Orbán megvalósította Trump álmát

Orbán megvalósította Trump álmát

Orbán Viktor gazdasági modellje Donald Tump amerikai elnök álmát valósítja meg – írta Magyarországgal foglalkozó elemzésében pénteken a Bloomberg. A cikk szerint a magyar gazdasági modell néhány eszköze az Egyesült Államokban is működőképes lenne.

– állapította meg az elemző, majd feltette a kérdést: vajon megvalósítható-e Donald Trump álma, hogy visszaszorítsa a globalizálódást és megsegítse annak kárvallottjait?

A szerző szerint a „2010 óta immár harmadik földcsuszamlásszerű győzelmével Orbán Viktor magyar kormányfő bebizonyította, hogy ezt meg lehet tenni, legalábbis egy ideig”.

A cikk szerint jogtalanul vádolják a magyar kormányt, hogy önkényuralmi rendszert épít ki.

Hiszen: „a továbbra is működő demokrácia és a Fidesz olyan gazdaságpolitikának köszönheti sikerét, amely emelte a béreket és csökkentette a munkanélküliséget”.

A Bloomberg szerzője emlékeztetett: 2010-ben, amikor az Orbán-kormányt megválasztották, Magyarország az összeomlás szélén állt. Az ország a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által irányított, görög stílusú adósságprogramban „evickélt”.

De azután nagyon határozottan elindult az ország pénzügyeinek rendbetétele felé. 2011-ben 5,3 százalékos, 2012-ben pedig 2,4 százalékos gazdasági növekedést mutatott fel, visszafizette az adósságot az Európai Uniónak és az IMF-nek, és csökkentette a külföldi valutában nyilvántartott adósság mértékét is. Ehhez a magyar kormány államosította a magánnyugdíjpénztárakat, 15 százalékos egykulcsos jövedelemadót vezetett be, és 27 százalékra emelte az áfát, amely így Európában a legmagasabb lett. Emellett különadókat szórt ki a külföldi vállalatok által uralt szektorokra – például az energetikára vagy a pénzügyi szektorra, és visszavett néhány kulcsfontosságú vállalatot is, amiket magyar beruházóknak adott el.

A szerző Budapesten beszélgetett a Századvég intézet vezető közgazdászával, György Lászlóval, és idézte a véleményét. A magyar gazdaságpolitika kiigazította azzal a gazdaságpolitikával történő kacérkodást, amelyet Bill Clinton korábbi amerikai elnök munkaügyi minisztere, Robert Reich ‘szuperkapitalizmusnak’ nevezett” – fogalmazott az amerikai újságírónak György László. Hozzátette: ezt a „szuperkapitalista” rendszert a globális vállalatok uralma jellemzi, amelyeknek a költségek csökkentésére való törekvése oda vezetett, hogy a bérek növekedése elmaradt a termelékenység növekedése mögött.

– idézte a Bloomberg György Lászlót.

Hírdetés

Ugyanakkor az ipar kulcsfontosságú ágazataiban döntő pozíciókat elfoglaló külföldi vállalatok jóval kevesebb adót fizettek, mint a magyar vállalkozások: a gyógyszeriparban például 2010-ben 18 százalékos adót fizettek, miközben a magyar középvállalkozásoknak 52 százalékos volt az adójuk.

– fejtette ki az amerikai elemzőnek a magyar közgazdász.

A gazdasági lap a magyar gazdaságpolitika bemutatásakor kiemelte a jövedelemadó csökkentését, a családoknak nyújtott – és a Bloomberg által „nagylelkűnek” nevezett – adókedvezményeket és a külföldi adósságállomány csökkentését.

A szerző megjegyezte, hogy az Orbán-kormány 2010 óta 750 ezer munkahelyet teremtett.

– írta a Bloomberg.

– tette hozzá a szerző.

A lap ugyanakkor megszólaltatta Chikán Attilát, a magyar kormányfő korábbi gazdasági miniszterét is, aki kifejtette: miért nem ért egyet a jelenlegi felfogással, s több – a liberális sajtóban gyakorta hangoztatott – kritikát is megfogalmazott a kormánnyal szemben.

A lap leszögezte: Európa bölcs is, ha finanszírozza az olyan nemzeti kormányok kísérleteit, mint a magyar vagy a lengyel, mert így megláthatja, hogy eredményeik fenntarthatók-e az ortodox gazdaságpolitikát folytató szomszédos országoké mellett.

Nagy Gábor – www.888.hu

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »