feladatok közé sorolta az utak rendbehozatalát, valamint a közszolgáltatások biztosítását, és hozzátette: a falusi csokkal kapcsolatban még egy részletszabály hiányzik, az esetleges visszaélési formák kiküszöbölése.

    A teljes interjút alább meghallgathatják.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »