Orbán Viktor Brüsszelt támogatja!

Orbán Viktor Brüsszelt támogatja!

Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünk.

Sajnos már nincsen velünk. Levelet sem nagyon ír nekünk.

Ez van.

Írtam már arról tucatszor, hogy a Fidesz által épített virtuális valósággal egyelőre senki valóságos valósága nem versenyképes. Meg arról is, hogy a kormánypártnak semennyi erőfeszítésre nincs szüksége, hogy totálisan abszurd magyarázatokkal boldogítsa a gyanútlan lakosságot. Nincs történet, amelyet ne tudnának a színéről a visszájára fordítani.

Innentől egyéb dolgunk nincs is, mint rendszeresen felhívni a figyelmet az újabb és újabb agyrémrekordokra. Minden héten beesik valami friss. Vagy akár mindennap.

Hírdetés

Mindenki tudja, a Jobbik – úgy is, mint az aktuális ellenzék egyetlen potensnek tűnő politikai ereje – hosszas elmélkedés után megtalálta az aranytojást tojó poént. Vona Gábor pártja úgy slisszolt ki az általa is szorgalmazott migránsügyi alkotmánymódosítás csapdájából, hogy az orbáni tervezet támogatását a gyalázatos letelepedésikötvény-biznisz kivezetéséhez kötötte. A miniszterelnök által személyesen benyújtott javaslat ezek után megbukott, de a sztori még nem ért véget, a Jobbiknak slusszpoénra is futotta.

Vonáék beterjesztették ugyanazt a korrekciót, amelyhez előtte nem adták igenjeiket, kiegészítve a kötvényes trükkel. Ezt a Fidesz természetesen – már nem hajlik, még nem törik – bizottsági szinten elkaszálta.

A taktikai adok-kapok önmagában is szórakoztató, de hogy még inkább az legyen, ahhoz kellenek a politikusi nyilatkozatok. Amelyekből újfent kiderült, a kormánypártnál a legkevésbé sem tartják fontosnak, hogy ne szemenszedett marhaságokat ismételgessenek. Sokszor mondjuk, úgyis elhiszik alapon.

A parlamenti Fidesz-frakció legfrissebb fogalmazványának – amelyet a 444-nek küldött – minden betűje arany, muszáj beidéznem elejétől végéig:

„A Fidesz-frakció a Jobbik alaptörvény-módosítási javaslatát azért nem szavazta meg, mert számunkra egyértelmű, hogy a Jobbik csak színjátékot játszik. Két hete még Gyurcsánnyal és a szocialistákkal együtt nem szavazták meg azt az alaptörvény-módosítást, amely megvédhette volna hazánkat a migránsok betelepítésétől, most pedig újra alaptörvény-módosítást követelnek. Mára egyértelművé vált, Vona Gábor az egyéni hatalmi érdekei miatt mindenre képes. Áprilisban még hazaárulónak nevezett mindenkit, aki nem támogatta az alaptörvény-módosítást, majd ahogy a többi ellenzéki párt, a Jobbik sem szavazta meg azt. Az ellenzék felelőtlen, nem lehet rájuk számítani Magyarország védelmében, ők Brüsszelt segítik Magyarország helyett.”

Csodálatos logika. Kár, hogy nem vitték végig. A következő lépésben ugyanis annak kellett volna jönnie, hogy Orbán Viktor az alaptörvény-módosítással – ismétlem: a két szöveg lényegi része és eszmei mondanivalója ugyanaz – Brüsszelt támogatta. Volna.

Persze minden további nélkül létezhet olyan értelmezési mező, ahol ez az olvasat is stimmel. Ez a mező ráadásul közelebb is van a valósághoz, mint napjaink bármelyik Fidesz-kommentárja. Akárhogy is, szeretettel várjuk az újabb csúcsokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »