Az elmúlt néhány hét Orbán Viktor sorozatos megalázásáról szólt, és csak óriási kommunikációs buktaként lehet értékelni a Fidesz szemszögéből. Mik voltak ezek az események, és miért jelent ez új helyzetet magyar szempontból?
A közelmúltból négy olyan történést is ki lehet emelni, amely direkt módon a miniszterelnök, szimbolikusan pedig Magyarország megalázásával járt. Vegyük sorra ezeket.
Az első az volt, amikor az ukrán EU-csatlakozással kapcsolatos megbeszélésen úgy szavazták meg a tárgyalások megkezdését Ukrajnával, hogy előtte Orbán Viktort kiküldték kávézni.
A második a csütörtöki szavazás volt Ukrajna 50 milliárd eurós támogatásáról. Ezzel kapcsolatban arról szólt a hangzatos kommunikáció, hogy “nem mehet a magyarok pénze Ukrajnába”, de (némi külső kényszer hatására) ezt az álláspontot is kénytelen volt a miniszterelnök átértékelni, és a támogatást megszavazni.
A nemzeti konzultáció 8. kérdése Ukrajna EU-csatlakozásáról szólt, a 7. kérdés pedig a nekik nyújtandó 50 milliárdos támogatásról; a válaszadók mindkettőt 90% feletti többséggel elutasították.
A 7. kérdésre a két lehetséges válasz így hangzott:
Nos, nem kaptuk meg a nekünk járó EU-pénzeket, a kormány viszont ennek ellenére megszavazta a támogatást, ráadásul még megpróbálták ezt győzelemként is eladni, amikor a Mandiner “Kiharcoltuk!” címen közölt cikket. Csakhogy ezt már a fideszes olvasók nagy többsége sem volt hajlandó elhinni. Ha valaki olvasta a kommenteket, jót nevethetett a megjegyzéseken:
A harmadik a svéd NATO-csatlakozás kérdése, amit még nem szavazott meg a magyar parlament. Azok után, hogy a svédek többször keresztbetettek nekünk az EU-ban, és indokolatlanul támadták Magyarországot, a kormányzati kommunikáció erősnek akart látszani, felülről tárgyalni, mutatni, hogy megkérjük a jóváhagyás árát. Kohán Mátyás így mutatta be a helyzetet január 31-én: “Sikerül-e szövetségeshez méltó hangnemet megütnie a svéd miniszterelnöknek az Orbán Viktorral való brüsszeli találkozóján? Ez meggyőzi-e a magyar parlamentet a svédek NATO-csatlakozásának ratifikációjához?”
Orbán Viktor Budapestre hívta Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt egyeztetésre, bár mindenki tudja, hogy nincs miről tárgyalni. Az egész annyiról szólt volna, hogy Kristersson gyakorlatilag kanosszát jár, kapott volna esetleg némi diplomatikus kritikát az Orbán-kormánytól, ami után valódi feltételek nélkül megszavazzák a csatlakozásukat. Mindez nem lett volna több a Fidesz részéről, mint pózolás.
Csakhogy nagyon úgy tűnik, hogy a svéd miniszterelnök nem fog eljönni azért, hogy megmentse Orbánékat az arcvesztéstől, de így is (totálisan megalázó módon) meg kell majd szavazniuk a svédek NATO-csatlakozását. Szijjártó Péter szerint “A svéd miniszterelnök elment Törökországba, úgy lenne korrekt, ha Magyarországra is eljönne”, de ez a könyörgésnek tűnő nyilatkozat már a fideszes olvasók szerint is megalázó ránk nézve, ezért inkább el kellene az egészet engedni. Rosszul mérték fel az erőviszonyokat, mindegy, mi a jogi folyamat, ebben a kérdésben Amerika már döntött, és ennyi.
A negyedik és egyben legvérlázítóbb esemény, amiért igazából ezt a cikket írtam, az Meloni olasz kormányfőhöz kapcsolódik, illetve a nálunk büntetőeljárás alatt lévő antifa terrorista ügyéhez. Meloni telefonon és személyesen is beszélt Orbán Viktorral az eljárásról.
Antonio Tajani külügyminiszter kedden beszélt Giorgia Meloni miniszterelnökkel az ügyben, és megegyeztek az irányvonalban. A kormány gondolatait Carlo Nordio igazságügyi miniszter is egyértelműen megfogalmazta. Ez egy nagyon durva kép – mondta, utalva a terrorista rabláncon való vezetésére a bírósági tárgyaláson.
Az olaszok behívatták a magyar nagykövetet, Orbán Viktor pedig személyesen garantálta Meloninak, hogy Ilaria Salis tisztességes eljárásban fog részesülni Magyarországon. És nekem ezzel az egész eljárással és az olasz fellépéssel van a problémám.
Egyrészt, itt a csoportosan megtámadott magyarok az áldozatok, az antifa terrorista nem áldozat, ellene csak egy jogi eljárás folyik, tehát ne üljünk fordítva a lovon!
Másrészt, ha Meloni bármit is szeretne, akkor azt három dologgal kellett volna kezdenie. Az első, hogy bocsánatot kér az elkövetett terrorcselekmény miatt, de minimum elmondja, hogy nagyon sajnálja a történteket. A második, hogy megkérdezi, hogy vannak az áldozatok, és reményét fejezi ki, hogy mára teljesen felgyógyultak. A harmadik pedig, hogy magától elmondja – de ha nem, akkor Orbán Viktornak kell rákérdeznie –, hogy mi az, amit megtettek az olasz hatóságok, hogy többet ne fordulhasson elő olyan, hogy tőlük terroristák jöjjenek Magyarországra, akik csoportosan akár meg is gyilkolhattak volna magyar embereket.
Ha mindezt elmondja, akkor utána esetleg felvetheti, hogy az elkövető mégis olasz, és mivel ő minden polgárukért felelős, reméli, hogy független tárgyalásra kerül sor. Erre Orbán Viktor biztosíthatta volna, hogy nálunk az igazságszolgáltatás teljesen független a magyar emberektől (meg gyakran az igazságtól is), de mivel Brüsszel szorosan rajta tartja a szemét ezen a területen, ezért a balos antifasiszta terroristájának biztosan nem kell elfogult ítélettől tartania.
Csakhogy nem ez történt, Orbán Viktort felkérdezték, mint egy kisiskolást, ő pedig készséggel jelentett. Az ilyen eljárás azonban totálisan megalázó az igazi áldozatokkal és a magyar emberekkel szemben. Mi tudtommal nem hívattuk be az ő nagykövetüket a terrorcselekmény után, ők viszont felelősségre vonják a miénket egy bírósági tárgyalás miatt? Értem én, hogy EU-pénzek, diplomáciai helyezkedés meg minden, de mindennek van határa, a becsület pedig ilyen mértékben nem lehet eladó. Ha Orbán Viktor úgy gondolja, hogy tizenötmillió magyart képvisel, akkor az ilyen támadásokra és számonkérésre határozottan vissza kellett volna vágnia és elküldeni az olaszokat egy Palermónál sokkal melegebb éghajlatra!
Képzeljük el, ha olasz és német fiatalok egy csoportja mondjuk Izraelbe utazott volna ki, és ott brutálisan megvernek zsidókat. Vajon élve kijönnek utána? Meloni fel merte volna hívni Netanjahut, hogy számonkérje az eljárással kapcsolatban? Netanjahu csendben végighallgatta volna?
A fentebb említett Tajani egyébként a Forza Italia nevű jobbközép párthoz tartozik, Meloni és Carlo Nordio a konzervatív Olasz Testvériség jobboldali-populista párt tagja. Ők lesznek a Fidesz pártcsaládja az Európai Parlamentben Európai Konzervatívok és Reformerek néven. A kérdés csak az, hogy mi értelme van egy olyan pártcsaládnak, ahol a konzervatív tagok antifasiszta terroristákat védenek.
Jézus szerint „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával” (Máté 12:25). Szerintem ez a konzervatívokra is igaz. Értelmetlen egy olyan társulás, ahol a tagok úgy indulnak, hogy már az elején meghasonlottak saját magukkal és a konzervatív értékekkel is.
Visszatérve a Fidesz sorozatos megalázására és legutóbbi kommunikációs bukásaira, felmerül a kérdés, hogy hogyan történhetett meg mindez.
Egyetértek azzal, amit a mandineres Kohán Mátyás is állít, aki szerint új helyzet van. Vezércikkében úgy fogalmaz: “Szörnyű, de igaz: 2024. január 28-án valami véget ért – többé már nincsenek észérvek a brüsszeli álláspont mögött”.
Brüsszel innentől kezdve erőből érvényesíti az akaratát. A narratíva a demokratikus EU-ról – ahol a döntések közösen születnek, minden kis országnak van szava, és ha nem tetszik valami, vétózunk –, nem tartható fenn többé. Nem tartható fenn az a szerepjáték sem, amit a Fidesz eddig előadott, amely szerint Orbán Viktor Brüsszelbe megy, beteszi a fogvédőt, bokszol, éjszakába nyúlóan tárgyal, és végül kiharcolja a magyar érdeket. Láthattuk, hogyan alázták meg többször is, még azt sem engedték meg neki, hogy arcvesztés nélkül kijöjjön a legutóbbi konfliktusokból és úgy engedelmeskedjen brüsszeli főnökeinek. A svéd miniszterelnök sem fog idejönni, hogy Orbánék tekintélyét megmentse.
Az, hogy Brüsszel ezt megteheti, úgy gondolom, leginkább a megváltozott geopolitikai helyzet miatt van. Az igaz, hogy egyre inkább többpólusú világban élünk, de az ukrán háborúval megszakadtak vagy leépültek az orosz kapcsolatok (EU-szinten), így a magyar mozgástér is leszűkült, a kelet nem képez olyan ellensúlyt, mint korábban, ki vagyunk szolgáltatva az EU-nak.
Másrészt a Fidesz évek óta hazudott a szavazóinak. Eladták nekik a látszat szabadságharcot és a fülkeforradalom hazugságát. Orbán Viktor Twitter-profiljában a szabadságharcos megnevezés szerepel, a Fidesz szavazói pedig a fotelből lettek forradalmárok, a távirányítót kapcsolgatva a tévé előtt.
Francesca Rivafinoli felveti, hogy mivel járna, ha szembemegyünk az EU-val és engedelmesség helyett elkezdünk a kilépés, a Huxit felé lépéseket tenni: “jogosabb érv lenne, hogy sag schon, inkább ne kapjuk meg a nekünk járó pénzeket, inkább álljon be a forint fixen 400 forint fölé, inkább jöjjön egy újabb recesszió, és szükség esetén inkább vállaljunk szuverenitási szombatot, hatnaposra növelve a munkahetet, de az ukrajnai feneketlen kútba egy fillért se, még állítólagos közalkalmazotti bérekre se”.
A fenti lehetőséget viszont elutasítja, hiszen tudja, hogy a Fidesz fülkeforradalmárainak fontosabb a brüsszeli akol biztos melege, mint a szuverenitás. A probléma csak azzal van, hogy itt nem lesz megállás.
A demokratikus színjáték helyett ma már erőből tárgyaló EU-ról a Financial Times írta meg nemrég, hogyan alkalmazzák a pénzügyi zsarolás módszerét (az EU-pénzek visszatartása, a forint bedöntésével fenyegetés, leminősítés stb). Az Unió az ideológiai konformitást is elvárja, ezért ránk fogják kényszeríteni az LMBTQ- és transz-őrületet, a gyerekek indoktrinációját és a migránskvótákat is, végül pedig úgyis a magyarságunk és a társadalmi-gazdasági problémákkal küzdő brüsszeli szuperállam között kell majd választani.
Az utóbbi években a magyarok számottevő többsége pozitívan ítélte meg az Uniót, de kérdés, hogy az elmúlt hetek után ez hogyan fog változni. Ami biztos, hogy a színészkedést és a szabadságharcos pózolást, a nulla erőfeszítés árán megvalósított forradalmat el kell felejteni.
A régi Szovjetunióból megérkeztünk az újba.
A miniszterelnök részéről az egyetlen egyenes hozzáállás szerintem az lenne, ha elmondja az embereknek, hogy az országnak választani kell egyrészről a szuverenitás és a konzervatív-keresztény erkölcs, másrészről az EU nyújtotta látszatjólét között.
Mindegy, melyiket választjuk, nehézségekkel fog járni. Ha a többség az EU-t preferálja, akkor maradunk addig, ameddig ránk nem omlik az a bizonyos akol… A kilépés lehetőségét azonban napirenden kell tartani.
Doktor Faust
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
