Orbán Viktor: a harmadik oltás felér egy életbiztosítással

Orbán Viktor: a harmadik oltás felér egy életbiztosítással

A kormány felkészült az újabb hullámra – mondta a Kossuth rádióban a miniszterelnök, aki szerint jól halad a magyar vakcina fejlesztése is.

A negyedik hullám lassan bekeríti Magyarországot. Riasztó a romániai helyzet, az ottani kórházak megteltek. Eddigi is adtunk gyógyszer, most úgy döntöttünk, átveszünk egyelőre 50 beteget – mondta a Kossuth rádió reggeli műsorában Orbán Viktor.

A kormányfő szerint a különbséget az átoltottság jelenti. Az ugyanis Magyarországon 59 százalék, Romániában viszont 29 százalék.

Hangsúlyozta, hogy az oltás működik, a korábbi hullámokhoz képest jóval kevesebb az aktív fertőzöttek száma, és 1 százalék alatti az oltással megbetegedők aránya.

Sokkal agresszívebb a delta variáns. Aki nincs beoltva, annak abból kell kiindulnia, hogy a veszély sokkal nagyobb, mint korábban.

Ez egy súlyos megbetegedést okozó vírus, ami megtalálja a be nem oltottakat

Hírdetés

– fejtette ki.

A miniszterelnök szerint a harmadik oltás felér egy életbiztosítással, a hétvégén ő is megkapja a harmadik adagot.

Beszélt a maszkviselésről is, amelyet az MTA is javasolt. Orbán Viktor szerint jó, ha van az ember zsebében egy maszk, és ő is felveszi, ha olyan helyre megy, de

ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy a maszk megvéd, mert az oltás véd meg a vírustól.

A kormány már a nyáron felkészült az újabb hullámra, van elég vakcina, kórházi ágy, lélegeztetőgép, ápoló, orvos, gyógyszer. Vagyis anlékül lehet kezelni a járványt, hogy az országot le kellene állítani – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy nem áll rosszul a magyar vakcina fejlesztése. Minden remény megvan, hogy legyen saját fejlesztésű vakcinánk, ami legalább olyan jó lesz, mint a többieké, esetleg még jobb – fogalmazott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »