A miniszterelnök öt évvel a szintén Tusnádon elmondott és világhíressé vált beszéde után úgy érezte, itt az idő újra elővenni a témát.
Aki a blogomat olvassa, annak fölösleges elmesélni, hiszen úgyis emlékszik rá, mekkora össztüzet kapott Orbán azért az eretnek gondolatért, hogy a liberális demokrácián kívül is létezik élet, demokrácia, sőt, ott létezik csak igazán. A liberális véleményformálók Navarone összes ágyújaként zúdítottak össztüzet a magyar miniszterelnökre. Volt itt minden: megbélyegzés, kiátkozás, elszigetelési kísérlet, gúnyolódás, lényegében majdnem minden, ami általában csak ószövetségi prófétáknak az osztályrésze. Amikor Orbán az ellene és Magyarország ellen irányuló liberális gyűlöletről beszélt, még visszafogott is volt, hogy nem tette hozzá: néha gyilkos indulatok törtek felszínre.
Hogy mi az oka ennek a gyűlöletnek, arra a szónok adott egy filozófiai megalapozottságú választ. Van azonban egy prózaibb magyarázat is.
A miniszterelnök az illiberalizmusról tett kijelentéseivel felrúgott egy, az emberek kárára kötött kompromisszumot. Nem először tett ilyet, sőt úgyszólván ezzel indult a karrierje. 1989 júniusában, amikor a Nagy Imre koporsója mellett elmondott beszédével mindenkinek értésére adta, hogy nincs kiegyezés a kommunistákkal, az ő és az általa képviselt politikai formáció küzdeni fog a bársonyos hatalomátmentés ellen, alaposan beleköpött a kommunisták levesébe. Ezt az üzenetet erősítette meg az 1998-as választási szlogen – „több mint kormányváltás” –, majd 2010-ben végre megnyílt az út a posztkommunista és vele szövetkezett liberálisok hatalmi hálójának lebontása előtt. Volt is nyüszítés. Ahogy most is, csak immár nemzetközi szinten. Amit Orbán tesz, logikus folytatása az itthon elkezdett munkának. Orbán erkölcsi álláspontja kristálytiszta: a néppel, a népért, a nép által. Ezért a vezetőknek (mindenféle vezetőnek, nem csak a politikusnak) ellen kell állni a kísértésnek, hogy a rendelkezésükre álló erőforrásokkal visszaélve hatalmukat az emberekkel szemben használják fel és tartsák fent. Ott, ahol az elit kartellbe tömörül, és az emberek helyett a saját előjogait védelmezi, ahol nincsenek versengő elképzelések, ott, ahol a legalapvetőbb kérdéseket sem lehet feltenni retorzió nélkül, ott nem beszélhetünk szabadságról, sem népakaratról, és nem beszélhetünk demokráciáról sem. Se liberálisról, se semmilyenről. Európa ma egyre inkább egy ilyen hellyé válik, a liberális hegemónia szép lassan totalitáriussá vált, az élet minden részébe behatol és elő akarja írni, hogyan cselekedjünk. Ennek üzent hadat Orbán 2010-ben kormányzati tettekkel, majd szóban 2014-ben.
Kérdés, miért tért vissza öt évvel később az illiberális témához Orbán? A válasz ott rejlett a beszédben: az általa meghirdetett illiberális, más néven nemzeti-kereszténydemokrata modell utat tört magának és elkezdte európai hódító körútját: Lengyelország, Olaszország, Ausztria már ezt az utat járja, és pár hónapja Donald Trump úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnök olyan, mintha az ikertestvére lenne. Elsőre nem is rossz eredmény. Orbán politikai csillagzata immár nemzetközi szinten is felívelőben van. A meccs persze nem lefutott, a magyar miniszterelnök bizonyára kap és ad is még csapásokat, egyszóval hosszú út lesz még. Ha hihetünk a miniszterelnöknek, úgy tizenöt év. Egy nemzet életében néhány óra.
Lánczi Tamás
igazgató, XXI. Század Intézet
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
