Orbán Viktor: csak az maradhat ki a háborúból, aki megpróbál kimaradni

Orbán Viktor: csak az maradhat ki a háborúból, aki megpróbál kimaradni

Biztosan tudjuk, hogy csak az maradhat ki a háborúból, aki megpróbál kimaradni – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Miskolcon, a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén.

A továbbiakat említve azt mondta, hogy az EU-n belül velünk vannak a csehek és „bár most éppen egy konfliktus nehezíti az életet”, de velünk vannak a szlovákok is, csak „ezt a Benes dolgot ezt rendbe kell tenni”, mert nyilvánvaló, hogy a kollektív bűnösséget semmilyen magyar kormány nem fogadhatja el. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kabinet politikájának „kivághatatlan része az elszakított nemzetrészeken, vagy a történelmi Magyarország területén vagy a Felvidéken”, vagy a Kárpát-medencében, mindenki hívja ahogy akarja, a Közép-Európában élő magyar nemzetrészekkel való együttműködés”.

Háborúellenes gyűlés Miskolcon
Miskolc, 2026. január 17. A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond a Digitális Polgári Körök által szervezett háborúellenes gyűlésen a miskolci DVTK Arénában 2026. január 17-én. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Hírdetés

Az ő védelmük a mi dolgunk, ezt senki nem kifogásolhatja, ezt a szlovák-magyar barátságnak el kell bírnia – szögezte le. Annak érdekében, hogy az ott élő magyarok ne szenvedjenek anyagi hátrányt, a kormány konzorciumot hozott létre jogi irodákkal – hívta fel a figyelmet. Mindezt annak érdekében, hogy akikkel szemben a Benes-dekrétumokat használni akarják, azoknak az érdekeit a magyar állam költségén magyar ügyvédi irodák tudják képviselni – tette hozzá magyarázatként.

Ehhez kapcsolódva a miniszterelnök megjegyezte, azt is meg kell beszélni a miskolci polgármesterrel, hogy hogy legyen a Miskolc-Kassa tengely. Érdemes lenne kialakítani a két város között egy, a valós körülményeknek megfelelő mélyebb együttműködést, de ez a miskolciak dolga – jelentette ki. Felsorolását zárva Orbán Viktor különleges barátságnak nevezte a szerbiait. A szerb-magyar egy viharos történelmi kapcsolat, de nincs magyar felemelkedés, nincs sikeres, biztonságos magyar nemzetstratégia a szerbekkel való együttműködés nélkül – szögezte le.

MTI

The post Orbán Viktor: csak az maradhat ki a háborúból, aki megpróbál kimaradni appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »