Orbán Viktor áldott, békés hanukát kíván – a viszonzás idén is elmaradt

Orbán Viktor áldott, békés hanukát kíván – a viszonzás idén is elmaradt

Áldott, békés hanukát kívánt Orbán Viktor a "magyar" zsidó közösség valamennyi tagjának, a miniszterelnök levelét pénteken kézbesítették a hazai zsidó szervezetek vezetőinek – tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

"Nagy tisztelettel köszöntöm önöket a fény ünnepén. Minden család, minden közösség életében fontos összetartó erő, ha évről évre együtt emlékeznek múltjuk jelentős eseményeire, és közösen adnak hálát a szabadításért" – írta Orbán Viktor.

Hozzátette, hogy az ősök hite és kitartása nemcsak példát mutathat a jelennek, hanem reményt és biztatást is adhat a jövő generációknak – áll az MTI hírében.

A Mazsihisz honlapja közzétette a levelet is. Ugyanakkor hiába kerestük, nem találtuk – a korábbi évekre visszamenően sem – az oldalukon a viszonzást, azt, hogy ők (például Heisler András elnök révén) meg áldott karácsonyt kívánnának a keresztény magyar nemzetnek, melynek köszönhetően hazánk azon kevés helyek egyike, ahol békében és nyugalomban élhetnek. És élhetnek vissza.

Hírdetés

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: Izrael-V4-csúcs Judapesten: Orbán hazánkba hívta a tömeggyilkos zsidó terroristát


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »