„Orbán ma Magyarország leggazdagabb embere”

A vagyonnyilatkozatában a felcsúti ingatlanokat nem sikerült helyesen feltüntetni. Az Együtt a miniszterelnök „lehetetlen” vagyongyarapodásáról beszél, a Jobbik pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy több fideszes politikus bevallásából is tíz- vagy százmilliós tételek hiányoznak.

Hiányos és pontatlan Orbán Viktor vagyonnyilatkozata – írta a Direkt36 még csütörtökön. A portál szerint a miniszterelnök szabálytalanul vallotta be felcsúti földjeit, illetve több ingatlan esetében sem tüntette fel a társtulajdonosokat.

A vagyonnyilatkozati szabályokkal ellentétes az is, hogy a leadott dokumentumokból nem derül ki az érintett ingatlanok teljes mérete. Pedig a szabályokkal Orbán Viktor feltehetően tisztában van, a feleségével közös tulajdonában lévő budapesti házukat ugyanis megfelelően tüntette fel. A cikkben egyébként tanulságos képet is közölnek az Orbán család terjeszkedéséről.

„Számos strómanon keresztül”

Az Együtt arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy számoljon el valós vagyonával – mondta Juhász Péter, az ellenzéki párt alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Az Együtt meggyőződése szerint Orbán Viktor számos strómanon keresztül ma Magyarországon a leggazdagabb ember, tulajdonában még számos olyan vagyonelem áll, amelyeket a vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel – közölte az alelnök.

Szerinte Orbán Viktor pályafutása alapján, „lehetetlen az a vagyongyarapodás, amit ő 25 év alatt produkált”.

Juhász Péter a Direkt36 csütörtöki cikkére hivatkozott, amelyben azt írták, hogy Orbán Viktor 2006-ban résztulajdont szerzett öt felcsúti ingatlanban; részesedését feltüntette vagyonnyilatkozatában, de azt nem, hogy társtulajdonosai is vannak, pedig a cikk szerint így kellett volna. Az Együtt alelnöke szerint a vagyonnyilatkozat alapján úgy tűnik, mintha Orbán Viktor csak földet vásárolt volna, holott a telkeken családi házaknak lett résztulajdonosa.

Hírdetés

Juhász Péter szerint az Együtt, kormányra kerülése esetén, számonkérhetővé teszi a vagyonnyilatkozatok rendszerét, így jogi következménye lesz, ha valaki hamis állításokat közöl.

„100 milliós tételek hiányoznak”

A Jobbik szerint a Fideszt átlengi a hamis vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos botrányok sora. Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: egyes kormánypárti képviselők bevallásából több 10 vagy 100 milliós tételek hiányoznak.

Példaként hozta, hogy Győrffy Balázs és Tasó László a birtokaiból származó jövedelmét, a miniszteri biztosok a titulusból származó fizetésüket, Tiba István egy baráti kölcsönt, Pesti Imre pedig egy haszonélvezeti jogot felejtett el bevallani. Szóvá tette azt is, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester egy adriai villát hagyott ki arra hivatkozva, hogy az a cége tulajdona.

„A narancs nem esik messze a fájától”

A jobbikos politikus úgy fogalmazott: „a narancs nem esik messze a fájától”, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök is vétett a szabályok ellen azzal, hogy hamisan tüntette fel felcsúti földterületeit.

A képviselő felidézte: pártja egy korábbi javaslata a vagyonnyilatkozat benyújtását követő fél éven belüli módosítást pénzbírsággal, az azon túlit pedig mandátumvesztéssel büntette volna.

Kepli Lajos a tájékoztatót követően egy „hamis vagyonnyilatkozat automata” feliratot viselő kartondobozt helyezett el a Fidesz képviselői irodaházi folyosóján, azt kérve, hogy fejezzék be hamis bevallások gyártását.

A kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel pénteken azt közölte: miniszterelnök vagyonnyilatkozata törvényes, teljes és hiteles. Havasi Bertalan reakciójában azt írta: „ami Orbán Viktor vagyonnyilatkozatában le van írva, az úgy van”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »