Donald Trump hibát követett el a szankciókkal, majd én ráveszem, hogy visszavonja azokat – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a La Repubblica újságírójának. Majd hozzátette, hogy „megpróbáljuk majd megtalálni ebből a kiutat, különösen Magyarország számára”. A hírre az index.hu hívta fel a figyelmet.
A magyar miniszterelnök a lap szerint emlékeztetett arra, hogy Magyarország erősen függ az orosz kőolajtól és földgáztól, és ha ezek a források elapadnának, az az energiaárak elszállásához és akár ellátási kimaradásokhoz is vezethetne.
Arra a kérdésre, mit gondol Trump orosz olajra kivetett szankcióiról, Orbán úgy válaszolt:
„Hamarosan Washingtonban leszek, hogy erről személyesen is egyeztessünk Trump elnökkel. A célunk, hogy fenntartható rendszert építsünk a magyar gazdaság számára, Magyarország nagymértékben függ az orosz olajtól és gáztól. Ezek nélkül az energiaárak az egekbe szöknének, és ellátási hiány is kialakulhatna.”
Amikor erre visszakérdeztek, hogy „vagyis Trump túl messzire ment, és hibázott-e?”, Orbán egyértelműen kijelentette:
„Magyar szempontból igen. Ezért is próbálunk kiutat találni ebből a helyzetből – különösen Magyarország érdekében.”
A magyar miniszterelnök most arról is beszélt az olasz sajtónak, hogy az ukrajnai háború ügyében Európának már kevés beleszólása maradt: „kiszerveztük az amerikaiaknak és az oroszoknak”. Úgy fogalmazott, Európa kiesett a képből, „sajnos nincs szerepünk”, nem veszünk részt sem az ukrán–orosz kapcsolatok, sem a biztonsági folyamatok alakításában.
Orbán Viktor a háborúellenes erőfeszítések támogatását kérte a pápától
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten úgy fogalmazott, hogy
„Az Oroszországgal szembeni friss amerikai szankciók még nem léptek hatályba, így egyelőre nem okoznak fennakadást Magyarország energiaellátásában”
Szijjártó: Orbán Viktor washingtoni találkozóján az orosz olajra vonatkozó szankciókról is tárgyalni fog Trumppal
Mint ismert, az Egyesült Államok új szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben, pár órával később az Európai Unió is elfogadta 19. szankciós csomagját, miután Szlovákia szerda este elállt addigi vétójától. Az uniós szankciós csomag először érinti a kriptoplatformokat, valamint az orosz cseppfolyósított földgázt is, ami Oroszország egyik legnagyobb bevételi forrása.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy törölte a tervezett találkozót Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, miközben az Egyesült Államok súlyos szankciókat vezetett be Oroszország ellen.
Trump szerint később tartják meg a tervezett találkozót Putyinnal, a jövő heti időpontot törölték
Az amerikai pénzügyminisztérium mindeközben bejelentette, hogy Oroszország két legnagyobb olajtermelő vállalatát – a Rosznyeftet és a Lukoilt – is felvették a szankciós listára.
Az amerikai kormány szerint a szankciók „Oroszország komoly elkötelezettségének hiánya miatt” léptek életbe az ukrajnai háborút lezáró békefolyamat iránt.
Az USA óriási szankciókat vetett ki a Rosznyeftyre és a Lukoilra, Trumpnak elfogyott a türelme
Körkép.sk, index.hu
Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


