Orbán Viktor egyik első dolga volt, hogy lebuzizza Vona Gábort

Az országgyűlés tavaszi ülésszaka Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával vette kezdetét. A kormányfő egyik első dolga – a sikerpropaganda pufogtatásán és az új nemzeti konzultáció bejelentésén túl – az volt, hogy az ellenzéknek adott válaszában, a habonyi médiagépezet által terjesztett hazugságokkal egybevágóan, burkoltan homoszexuális vonzódással vádolja meg a Jobbik elnökét. Miközben a kormányfő gyakorlatilag kimenekült az ülésteremből, a fideszes többség gyáván leszavazta Vona válaszlehetőségét.

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában hosszan sorolta, milyen gazdasági mutatók növekedtek a tavaly. Szerinte a kormány „pozitívan látja” az idei évet: csökken az államadósság, teljesíthető lesz a 2,4 százalékos hiány, és a 4,1 százalékos gazdasági növekedési előrejelzés is teljesülhet.

A sikerleltárba belefért a külkereskedelem eredményeinek elismerése is, ami Orbán szerint indokolja, hogy az ország „árnyaltabban” álljon a szabadkereskedelem kérdéséhez.

Megtudhattuk, hogy 71 nagyvállalat döntött magyarországi beruházás mellett, már „csupán” 205 ezer munkanélkülink van, és „karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság”.

Magyarország elérte a 2016-ra kitűzött gazdaságpolitikai céljait, „a magyar modell működőképes”

– hangoztatta a kormányfő.

Orbán szerint „2017 az otthonteremtés éve” lesz, de határvédelem kérdését is előrángatta. Cseppet sem burkolt önfényezéssel emelte ki: Európában már az a magyar álláspont az egyre népszerűbb, ami uniós határokon kívüli menekülttáborok felállítását szorgalmazza.

Álláspontja szerint továbbra is a miniszterelnöki évértékelőből már ismert öt nagy veszély les majd ránk 2017-ben:

– Brüsszel meg akarja szüntetni a rezsicsökkentést.

– A migránsok szabad mozgása Európában.

– A nemzetközi szervezetek befolyásolási törekvései.

– Brüsszel újabb gazdasági jogosítványokat akar magához vonni, „szociális pillér” néven.

– Brüsszel a munkahelyteremtő támogatásokat is támadni fogja.

E veszélyforrások elhárítását Orbán Viktor

„új nemzeti politikának” nevezte, és mindenki legnagyobb örömére a következő, milliárdos összeget egy erről szóló nemzeti konzultációra óhajtja kivágni az ablakon.

Ezt követően egy nagyívű történelmi áttekintés következett, melyből megtudtuk: de jó nekünk, és ha a kormánnyal menetelünk, lehet még jobb is. Hurrá.

A legerősebb ellenzéki erőt nem sikerült lenyűgözni

A kormányfő szavaira először Vona Gábor, a Jobbik elnöke reagált, aki elsőként az olimpiai kezdeményezés csődjét kérte számon Orbán Viktoron, és kiemelte:

a miniszterelnök hiába mutogat másra, és hiába próbál „Tarlós István szoknyája mögé bújni”, a felelősség ebben egyedül őt terheli.

Vona Gábor szerint odáig jutottunk, hogy egy olyan országban, ahol „imádják az olimpiát”, mégis pár hónap alatt polgárháborús helyzet alakult ki „egy nagy társadalmi ügy” körül a miniszterelnök „kapzsisága és önzése” miatt.

Mint fogalmazott: Orbán Viktornak „az aranyérmek helyett az aranyrudak, a lopott pénz” és „a saját dicsősége” volt a fontosabb.

Hírdetés

Szerinte az emberek nem az olimpiára, hanem a miniszterlenökre és a „földesúri mentalitásra” mondtak nemet, arra, hogy

„nincs érdemi kormányzás”, Orbán Viktort pedig „csak a pénz és a foci érdekli”.

A miniszterelnök szemére vetette, hogy „a saját tulajdonaként” kezeli az országot, és hangsúlyozta, ha a Jobbik kormányra kerül 2018-ban, visszaadja azoknak, akiket megillet: a magyar népnek.

Emlékeztetett, a parlamentben ő szembesítette először Orbán Viktort azzal a kérdéssel, kicsoda Mészáros „Pénztáros” Lőrinc, aki

„egy dologhoz ért, önnek gyűjti a pénzt!”

Vona szerint „kilóg a lóláb, kilóg a gázcső”, és azt ajánlotta a kormányfőnek, bízza meg a Századvéget egy olyan kutatással, ami kideríti: mennyire bíznak az emberek Mészáros Lőrincben?

Azt is kiemelte, hogy Orbán amellett, hogy a multiknak kedvez, és az olcsó magyar munkaerővel kampányol a nagyvilágban, egy európai fórumon se vállalta föl a magyar és az európai bérek közti különbségekről szóló csata megvívását, de a Jobbik ezt is zászlajára tűzte a bérunió felvetésével.

A pártelnök szerint az emberek a „hazai földesurak” és a „kormányzás kudarca” miatt menekülnek külföldre, de nyomatékosan figyelmeztette Orbán Viktort:

„kezdje vágni a centit, mert a lopásra és korrupcióra épülő” rendszer „nem fog örökké tartani”, hiába hiszi azt a miniszterelnök, a Jobbik első intézkedése pedig az elszámoltatás lesz, neki pedig személyesen kell felelnie a kétes ügyekért.

A kormánypártokon kívül senki sem örült

Az MSZP-s Tóth Bertalan szerint Orbán Viktor „elefántcsont toronyban él”, és fogalma sincs a valóságról, illetve „Putyinabb akar lenni  Putyinnál”.

Az LMP részéről Szél Bernadett szállt bele a miniszterelnökbe. Szerinte nincs meg a kormányzati akarat, hogy az emberek valódi problémáival foglalkozzanak. Az újabb nemzeti konzultáció szerinte az olimpiáról szóló népszavazás lesz. Valamint kifogásolta, hogyha Magyarországon tényleg valódi gazdasági növekedés van, abból miért nem részesül mindenki?

A KDNP bülbülszavú frakcióvezetője, Harrach Péter – természetesen – mindennek nagyon örült, kivéve annak, hogy az ellenzék is felszólalt.

Kósa Lajos már jobban ekézte a parlamenti patkó túloldalát, és azt vetette az ellenzék szemére, hogy nem hozták elő a 4-es metró ügyét, amit ők persze jól ki fognak vizsgálni.

Ekkor robbant a buzi-bomba

Orbán Viktor válaszában érdemben nem kívánt foglalkozni az ellen és a kormány ellen felhozott vádakkal: bagatellizálta a felvetéseket, a szocialisták száját némi „elmúltnyolcévezéssel” tömte be (bár ez a szófordulat konkrétan nem hangzott el, a lényeg ez volt – a szerk.), de azért érzékelve, hogy ki a legveszélyesebb kihívója, hosszabban foglalkozott Vona Gáborral.

Nagyon betalálhatott a Jobbik elnökének „szoknyás” szurkálódása, mert a miniszterelnök egy övön aluli mondattal válaszolt rá:

„Nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni.”

Ezzel gyakorlatilag a habonyi hazugságok bunkósbotját lóbálva, burkoltan lebuzizta Vona Gábort.

De ez még nem volt minden, Orbán ugyanis úgy látja: Vona Gábor „bajban van”.

Szerinte azért csökken a Jobbik népszerűsége, „így szokták járni, akik eladják a pártjuk lelkét”:

Vona „egy antiszemita pártból csinált filoszemita pártot, EU-ellenes pártból EU-pártit, bevándorlásellenes pártból bevándorláspártit”, (…) persze, hogy haragszanak magára az emberek”.

Mindezt képes volt megfejelni azzal, hogy szerinte Magyarország azért erősödik, mert a „korrupt jobbikos politikusokat” távol tartják az államkasszától.

Gyáva megfutamodás

Vona Gábor személyes érintettség miatt még a buzizás előtt szót kért, ám ezt Kövér László házelnök még a „szoknyás hasonlat” után sem látta indokoltnak.

Eközben Orbán Viktor kisétált az ülésteremből,

ezzel virtuálisan most a fideszes többség szoknyája mögé ugrott be, akik nem szavazta meg, hogy Vona Gábor újra felszólalhasson.

Volner János, a Jobbik alelnöke jelezte: a Jobbik a Házbizottság összehívását tervezi Orbán Viktor vállalhatatlan kijelentése miatt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »