Orbán Viktor: A globalisták elmehetnek a pokolba

Orbán Viktor: A globalisták elmehetnek a pokolba

Orbán Viktor tegnap esti, Dallasban elmondott beszédében élesen bírálta a világ vezetőit.

Orbán Viktor beszéde végén levonta a konklúziót: a világon számos nagy nemzet van, de egyiknek a hatalma és befolyása sem hasonlítható az Egyesült Államokéhoz, a világ tőlük várja a választ a jövőre vonatkozóan, a Nyugat jövője súlyos kétségekkel teli, hosszú ideje nem tapasztalt ilyen súlyos válságot.

A magyar kormányfő kitért arra is, hogy a XX. század ideológiai háborúi iszonyatosak voltak, a demokratikus Nyugat összefogott, a Nyugat most viszont önmagával harcol. A kormányfő szerint látták már, hogy a globalista uralkodó osztály milyen jövőt ígér.

Hírdetés

A globalisták mind elmehetnek a pokolba, én Texasba jöttem

– mondta.

A miniszterelnök hangsúlyozta: fel kell venni a harcot, a győzelem sosem lehetséges, ha a legkisebb ellenállás felé veszik az irányt. A jövőre nézve elmondta: vissza kell venni az intézményeket Washingtonban és Brüsszelben, ehhez össze kell hangolni csapataik mozgását, mert ugyanazzal a kihívással szembesülnek.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »