Orbán: megvédjük a rezsit és elvesszük az extraprofitot

Orbán: megvédjük a rezsit és elvesszük az extraprofitot

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.

Orbán Viktor kormányfő rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelenti be a Karmelita kolostorban 2022. május 25-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta: kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.

Ebből a két alapból fogják finanszírozni a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségét – tette hozzá.

Ismertette azt is, hogy az intézkedések időben korlátozottak: két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is.

Elmondta, a kormány a nap folyamán tartott ülésén áttekintette az ország gazdasági helyzetét. A miniszterelnök azt mondta, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet.

Ma a rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat – közölte.

Hírdetés

Orbán Viktor szerint a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk.

Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert – mondta.

„Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez” – fogalmazott, közölve: a részletes számokat a csütörtöki kormányinfón ismertetik.

Nagy Márton tájékoztatta a Bankszövetséget az extraprofit-elvonásról

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatta a Bankszövetség elnökségét, hogy a kormány több ágazati szektor mellett a bankok extraprofitjának elvonása mellett döntött – közölte a miniszter szerdán.

A közlemény szerint a Bankszövetség elnöksége előtt kijelentette: „rendkívüli időket élünk, rendkívüli időkben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség”.     

A világ a Covid-járvány gazdaságromboló időszaka után, valamint az energiaárak soha nem látott mértékű emelkedése miatt egy gazdasági válság küszöbén áll, miközben Magyarországnak ki kell maradnia a szomszédunkban zajló háborúból, és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát is – tette hozzá.

A kormány a cselekvőképesség azonnali megteremtése érdekében háborús veszélyhelyzetet hirdetett ki, a megfelelő gazdasági mozgásteret pedig a közteherviselés kiszélesítésével biztosítja – mondta.

Megállapításra került, hogy a hazai bankszektor eredményesen működik: a bankok a jegybanki kamatok emelkedése és a lakossági betéti kamatok alacsonyan tartása miatt kimagasló nyereségre, extraprofitra tesznek szert. A bankokat érintő extraprofitadó átmeneti jelleggel, két évig marad érvényben – áll a közleményben.

A miniszter leszögezte, hogy Magyarország kormánya elkötelezett az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése, valamint a gazdaság növekedése mellett, a rezsicsökkentés társadalmi eredményeit pedig meg kell védenie.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »