Orbán már úgy ferdíti a valóságot, mintha nem lenne holnap

Orbán már úgy ferdíti a valóságot, mintha nem lenne holnap

Az úgynevezett brüsszeli bürokratákkal birokra kelő Orbán Viktor közösségi oldalán nyilvánult meg, amikor a sajtó megkerülve az uniós csúcs ülésére érkezett. Csütörtöki posztjában azt írta: „A mai EU-csúcson három nagy csata vár ránk”.

„Zelenszkij elnök bemutatja a győzelmi tervét. Amit tegnap felvázolt belőle az ukrán parlamentben, az több mint rémisztő”

– vélekedett a miniszterelnök. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyébként ennek belengetéséről még nemrégiben beszélt.

Semmi kézzelfoghatót nem mond továbbra sem

Orbán úgy folytatta, ő azok közé tartozik, akik azt sürgetik, hogy az Európai Unió változtassa meg a mostani stratégiáját. „Rosszul megszervezett, rosszul végrehajtott, rossz kalkulációk alapján kialakított stratégiával ment bele ebbe a háborúba az Európai Unió, amiért a Bizottság elnök asszonyát terheli elsősorban a felelősség. Elveszítjük ezt a háborút, tehát a stratégia nem működik. Változtatni kell!” – fejtegette, nyilván most is épkézláb konkrét javaslatok nélkül.

A fokozottabb hadi fejlesztéseket maga is szorgalmazó kormányfő szerint nem „még több háború, még több veszélyes fegyver, és nagy hatótávolságú fegyverek kellenek”, „a háborús stratégia helyett béke stratégiára kell váltanunk. Tűzszünet kell és béketárgyalások! Én ma is azt fogom sürgetni, hogy a németek kancellárja, a franciák elnöke az egész Európai Unió nevében minél hamarabb kezdjen tárgyalni az oroszokkal, hogy kiutat találjunk ebből a helyzetből” – jelezte, de hogy mindezt hogyan óhajtaná kivitelezni, már elfelejtett megnyilatkozni.

Szavai szerint „utána lesz egy migrációs csata. Többen meg akarjuk változtatni a migrációs szabályokat. Magyarországot azért büntetik, mert megvédi az Unió határait.” De itt is elmosta az igazságot, mivel az EU bírósága júniusban szabott ki bírságot, amiért az Orbán-kormány egy évekkel korábbi ítéletének nem felelt meg.

Valóságferdítés és propaganda

Ráadásul a harmadik országbeli vendégmunkásoknak a Fidesz segítségével zajló tömeges beeresztése, vagy épp a Rogán-féle letelepedési kötvénybizniszt felélesztő, külföldiek hazai ingatlanszerzését ösztönző aranyvízumok botránya még szóba sem került.

Hírdetés

Mindenesetre a tematizáló Orbán szerint „lesz egy harmadik, délutáni csata, ahol el akarják fogadtatni azokat a gazdasági intézkedéseket, amik földre vinnék a magyar családokat. Adóemelés, a rezsicsökkentés eltörlése, a nyugdíjrendszer átalakítása, a 13. havi nyugdíj eltörlése, ezeket követelik Magyarországtól a bürokraták. Ezt én vissza fogom utasítani, és meg fogom védeni az új gazdaságpolitika legfontosabb, családokat védő elemeit” – ígérte Orbán Viktor,

bár ezzel csak szalmabábot kerget, hisz az évek óta hatályos rezsiválság, a családi pótlék 16 éve alacsonyan tartott összege, plusz a nyugdíjrendszer fideszes miniszterek által is beismert szükségessége nem hangzott el, csak fideszes és kormánypropaganda.

Az éves országspecifikus ajánlásokra célozhatott előbbi szavaival, noha ezeket már a pénzügyminiszterek júniusban egyhangúlag elfogadták.

(Címlapkép: Orbán Viktor/Facebook)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »