Orbán Viktor: az Egyesült Államok a barátunk, de nem engedjük, hogy belepréselje Magyarországot a háborúba

Az Egyesült Államok a barátunk, és fontos szövetségesünk is, de nem fogjuk engedni, hogy “belepréselje” Magyarországot a háborúba – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyére figyelmeztetve hangsúlyozta: ha világháború lesz, akkor atomháború lesz.

A kormányfő az amerikai nagykövetség által bejelentett büntetőintézkedésekről elmondta: nem Magyarországgal szembeni szankciókról van szó, a Washington által közzétett, 34 magánszemélyt felsoroló listán egy magyar van, de szerepel ciprusi, osztrák és liechtensteini is. Ez alapvetően pénzügyi szakemberekre összpontosító amerikai akció volt – mondta. Úgy fogalmazott, a szankciókkal sosem értettek egyet, de nem vitatják el senkinek a jogát azok kivetésére, ezeket tudomásul veszik és betartják.

Hangsúlyozta: a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Banknak lehetett volna komoly szerepe a közép-európai gazdaságok fejlesztésében, de a háború óta világos volt, hogy a bank lehetőségei szűkülnek, a mostani szankciókkal pedig “tönkre is tették”, ellehetetlenült a működése. Ilyen körülmények között Magyarország részvétele a bank további munkájában értelmetlenné vált, ezért a delegáltjaikat visszavonták, és Magyarország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból – közölte Orbán Viktor.

Úgy folytatta, az Egyesült Államok a barátunk, és fontos szövetségesünk is, elsősorban katonapolitikai szempontból, hiszen egy közös katonai védelmi szövetségnek vagyunk a tagjai. Kifejtette, van filozófiai hasonlóság is a két ország között, “az alapvető hitek egyeznek”: mi is azt gondoljuk, hogy ahhoz, hogy az emberek békében és jólétben éljenek, szabadságra és piacgazdaságra van szükség. A kereszténység is közös pont, a gazdasági kapcsolatok pedig “kifejezetten egy sikertörténet képét mutatják”.

Minden adott ahhoz, hogy jó és baráti kapcsolataink legyenek – hangsúlyozta, ugyanakkor megjegyezte: Amerika nem egységes, ma egy megosztottabb ország képét mutatja, és nagyok a pártpolitikai különbségek. Ha demokrata elnök van a Fehér Házban, akkor a kapcsolatok nehezebbek, ha republikánus, akkor könnyebbek – mondta a kormányfő, aki ennek okát abban látja, hogy a modern politika alapvető kérdéseiben a republikánus nézőpont közelebb van a magyar kormányzati nézőponthoz.

A miniszterelnök kiemelte: “nem a mi dolgunk, hogy válogassunk az amerikai politikai élet szereplői között”, Magyarország azzal a kormánnyal működik együtt, amelyet az amerikai nép megválaszt, Amerikában pedig tipikusan politikai kinevezettek a nagykövetek, így “tudomásul kell vennünk, hogy egy demokrata párthoz közel álló nagykövet van”. Ugyanakkor azt mondta: “szokatlan, hogy ezt az amerikai vélemény-képviseletet utcai plakátokon keresztül valósítja meg az amerikai nagykövetség”. Ráadásul “mintha ritmuskésésben is lennének”, mert a plakátokon az van, hogy “ruszkik haza. Mi hazaküldtük őket”. “Mi ezt a dolgot elrendeztük”, a magyarokat nem kell emlékeztetni a saját történelmükre – tette hozzá.

Hírdetés

Kijelentette: az Egyesült Államok nem adta fel a tervét, hogy mindenkit “belepréseljen” egy háborús szövetségbe, de nem fogjuk engedni, hogy belepréseljenek minket a háborúba. Rámutatott: a térképre nézve is látszik, hogy az Egyesült Államok biztonságosabb hely, ez azonban a Kárpát-medencéről már nem mondható el. Úgy fogalmazott: másképp mutat a világpolitika kockázata Beregszászról vagy Budapestről, mint Amerikából. Joggal várjuk el, hogy az Egyesült Államok tudomásul vegye Magyarország speciális helyzetét – hangsúlyozta a kormányfő. “Ezért mi a béke oldalán vagyunk, ott is akarunk maradni” – mondta.

Figyelmeztetett: ha világháború lesz, akkor atomháború lesz. Hangsúlyozta: minden héttel romlik helyzet, az eszkaláció veszélye nő. A legutóbbi hírek szerint a britek szegényített urántartalmú lövedéket akarnak eljuttatni az ukrán frontra, Oroszország pedig taktikai atomfegyvereket telepít Belorussziába. Ez nem atombomba természetesen, de a nukleáris eszközrendszer világához visz közelebb egy lépéssel – mutatott rá. “Nem irodalmi túlzás az a félelem, amely mindannyiunkban ott munkál, hogy a háború további kiterjedése az előbb-utóbb valamilyen típusú atomfegyver bevonásával is járhat, tehát ha világháború lesz, akkor atomháború lesz, és a Jóisten mentsen meg bennünket ettől” – fogalmazott Orbán Viktor.

Közölte, a háborúpárti baloldal az emberek töredékének élvezi csak a támogatását, a békét és biztonságot előtérbe helyező nemzeti kormány által képviselt álláspontnak elsöprő többsége van Magyarországon. Hozzátette, a baloldallal való párbeszédben inkább arra törekszik, hogy az egyetértési pontokat találják meg. Az egység mindig hasznos és jó dolog, és ha nagy dolgokban egyetért egy ország, annál inkább erősebbek vagyunk – mutatott rá, hozzátéve: sajnálja, hogy a baloldal háborúpárti.

Orbán Viktor kitért arra, hogy a parlamenti lehetőségeket is arra használja, hogy ismerteti a kormány álláspontját, és nem ledorongolni próbálja a baloldal képviselőit, végképp nem sértegetni. Arra törekszik, hogy valami híd legyen, amin át tudnak jönni a békepárti táborba, ezért terjesztettek be a kormánypártok egy békepárti határozati javaslatot.

A miniszterelnök arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, hogy a háború támogatása helyett a tűzszünetet és békét előidéző tárgyalásokra mozgósítsa energiáit. A baloldal nem sétált át ezen a hídon, nem jött át a békepártba, de a remény hal meg utoljára – fogalmazott.

MTI

The post Orbán Viktor: az Egyesült Államok a barátunk, de nem engedjük, hogy belepréselje Magyarországot a háborúba appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »