Orbán kemény leckét adott az őt kóstolgató baloldaliaknak

Orbán kemény leckét adott az őt kóstolgató baloldaliaknak

Az Országgyűlés hétfői ülésnapján az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor az ellenzéki képviselők kérdéseire válaszolt.

Harangozó Tamás, az MSZP képviselője a Lánchíd felújítása kapcsán kérdezte a miniszterelnököt. A politikus szerint a kormánynak fontosabb hatmilliárd forintot költeni a tűzijátékra, a híd felújítása pedig még nem kezdődhetett el. A képviselő kiemelte, a főváros tízmilliárd forintot kér. Miért nem ér ennyit meg a kormánynak a Lánchíd? – tette fel a kérdést a politikus.

Orbán Viktor kiemelte: a turizmus fejlesztése céljából 20 ezer szálláshely létrehozására ad támogatást a kormány. A Lánchíd kapcsán elmondta, 180 milliárd forintos állampapír állománya van a Fővárosi Önkormányzatnak.

– Mi a fészkes fenét csinált Tarlós úr 9 év alatt – tette fel a kérdést a szocialista politikus viszonválaszában, és elmondta, a Lánchíd felújítása közügy, amibe a kormánynak bele kell szállnia.

Feleletként Orbán Viktor megismételte: 180 milliárd forintnyi állampapír vagyona van Budapestnek, ami bármikor mozgósítható. A kormány mindennek ellenére hatmilliárd forintot megszavazott a Lánchíd felújítására, ez továbbra is áll a főváros rendelkezésére – mondta a miniszterelnök, aki szerint Mekk Mesterekkel nehéz eredményesen dolgozni. A Lánchíd felújításához nem a pénz, hanem a szakértelem hiányzik.

 Varju László (DK) arról beszélt, hogy a Miniszterelnökség egyik vezetője levelet írt Kordás Lászlónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökének, akit arról tájékoztatott, hogy forrást vontak el tőlük. Varju László közlése szerint az indoklás az volt, hogy Kordás László a kormány ellen fellépő politikusok oldalára állt a „rabszolgatörvény” idején. A levelet a DK képviselője zsarolásnak, fenyegetésnek minősítette, az szerinte „maga a diktatúra”.

Orbán Viktor erre azt mondta: ha a szakszervezetek pénzt kérnek a költségvetésből, a kormány ezt örömmel megvizsgálja.

Varju László szerint ez a levél valójában nem a szakszervezetekről szól, hanem az általuk képviseltekről. Úgy fogalmazott: „éppen száz évvel a fehérterror után ez a legelvetemültebb gondolkodású kormány”.

A miniszterelnök azt felelte: Varju László gazdasági minisztériumi államtitkár volt a szocialista kormányban, amelynek nyolc éve alatt a baloldal a minimálbért 23 500 forinttal emelte, a 2010 óta hivatalban lévő kormány 87 500 forinttal. Hozzáfűzte: míg 2010-ben a bruttó átlagkereset 200 ezer forint volt, addig ma meghaladja a 400 ezret.

Keresztes László Lóránt (LMP) azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy mit terveznek a vasúti mellékvonalakkal. Azt mondta, a balliberális kormányok intézkedései a vidék ellen, a vasúti mellékvonalak ellen irányultak, és akkor a mostani kormányzó erők tiltakoztak, most mégis ezt a hagyományt követik.
A mellékvonalakat elsorvasztásra ítéltek, és nincs racionális szakmai év e mögött – vélte.

Közölte: ez támadás a vidék ellen, mert bár a járványügyi veszélyhelyzet véget ért, nem vonták vissza az intézkedést, maradt a járvány idejére meghirdetett menetrend.

Orbán Viktor válaszában kiemelte: a képviselőnek nem kell megvédenie a magyar vidéket, vidékbarát kormányzás van tíz éve.

Hírdetés

A régi igazságtalanságokat most próbálják meg orvosolni, és nem haladnak ezzel rosszul – fogalmazott.

Elmondta: ma Magyarországon a vasúti közlekedés járványügyi menetrend szerint zajlik, és amíg a járványveszély fennáll, ilyen menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A tapasztalatokról elemzések készülnek, és ezek alapján hoznak majd döntést – közölte.

Keresztes László Lóránt szerint nem lehet azt mondani, hogy nincs forrás a vasúti fejlesztésekre, ezt mutatja a Budapest-Belgrád vonal is.
A kormányfő úgy válaszolt, minden olyan beruházásnak van geostratégiai értelme, amely Budapestet köti össze a régió nagyvárosaival.
Megjegyezte: nemzetközi szerződés garantálja a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését, ennek vannak bizonyos feltételei.

Szabó Tímea szerint ötszázezer munkanélküli van Magyarországon, és arról kérdezte a miniszterelnököt, Mészáros Lőrinc vett-e föl bértámogatást mielőtt elbocsátott egyik vállalatától több mint 800 embert. A kormány a járvány alatt is csak az oligarcháit tömte – vélekedett a politikus.

Minden munkahelytámogatás normatív, akár Mészárosnak, akár Leisztingernek hívják a vállalatvezetőt – válaszolta a miniszterelnök, aki súlyos dolognak nevezte, hogy össze-vissza beszél a képviselő a munkanélküliség kérdésében. Tudatlanságról tesz tanúbizonyságot az, aki szerint félmillió ember vesztette el munkáját a járvány alatt. Orbán Viktor elmondta: a járvány előtt 4,5 millió ember dolgozott ,ma pedig 4 millió 370 ezer, tehát a különbség 130 ezer. Orbán Viktor megismételte: amennyi munkahelyet a járvány megszüntetett, annyit fognak teremteni.

Bencsik János független képviselő a miniszterelnököt kérdezte annak kapcsán hogy a Magyar Művészeti Akadémiának olyan tagja van aki a Ceaușescu diktatúra alatt a titkosszolgálatnak dolgozott. Hogyan lehetséges az, hogy akadémiai tagsága van egy volt ügynöknek – tette fel a kérdést a képviselő. Hogyan fér bele a régi vágású kereszténydemokráciába volt ügynökök és besúgók kitartása?

Válaszában Orbán Viktor arról beszélt, előzetesen azt a kérdést kapta Bencsik Jánostól: Hogyan tovább? A konkrét ügyben viszont tájékozódni fog és megadja a választ – mondta a miniszterelnök.

Viszonválaszában a független képviselő elmondta: egykor hitt Orbán Viktor szavainak. – Az én álmom a polgári Magyarország volt – mondta Bencsik János, és kiemelte Orbán Viktor elvette az emberektől ezt az álmot, és kormányzása megszentségtelenítette az értékeket amelyeket sok ember magáénak vall. A miniszterelnök úgy reagált: annak idején Kovács Béla orosz kapcsolatai nem zavarták az akkoriban jobbikos Bencsik Jánost.

„Most a Soros 2.0-nál járunk, a választások előtt lesz majd 3.0? – kérdezte a kormányfőtől Jakab Péter. A Jobbik frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy ”nem tudjuk eldönteni, hogy a magyarokat nézi hülyének, vagy ön az„, majd úgy folytatta, hogy hogy ”Soros-propagandából hatalmat lehet építeni, de országot nem„. Kövér László házelnök rendre intette Jakabot mondván, hogy a politikus az országgyűlésben van, ”nem egy kocsmában a jobbikos haverjaival„.

„Az első kérdés, amit tisztáznunk kell, hogy van ott még valaki?” – kérdezett vissza Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ezeknek a felszólalásoknak megvan a funkciója, jelen esetben az, hogy a Jobbik vezetője esküt tett Soros Györgynek. Orbán szerint Jakab ”rendkívül faragatlan beszédmódban„ teszi fel a kérdéseit ezért azt javasolta neki, hogy próbáljon felnőni Bajcsy, Nagyatádi, vagy Apponyi szintjére, akiknek a helyén ül.

Jakab Péter minderre annyit tudott reagálni, hogy ”sértődősek most a tolvajok„, amiért Kövér László elvette tőle a szót.

Bősz Anett felszólalásában arról beszélt: egyes iskolák teljesen elgettósodtak, hazánkban tömegek nőnek fel úgy, hogy a köztük meglévő különbségek nem csökkennek, hanem növekednek. Ez a feszültség a képviselő szerint a kormány kirekesztő szemlélete miatt van, amit nem old meg az iskolaőrség bevezetése. – Ezt a problémát nem lehet bilincsel és gumibottal megoldani – mondta Bősz Anett és megkérdezte a miniszterelnököt hogyan juthatott idáig az ország?

Válaszában Orbán Viktor elmondta: Magyarországon ma a világ legmodernebb gyárai működnek, és ezeket a gyárakat azok a munkások működtetik, akik a magyar iskolarendszerből kerültek ki.

A miniszterelnök elmondta: nem lehet azt mondani, hogy rossz egy ilyen ország iskolarendszere. Több megbecsülést kérnék öntől az oktatási rendszerrel kapcsolatban – mondta Orbán Viktor, és kifejtette valóban küszködik az ország a legszegényebbek integrációjának problémájával. Számos helyen szükséges az iskolaőrség bevezetése, mert az állapotok elvadultak – mondta a miniszterelnök, aki szerint a pedagógusokat és a diákokat meg kell védeni azoktól akik elvadultak.

Bősz Anett úgy reagált, a meg nem hallgatásból eredő problémák okozzák az integrációs nehézséget. Arról is beszélt, hogy az autista gyerekek szülei aggódnak, az ő gyerekeik ellen is fellépnek majd az iskolaőrök. Viszonválaszában Orbán Viktor úgy fogalmazott, a felzárkózáshoz először tanulni kell, aztán dolgozni. Így van esélye arra a gyerekeknek, hogy jobb életük legyen a szüleikénél. A miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, hogy egy szülő fizikailag fenyegesse az iskolában a tanárt. – A tanulás és a munka is a rendezettségnél és a fegyelemnél kezdődik – mondta Orbán Viktor.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »