Orbán Viktor: az ukrajnai háborút be kell fejezni

Orbán Viktor: az ukrajnai háborút be kell fejezni

Az ukrajnai háborút be kell fejezni, és ezután lehet hozzákezdeni Oroszország bevonásával egy új biztonsági és kereskedelmi rendszer kialakításához – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a GB News brit kereskedelmi hírtelevíziónak adott, szerdán műsorra tűzött interjúban.

A kormányfő elmondta: egyetért azokkal a véleményekkel, hogy Európa védelmét meg kell erősíteni, mert Európa jelenleg gyenge. Éppen ezért nem az ukrán hadsereg megerősítését támogatja, hanem azokat az erőfeszítéseket, amelyek az Európai Unió és a NATO-tagországok katonai kapacitásainak erősítését célozzák – hangsúlyozta.

Hozzátette: egyetért azokkal a véleményekkel is, amelyek szerint Oroszország az erő nyelvén ért, de éppen ezért kell Európának nagyon erősnek lennie. „Ukrajna azonban nem erősít, hanem gyengít bennünket”

– hangsúlyozta.

Arról is beszélt, hogy a világ a globális liberalizmus korszaka után a helyi szinteken érvényesülő patriotizmus felé tart. A változás nem az elmúlt két-három évben kezdődött, hanem sokkal korábban, és jelenleg egy új világrend van kialakulóban – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a modern politikatörténet előző, liberálisnak nevezhető szakasza egyértelműen véget ért, és bár a most következő korszakra „még senki nem talált ki jó elnevezést, mi úgy hívjuk, hogy hazafias”. Valószínűleg ez az elnevezés sem elég pontos, de lényege az, hogy a globális liberalizmustól jelenleg a lokális patriotizmus felé haladunk – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy egyetért-e az Egyesült Államok által kezdett iráni hadműveletekkel, Orbán Viktor kifejtette: Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban folytatott legutóbbi megbeszélései alapján az a benyomása, hogy Trump meglátása szerint a háború forrása Irán.

Hozzátette: az ő hozzáállása óvatosabb, mint az amerikai elnöké, mert a térségben lezajlott korábbi konfliktusok tanulsága az, hogy könnyű megsemmisíteni egy ország hadseregét, nagyon nehéz azonban a hatalom konszolidálása.

Ebben a helyzetben felmerülhet az a kísértés, hogy a hatalmi konszolidációt a térségbe vezényelt katonákkal oldják meg, de „ebbe bele lehet ragadni”, így jelenleg nagy kockázat nehezedik az amerikaiakra, Trump elnökre és a Nyugat békeszerető közösségeire – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta, Donald Trump olyan személyiség, aki fel tudja rázni a nyugaton jelenleg érvényesülő rossz vezetői koncepciót, és új típusú vezetői karaktert alakíthat ki.

A kormányfő elmondta: Európában az az általános meggyőződés, hogy „az erős vezető veszélyt jelent, tehát rossz dolog”.

Hírdetés

E felfogás szerint a vezetők feladata csak az intézmények irányítása lehet, ami teljes tévedés, ezt a vezetési koncepciót kell megváltoztatni, és Donald Trump éppen ezt tette – mondta a szerdai interjúban Orbán Viktor.

Hozzátette: intézményekre szükség van, és amikor a dolgok jól mennek, ezek az intézmények stabilizáló szerepet töltenek be. Amikor azonban válságok jelentkeznek és dilemmák tűnnek fel a láthatáron, valakinek döntéseket is kell hoznia, és erre csak emberek képesek, az intézmények nem – fogalmazott.

Bajok idején nem intézményekre, hanem vezetőkre van szükség, olyan emberekre, akik elég bátrak és erősek, és készek felelősséget vállalni döntéseikért. Európában nincs elégséges számban ilyen vezető, szerencsére az Egyesült Államokban van

– mondta Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy ha Magyarország nem fogadja el az Európai Unió bevándorlási szabályait, akkor miért nem lép ki az EU-ból, a kormányfő úgy válaszolt: Magyarország a Kelet és a Nyugat közötti köztes területen él, de kulturálisan, filozófiai szempontból és történelmileg mindig is a Nyugathoz, Európa római-keresztény hagyományaihoz tartozott, és nem a keleti ortodox vagy a déli muszlim közösségekhez.

Az EU-hoz tartozás a magyar tudatban olyan kérdésként merül fel, hogy Magyarország melyik civilizáció tagja – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a másik, ennél gyakorlatiasabb hozzáállás az, hogy Magyarország az első világháború után területeket vesztett, nincsenek energiaforrásai és nyersanyagai, ezért munkával előállított termékekre, ezekhez pedig piacokra van szüksége, és az Európai Unió piacot jelent.

„Az Európai Unió nem értékeket, hanem egyszerűen piacot képvisel számunkra. Az érték más ügy, sajnálatos módon az Európai Unió az értékek szempontjából olyan irányban halad, amelynek semmi köze az általunk vallott értékekhez” – mondta a kormányfő.

Az Oroszországhoz fűződő viszonyra és az ezzel kapcsolatos bírálatokra vonatkozó kérdésre Orbán Viktor azt mondta: véleménye szerint Oroszországot nem lenne szabad kiszorítani az európai biztonsági rendszerből, sem az európai kereskedelmi és energiarendszerből.

„Nem látunk értelmes okot arra, hogy miért ne lehetne olyan új európai biztonsági rendszert létrehozni, amelyben Oroszország is részt vesz, vagy olyan európai energiarendszert, amelynek részét képezik az orosz energiaforrások”

– mondta a GB News-interjúban a magyar miniszterelnök.

A választásokra vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: ha a Brüsszel-párti erők győznek, akkor Magyarország ugyanazt a politikát követné a migráció és Ukrajna ügyében, mint Brüsszel, és ő ez ellen küzd.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »