Orbán Viktor: a szegénység ellen a legjobb orvosság a középosztály szélesítése

Kézzelfogható távolságban van, és el fogjuk érni az egymillió forintos havi átlagfizetést – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Biztató jelnek nevezte, hogy már most van 4000 olyan pedagógus, aki 1 millió forint fölött keres.

Orbán Viktor kiemelte: a magyar gazdaságpolitika faktora, hogy az emberek, akik a gazdaságot valójában működtetik, elhiggyék, „olyan szituációban vagyunk, amikor komoly dolgokat lehet csinálni”. Ha sikerül a magyar közvélemény egy részére jellemző cinizmust vagy áttörni vagy megkerülni, akkor a gazdaság meglendül – fogalmazott.

A kormányfő azt is mondta, a novemberi amerikai elnökválasztás „benne van” a javuló gazdasági adatokban,

mert Donald Trump győzelme azt jelenti, hogy a háborús szakasznak biztosan vége lesz, és egy békekorszak következik.

A gazdasági szereplők pedig háború idején óvatosak, de ha „megnyílik a lehetőség„, jön a béke, lehet üzletelni, kockáztatni, van értelme vállalkozni, akkor „megindulnak„.

Hírdetés

Már a tavalyi évben is, de különösen az idei évben ez az amerikai hátszél „dagasztani fogja a magyar vitorlákat is a gazdaságban” – jelentette ki Orbán Viktor.

A szegénység ellen a legjobb orvosság a középosztály szélesítése – állapította meg. A kormányfő reális célkitűzésnek nevezte a középosztály szélesítését és megerősítését.

Jelezte, az idei utolsó negyedév „látható növekedésénél” is nagyobb mértékben bővül a gazdaság jövőre.

Ha sikerül mozgásba hozni a magánszemélyeknél lévő pénzeket, akkor „fantasztikus évet tudunk csinálni” – mondta.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a középosztállyal és az annál rosszabb helyzetben lévőkkel kell foglalkozni, „ezt hívják igazából néppárti politikának”. Trump is ezzel nyert, ha valaki figyelte az amerikai választást – mutatott rá a miniszterelnök, kiemelve, a nyugati politika mind egyértelműbben szűkül le az élet, az esélyek kérdésére.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »