Orbán Viktor: A gazdaságvédelem után jön gazdaság újraindítása

Orbán Viktor: A gazdaságvédelem után jön gazdaság újraindítása

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) „Gazdasági Évnyitó” című rendezvényén, Orbán Viktor  nemzeti konzultációt jelentett be a nyitásról, új mikrohitelt a legkisebb, bajba jutott vállalkozásoknak, és átfogó agrárfejlesztési stratégiáról is beszélt. A rendezvényen felszólalt Parragh László, az MKIK elnöke, és Varga Mihály pénzügyminiszter.

– mondta Varga Mihály, aki szerint a magyar gazdaságnak is kétarcú éve volt 2020, ahol az elmúlt évek lendületét megakasztotta a járvány. A pénzügyminiszter mérsékelte a múlt évi gazdasági visszaesésre vonatkozó előrejelzését (6,4-6,5%-ról 5-6% közé), illetve felvázolta, milyen tempóban élénkülhet az idén a magyar gazdaság.

A pénzügyminiszter kitért arra a közgazdász vitára, hogy a hiány és az adósság mértéke emelkedhetett-e ilyen mértékben. Itt emlékeztetnék arra, hogy nem lehet pénzügyi akadálya az emberi életnek – húzta alá. Szerinte

Az a jó hírünk van, hogy a befektetett energia nem vész el. Azzal számolunk, hogy a fordulópont az idei év második negyedévében lesz. Ekkor két számjegyű GDP-növekedés várható – mondta.

 

A miniszterelnök az évértékelő beszédében elmondta:

– mondta.

Orbán kiemelte gazdaságvédelmi akció egyes elemeit, és azok hatását a gazdaságra. A hitelmoratóriumot, a bértámogatást, az iparűzési adó felezését. Kiemelte, hogy a beruházási támogatással 280 ezer munkahely megtartásához járultak hozzá.

A miniszterelnök kijelentette:

– tette hozzá.

Védekezésből támadásba megyünk át

Hírdetés

A gazdaságújraindítási akcióterv három ütemben valósul meg.  Az első ütem január elsején indult, március végéig tart – fogalmazott Orbán Viktor.

Ebbe belefoglalják a lakásépítési áfa csökkentését, lakásfelújítási támogatást, hogy az újlakás építésekben el tudják érni a 20 ezres számot. A cél az évi 40 ezer lakás. Ebbe a fázisba sorolta a 13. havi nyugdíj visszaépítésének megkezdését, illetve, hogy 2022. január elsejétől a 25 év alatti fiatalok szja-mentességet kapnak.

Második ütem:

Április elsején indul, amelynek középpontjában a felsőoktatás áll majd. 1500 milliárd forintos felsőoktatási fejlesztés lesz, de a miniszterelnök reményei szerint ez 2000 milliárd forint lesz. A hatalmas összeg sokkal hatékonyabb felhasználását várják el az egyetemi átalakítástól.

Harmadik ütem:

Július elsején indul és október elejéig tart, amelyből a zöldenergia, körforgásos gazdaság, magyar gazdaság teljes digitalizálását említette, amelyben

Fontos pontja lesz ennek a szakasznak, hogy bejelentjük a következő 8-10 évre szóló agrár- és vidékfejlesztési stratégiát. A magyar vidék legnagyobb fejlesztési tervére készülünk – fejtette ki.

Új globális verseny van. Versenyt futunk a külföldi beruházások Magyarországra hozataláért. Mi beruházásokat és munkahelyeket támogatunk. Ebben tér el a felfogásunk a baloldali pártoktól és közgazdászoktól, akik támogatásban és segélyezésben gondolkodnak – mondta.

– érzékeltette.

– vázolta.

A munkásaink minősége.

A vállalkozóink minősége.

A gazdaságpolitikusaink minősége.

Ez utóbbi kapcsán Varga Mihályt és Palkovics Lászlót sorolta fel. Őket segíti Szijjártó Péter és Mager Andrea a kormányban. És van egy gazdaságpolitika alfaj, a jegybank és annak a vezetője. Az az elvárás a jegybankkal szemben, hogy legyen jó szellemi vezető. Azt hiszem, hogy itt sem panaszkodhatunk, a jegybankelnök úr kifejezetten kezdeményező – utalt Matolcsy Györgyre Orbán Viktor, aki a hagyományokkal szemben nem vett részt az MKIK eseményén.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »