Orbán Viktor: a törökök és a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században

Orbán Viktor: a törökök és a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században

Kiemelt stratégiai együttműködést kötött Magyarország és Törökország, az erről szóló dokumentumot Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn írta alá Budapesten. Orbán Viktor az aláírást követő sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, „a nagy terv az az, hogy a törökök meg a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században”.

A magyar kormányfő az együttműködésről azt mondta, hogy ez a diplomácia nyelvén a legszorosabb baráti, testvéri és politikai együttműködést fejezi ki.

Orbán Viktor szólt arról is, a magyarok az előző századot elvesztették, és most az a terv, hogy a 21. századot nem elveszítik, hanem megnyerik és ehhez keresik a szövetségeseket.

A kiemelt stratégiai státusz erről szól – közölte, hozzátéve, hogy a jövőben olyan szorosan akarnak együttműködni egymással, amennyire csak két nép és két ország teheti.

A magyar kormányfő a török elnökkel közös sajtónyilatkozatában úgy értékelt: ez komoly elköteleződés, amit annak reményében vállalnak, hogy mindaz, amit a török elnök programjában olvashattak – miszerint a következő száz év Törökországé lesz – valóra fog válni.

Orbán Viktor bejelentette: Magyarország uniós elnöksége során mindent megtesz annak érdekében, hogy modernizálják az EU és Törökország közötti vámuniót és a vízumliberalizáció ügyében is támogatja Törökországot.

A két ország gazdasági kapcsolatairól szólva kiemelte: a kereskedelmi áruforgalom mértékét az elmúlt több mint 10 évben megkétszerezték, 500 török vállalat dolgozik Magyarországon és 100 magyar cég Törökországban. Hozzátette: a magyarországi török befektetések folyamatosan, számban és értékükben is nőnek, és ezeket új területekre is kiterjesztették, így többek között vasútfejlesztési és hadiipari megállapodást is kötöttek.

Hírdetés

A magyar kormányfő Törökország szerepét hangsúlyozta Magyarország biztonsága és energiabiztonsága szempontjából is. Úgy fogalmazott: Magyarország nincs biztonságban Törökország nélkül, a Magyarországot fenyegető migrációt Törökország nélkül nem tudjuk megfékezni.

Kitért arra is, hogy az ukrán-orosz háborúban Törökország az egyetlen, amelyik eddig eredményt tudott elérni a béketeremtés és megállapodás terén gabonaügyben, illetve most vette át Törökország a KFOR erők parancsnokságát is, ahol 465 magyar katona szolgál.

A kormányfő az energiabiztonságról szólva közölte: megállapodtak abban, hogy nemcsak szállítanak majd Törökországon keresztül földgázt, hanem vásárolnak is Törökországtól.

Jelezte: fejlesztik a két ország egyetemei közötti együttműködést is, 200 magyar állami ösztöndíjat adnak török diákoknak, és miután a diplomáciai kapcsolatokat száz évvel ezelőtt vették föl, a következő évet a kulturális évadnak szentelik, a 2025-ös évet pedig magyar tudományos és innovációs együttműködés évének nyilvánítják.

A rövidtávú program konkrét, a középtávú programok vonzóak, stratégiai ügyekben és történelmi léptékben pedig a két ország között cél- és szándékegyezés van – összegzett a kormányfő, aki szerint olyan magas szintre emelik a két ország közötti kapcsolatokat,

amilyen magasságban korábban még nem jártunk”.

A török elnök, aki Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ülésére érkezett Budapestre, Orbán Viktor miniszterelnökkel közös politikai nyilatkozatot írt alá Magyarország és Törökország közötti kiemelt stratégiai partnerségről.

Emellett magyar és török miniszterek is megállapodásokat írtak alá egyebek között a szociális szolgáltatásokról, a magyar-török innovációs évről, kutatás-fejlesztésről, valamint honvédelmi és külügyi együttműködésről, nukleáris energetikai együttműködésről, a polgári veszélyhelyzet terén folytatott együttműködésről, valamint az audiovizuális politika és a kormányzati kommunikáció terén történő együttműködésről is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »