Orbán "nagy magyar tradíciót folytat" a vatikáni látogatással – miután alaposan megromlott a viszony a lengyelekkel

Orbán "nagy magyar tradíciót folytat" a vatikáni látogatással – miután alaposan megromlott a viszony a lengyelekkel

A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a szentatyára – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa.

A kormányfő – akinek a választás utáni első hivatalos útja Rómába vezetett – hozzátette: "nagy magyar tradíciót folytatott" azzal, hogy választási győzelmüket követően a Szentatya meghívását fogadta el elsőként.

Kiemelte: ennek különös jelentőséget ad a háború, hiszen a Szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását, és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen.

Orbán Viktor kérdésre válaszolta közölte: a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát magyarországi látogatásra a következő év során, amire – mint mondta – "bíztatóan pozitív választ" kapott.

A kormányfő szerint szóba került az is, hogy népességarányosan Magyarország fogadta be a legtöbb – 640 ezer – menekültet Ukrajnából, sőt befogadta azokat a diákokat is, akik nem ukránok, de Ukrajnában tanultak, és most valószínűleg Magyarországon tudják majd folytatni tanulmányaikat.

Hírdetés

"Minden idők legnagyobb humanitárius akcióját bonyolítjuk. Ez elismerést és tiszteletet vált ki mindenhol a világban" – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ezt a Szentatya is megemlítette és arra biztatott, hogy "ezt a jó szokásunkat ne adjuk föl".

Orbán Viktor úgy vélte: a Vatikánnal nem politikai, hanem spirituális és lelki kapcsolatot ápol egy ország. Hozzátette: a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés pedig a családok tekintetében alakult ki.

"Mi mindannyian azt gondoljuk itt Rómában, a Vatikánban is és Budapesten is, hogy a korunk legfontosabb közössége a család. Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden erőnket annak érdekében kell mozgósítani, hogy ezt a közösséget, a modern kor legfontosabb emberi közösségét, a családot megvédjük és megerősítsük, és ebben számíthatunk a Szentatyára" – fogalmazott Orbán az MTI szerint.

Nem véletlenül jutott eszébe a "nagy magyar tradíció"

Az Index összegyűjtötte, hogy a korábbi kétharmados győzelmei után merre utazott első útjain a magyar kormányfő. E szerint

  • 2010-ben Orbán Viktor első hivatalos útján Varsóba utazott, utána pedig Brüsszelbe ment.
  • 2014-ben is Lengyelországba vezetett Orbán Viktor első miniszterelnöki útja. Varsóban elsősorban energetikai kérdésekről tárgyalt Donald Tusk lengyel kormányfővel.
  • Orbán Viktor a Fidesz–KDNP 2018-as kétharmados győzelme után Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel, a Szlovén Demokrata Párt elnökével találkozott akkori első hivatalos külföldi útján. A magyar miniszterelnök Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője és Hristijan Mickovski, a konzervatív macedón VMRO–SPMNE párt vezetője társaságában vett részt a Szlovén Demokrata Párt (SDS) kampánygyűlésén.
  • Korábban írtuk:

    Kaczynski megüzente Orbánnak: ha ez így folytatódik, nem fogunk tudni úgy együttműködni, ahogy eddig

    Elsodorhatja a háború a V4-et: Orbánék lemondták a találkozót, miután a csehek és a lengyelek is távolmaradást jeleztek

    A lengyel elnök szerint "Orbán politikája nagyon sokba fog kerülni a magyaroknak"

    Tovább rázzák a lengyelek az orosz pofonfát a MiG-ekkel (is); Kaczynski elégedetlen Orbánnal


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »