Orbán nyugodtan kivezethetné hazánkat az EU-ból

A parlament hétfői ülése ezúttal is napirend előtti felszólalásokkal kezdődött. A Jobbik frakcióvezetője, Gyöngyösi Márton nyitotta a sort, aki azzal kezdett, hogy soha nem látott tétje lesz az európai parlamenti választásnak. A politikus arról beszélt: a választás tétje, hogy megengedjük-e, hogy Orbán Viktor kivezesse Magyarországot az európai közösségből, és bérrabszolgaságba taszítsa az embereket.

A politikus szerint Orbán „hatalmi tébolyában tobzódva” felszámolta a sajtószabadságot, kamu ÁSZ-bírságokkal végigbüntette az ellenzéki pártokat, majd nekiment az egyetemeknek, most pedig már saját szövetségeseikbe köt bele az Európai Néppártban. A politikus bejelentette, hogy az Európai Unióban fel akarnak majd lépni a kormány „álhírterjesztésével” szemben, európai garanciákat akarnak majd kérni, hogy a kormánypárt ne folytathassa tovább ezt a gyakorlatot.

Gyöngyösinek Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára válaszolt. Azt mondta, szerintük sem volt még akkora tétje az EP-választásnak, mint most, mert most fog összecsapni a nemzetek Európája koncepció az európai egyesült államoknak nevezett elképzeléssel, illetve a bevándorlás kérdése a XXI. századi Európa sorskérdésének számít.

Orbán szerint ezekben a témákban a Jobbikra soha nem lehetett számítani, „hétfőn ezt mondják, kedden meg azt”. Elismételte a kormánypártok utóbbi időben hangoztatott szlogenjét: a Jobbik nem Magyarországot képviseli Brüsszelben, hanem Brüsszelt a magyar parlamentben.

Az államtitkár ezután felemlegette, hogy a Jobbik a DK-val tüntetett március 15-én, holott a két ellenzéki párt EP-választási programja között szerinte komoly különbség van.

A Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea is felhozta a március 15-i eseményeket. Azt mondta, a Fidesz fizetett lengyel tapsolókkal és német szélsőjobboldaliakkal ünnepelt, majd felhozta a brit gazdasági lap, az Economist címlapját, amelyen bevizelő kutyaként ábrázolták a miniszterelnököt. „Így néz ki Európa erős embere, egy maga alá vizelő kutya? Még nekem is ciki, hogyan ábrázolják Európában a miniszterelnököt” – mondta Szabó.

A politikus szerint az a kérdés, hogy Orbán a Néppárton kívül hova kacsintgat, és hova akarja láncolni Magyarországot. Szerinte Orbán új szövetségesei Európában Orbán-pártiak, de magyarellenesek, a frakcióvezető szerint Salviniről, Le Penről vagy éppen Gert Wildersről van szó.

Orbán magyarellenes és Putyin-barát szövetséghez kíván csatlakozni, miután kiáll a szénája a Néppártban.

Orbán Balázs szerint Szabót egy kérdés nem hagyja nyugodni: hogy lehet az, hogy Brüsszelből érkezik egy utasítás, azt pedig a kormány nem teljesíti. Az államtitkár szerint erre az a válasz, hogy a kormánypárt politikusai nem szeretik az utasításokat.

Hírdetés

A Jobbikhoz hasonlóan Gréczy Zsolt is arról beszélt, hogy az Orbán-kormány ki akarja léptetni az országot az Európai Unióból. „Orbán Viktor már nemcsak a vizelő kutya, hanem a rohadt alma is a Néppártban”, attól félnek, hogy az egész kosár almát meg fogja rohasztani – fogalmazott a politikus. Szerinte Orbánnak már semmi köze a keresztény értékekhez.

Gréczy szerint Magyarország nemzeti érdeke nem az, hogy „önök mind lophassanak, hanem hogy az Európai Ügyészség börtönbe csukhassa önöket”, majd felhozta, hogy Kásler Miklós szerint egy év alatt 24 ezer ember halt meg azért, mert nem kapott időben kórházi ellátást.

A politikus azt is beleszőtte beszédébe, hogy Iványi Gábor „lelkész” a New York Times cikkében fasisztának nevezte Orbánt, pedig korábban ő adta össze a feleségével és keresztelte meg első két gyerekét.

Reakciójában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt mondta, hogy egy párt ül a parlamentben, aki ki akart lépni az EU-ból, ez pedig a Jobbik, amellyel a DK ünnepelt március 15-én.

Dömötör ezután arról beszélt, hogy az egész ellenzék „stréber módon” mindent végre akar hajtani, amit Brüsszelben kitalálnak.

Bangóné Borbély Ildikó felszólalásában ismertette az MSZP határozati javaslatát, amely „nemcsak a kiváltságos 10 százalékot”, hanem minden magyar családot támogatna. A szocialista politikus szerint a gyermek, család, lakhatás nevű programjuk legfontosabb pontjai a fiatalok lakás-, illetve albérlet-támogatása, a családi adókedvezmény és a minimálnyugdíj igazságos támogatása.

Válaszában Novák Katalin családügyi államtitkár azt mondta, hogy az MSZP kormányzása alatt minden tekintetben eladósodott Magyarország, majd ismertette a Fidesz családtámogatási programját.

Novák ráadásként a KDNP-s Simicskó István családtámogatásról szóló felszólalására is reagált. Megköszönte neki, hogy napirend előtt is megtárgyalhatják a témát, „hiszen a családok támogatásáról nem lehet eleget beszélni”. Novák azért is köszöntet mondott, hogy a KDNP mindenben támogatja a Fideszt, ha családtámogatásról van szó.

Kocsis Máté frakcióvezető örömét fejezte ki, hogy a baloldali politikusok visszatértek a parlamentbe, és „végre lehet velük érdemben vitázni”. Felhozta, hogy 2016 őszén a Jobbik nem szavazta meg a kvótaellenes alaptörvény módosítást, innentől kezdve nem hiszik el nekik, hogy valóban meg akarják állítani a bevándorlást.

Kocsis szerint sok sértést kaptak az állami ünnepségre érkező lengyelek. „Fájó lehet, hogy több lengyel jött el a nemzeti ünnepre, mint ahányan összesen elmentek az ellenzék tüntetésére” – mondta Kocsis, akit nagyon megtapsoltak kormánypárti képviselőtársai.

Soha nem látott nemzeti egység jött létre – idézte Márki-Zay Pétert a frakcióvezető, aki szerint valóban, soha nem volt még olyan, hogy a nemzetközi szocialisták tüntessenek a nemzeti szocialistákkal. Hozzátette, a Fidesz nem akar európai egyesült államokat. Ezután ismertette, hogy a Jobbik korábban ki akart lépni az EU-ból, majd Balczó Zoltán 2014-ben arról beszélt, hogy semmiképp sem támogatják az európai egyesült államok koncepcióját.

index
Forrás: https://kuruc.info/r/2/196137/


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »