Orbán Viktor arcon köpésére buzdít az „Év újságírója”

Valamilyen oknál fogva Luxembourg mellett Hollandia az az ország, ahol a jobboldali Magyarországot a legjobban utálják.

Eric Smit, fiatal, körülrajongott holland újságíró. Nemrégiben tüntették ki az „Év újságírója” díjjal.

Valamilyen oknál fogva Luxembourg mellett Hollandia az az ország, ahol a jobboldali Magyarországot a legjobban utálják.

A múlt szombaton Smit beugrott a közszolgálati Nemzeti Műsorszóró (NPO) által működtetett NPO Radio 1 Dr. Kelder és Társai programba műsorvezetőként, mert annak állandó embere, Jort Kelder külföldön járt.

A kitüntetett újságíró beszélgetőpartnere az Európai Parlament zöldpárti képviselője, Judith Sargentini volt, e parlament LIBE bizottságának Magyarországról készült, súlyosan elítélő jelentésének készítője. Mint e rádió internetes portálja írja, a Magyarországon a demokráciát fenyegető súlyos veszélyekről folyt a szó. A csevegés során Smit feltette a kérdést: ha találkozik Orbán Viktorral „megtenné, hogy a nevemben arcon köpi?”.

Mire holland honfitársa azt felelte, ő emberekkel azért inkább beszélget.

Miután ez szerencsére nem az Egyesült Államokban történt, ahol a washingtoni magyar nagykövetség a világért sem reagálna legnagyobb szövetségesünk legnagyobb sajtójában Magyarországgal szemben naponta feltálalt legirdatlanabb hazugságok egyikére sem, Kocsis András hágai magyar nagykövet, aki hallgatta a műsort, a nagykövetség honlapján visszataszítónak és udvariatlannak nevezte az elhangzottakat és a műsorszóróhoz fordulva azt írta, „Várom a reakcióját és kérem, hogy tájékoztasson arról, hogy milyen fegyelmező intézkedéseket kíván tenni riportere elfogadhatatlan viselkedése kapcsán.”

Mire Hollandia „Év újságírója” úgy reagált, idézi őt az említett rádiós honlap, hogy a nagykövet ezen kijelentése, vagyis a fegyelmező intézkedések elvárása mutatja pontosan, mi a baj a sajtószabadsággal és a demokráciával Magyarországon.”

Nos, ez az a pont, amelyet úgy kell tekinteni, hogy a külföldi média átlépett a közmondásos vörös vonalon.

Hírdetés

Képzeljük el, mi lenne, ha a hazai közszolgálati rádió vagy tévé egy prominens munkatársa az Európai Parlament fideszes képviselőjét kérné meg arra, ha találkozik Merkellel, Macronnal, Junckerrel vagy Timmermansszal, köpje le.

Vajon mi lenne erre az érintett országok politikusainak és sajtójának reagálása? Politikai színezettől és kormánypártiság/ellenzéki pozíciótól függetlenül? Igen, az lenne. És teljes joggal. Hogy nálunk, a földkerekségé legliberálisabb közéletében mi lesz például erre az ellenzéki sajtó reagálása, azt is tudjuk. Vagy hallgatás, vagy nyálcsorgatás, majd Szijjártó Péter lebunkózása, ha reagálna.

Alabamában vagy Arkansasban egészséges fáklyás válasz lenne a tapsnok média ellen.

A jobboldali kormány vezette Magyarországról most már olyan aljas és hazug, még az előző 28 év szennyét is túlteljesítő „beszámolók” látnak napvilágot idelátogató vagy nálunk lébecoló tudósítóktól, hogy az már Ausztriában is felháborodást váltott ki. Ahol a kormánykoalícióban helyet foglaló Osztrák Szabadság Párt egy politikusa Magyarország kapcsán keményen támadta az osztrák közszolgálati adók, az ORF magukat degeszre kereső külföldi tudósítóit.

Norbert Steger, aki e közszolgálat felügyelőtanácsának tagja is, bírálatát kifejezetten Magyarországra kihegyezetten tette, és azt mondta, vissza kell hívni a külföldi tudósítókat, ha azok képtelenek tisztességes, tárgyilagos módon végezni munkájukat. Név szerint említette Ernst Gelegs budapesti tudósítót, akinek szociális fórumain kitett, politikailag elfogult kommentárjait is kifogásolta.

Amire, jellemző módon, az ORF ügyvezető igazgatója, a szocialista agyú és lelkű, Erste-bank múltú vezére, Alexander Wrabetz azonnal twitter-üzenetben visszavágva közölte, Gelegs szerződését 2021-ig hosszabbítja meg.

A magyar kormánynak viszont most már válaszlépéseken kellene elgondolkodnia és elemeznie a Keno Verseck, Gregor Mayer, Bernhard Odehnal, Florence La Bruyere és a többi, a helyi ultraliberális ellenzék legvisszataszítóbb hazugságait a világon tíz és tíz milliók felé mindenféle tényszűrő nélkül közvetítő budapesti tudósítóinak szolgamunkáit.

Tényleg azt hiszi a kormány, hogy ha ezen ulfkottei cselédekkel szemben lép valamit, az annak nyomán bekövetkező nemzetközi sajtóüvöltés hatása túlmenne azon, mint ami holnap jelenik meg ezek és hasonszőrű társaik tollából és hangszáltokjaiból a magyarországi „sajtódiktatúráról”, a kormány „autoriter” uralmáról, „antiszemitizmusáról”, „gyűlöletkeltő nacionalizmusáról” és a verklidandár többi köpetétől?

Aki pedig azt szeretné tudni, miként tájékoztatta Svájcnak Magyarországot illetően az ottani tényszerű média súlyos hiánya miatt félretájékoztatott lakosait a vezető „jobboldali, konzervtív” svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung bécsi tudósítója, Meret Baumann, feltétlenül szánjon egy másodpercet tudósítása címének elolvasására, amely így hangzik: „A magyarországi választások kérdéseket vetnek fel – a tüntetők a szavazatok újraszámlálását követelik”.

Lovas István


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »