Orbán: Kaptunk egy új barátot

Magyarország sokat tanulhat abból, ahogyan megpróbálják a kolumbiai gazdaságot a világ egyik legversenyképesebbikévé tenni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Juan Manuel Santos kolumbiai elnökkel.

Orbán Viktor: Magyarországnak és Kolumbiának is nagyratörő tervei vannak

Kolumbiának nagyratörő tervei vannak a jövőre nézve, ahogyan a magyarok is nagy terveket tűztek ki maguk elé – hangsúlyozta a kormányfő a Nobel-békedíjas kolumbiai államfő társaságában tett sajtónyilatkozatában, úgy fogalmazva: Kolumbia „számos olyan dolgot csinál, amit mi, magyarok is megtanulhatunk, lemásolhatunk, átalakítva, de felhasználhatunk”.

Orbán Viktor fontosnak nevezte továbbá a kölcsönös elkötelezettséget a két nép barátsága iránt a fiatalok szintjén. Jelezte, a Magyarország által meghirdetett – és a következő időszakban bővítendő – ösztöndíjprogramoknak Kolumbia is része.

A miniszterelnök megjegyezte azt is, hogy mindkét ország újranyitotta nagykövetségét a másik államban.

„Én sem kezdhettem volna jobban a munkámat újonnan megválasztott miniszterelnökként, mint éppen a mai vendégünkkel” – méltatta a kolumbiai elnököt, hozzátéve, hogy ritkán látogat Magyarországra olyan izgalmas vezető, mint Juan Manuel Santos, akit egy igazi hősnek nevezett.

„Kaptunk egy új barátot”, akinek lesz képviselete Magyarországon, akinek hasonló elképzelései vannak a jövőről, és aki érti, hogy a szomszédos országokkal való együttműködésnek, a regionalizmusnak milyen jelentősége lesz a jövőben – mondta Orbán Viktor.

Juan Manuel Santos kolumbiai államfő és Orbán Viktor miniszterelnök sajtónyilatkozatot tesz megbeszélésüket követően az Országházban 2018. május 11-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Juan Manuel Santos nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az első államfő lehet, aki meglátogatja az újraválasztott magyar miniszterelnököt.

A dél-amerikai ország elnöke gratulált ahhoz, hogy Magyarország kiemelkedik Európában a jó gazdasági mutatóival, a magas növekedési rátájával és a felgyorsult fejlődésével. Szavai szerint Orbán Viktor olyan politikát képvisel, amely nagyon hasonlít a versenyképesség érdekében folytatott kolumbiai politikához.

Szorgalmazta egyúttal, hogy megismertessék magyar befektetőkkel Kolumbiát, ahogyan azt is, hogy a visegrádi államok és a négy latin-amerikai országot tömörítő Csendes-óceáni Szövetség közötti kapcsolatok erősödjenek.

A kolumbiai elnök végül meghívta országába Orbán Viktort, amit a miniszterelnök elfogadott.

Kövér László házelnök fogadja Juan Manuel Santos kolumbiai államfőt az Országház lépcsőjénél 2018. május 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hírdetés

Juan Manuel Santos kolumbiai államfő Kövér László házelnök társaságában megtekinti a Szent Koronát az Országházban 2018. május 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Áder: több területen működhet együtt Magyarország Kolumbiával

Magyarország elsősorban víz-, agrár- és erdőgazdálkodási területen működhet együtt Kolumbiával – mondta Áder János köztársasági elnök, miután a Sándor-palotában tárgyalást folytatott a Nobel-békedíjas kolumbiai elnökkel, Juan Manuel Santossal.

A magyar államfő szerint kulturális és oktatási területen is bővülhet az együttműködés, például azzal, hogy jövőre kétszer annyi kolumbiai fiatal tanulhat majd magyar egyetemeken. Szerinte a négyszeres túljelentkezés a magyar felsőoktatás rangját mutatja.

Áder János gratulált Juan Manuel Santosnak a sikeres békefolyamathoz, az ezért kapott Nobel-békedíjhoz, a sikeres kábítószer-ellenes küzdelemhez, valamint ahhoz, hogy kijutottak a futball-világbajnokságra. A kolumbiai politikust méltatva azt mondta, Juan Manuel Santos elévülhetetlen érdemeket szerzett a kolumbiai békefolyamatban, hiszen irányításával sikerült lezárni egy csaknem öt évtizedes belső háborúskodást.

Áder János történelmi pillanatnak nevezte, hogy most először – Juan Manuel Santos személyében – kolumbiai elnök látogatott el Magyarországra.

Az erdőgazdálkodási együttműködésről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a kolumbiai háborúban hatalmas erdőterületek pusztultak el, és részben ezért is újratelepítésre van szükség. A kolumbiai erdők a Föld tüdejének a részei, ezért nem csak az ott élők, hanem a magyarok, az európaiak érdeke is hogy ezeket a területeket megóvják – hangoztatta. Emlékeztetett arra, hogy Kolumbia a leginkább kitett Dél-Amerikában a klímaváltozás hatásainak. Az elmúlt években átélte a sok, a kevés és a szennyezett víz drámáját, áradásokat, aszályokat és azt, hogy több millió hordónyi olaj ömlött a természetes vizekbe.

A magyar államfő a kulturális együttműködés bővítésének a lehetőségéről szólva megjegyezte: Kolumbia – mások mellett – olyan nagy íróval is büszkélkedhet, mint az irodalmi Nobel-díjas Gabriel García Márquez.

Juan Manuel Santos megköszönte, hogy Magyarország, részben az Európai Unión keresztül, jelen volt a kolumbiai békefolyamatban. Köszönetet mondott azért is, mert Magyarország támogatást nyújtott ahhoz, hogy Kolumbiát felvegyék az OECD-országok közé.

Szerinte a vízgazdálkodás olyan terület, amelyet a két ország kölcsönös haszonnal aknázhat ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás következtében mindenki arra kényszerül, hogy jobban vigyázzon a vizeire, szigorúbb védje vizeit. Az együttműködés legjobb módjának mondta, hogy diákokat küldjenek Magyarországra a vízgazdálkodási tapasztalatok átvételére, továbbá, hogy Kolumbiai is fogadjon magyar diákokat például a mezőgazdasági kutatóintézetükbe.

Juan Manuel Santos arra is kitért, hogy egy fiatalokból álló úszócsapat érkezik majd Magyarországra, amelynek a tagjai között ott vannak a volt gerillák és az áldozatok gyermekei is.

Emlékeztetett arra is, hogy a két ország közötti kapcsolatépítés során már nagykövetségeket nyitottak, és a külügyminiszterek is találkoztak már. A mostani látogatás célja pedig az, hogy tovább fejlesszék és új területekre terjesszék ki az együttműködést, és abba a privát szektort is bevonják – mondta.

Az együttműködés regionális szinten is folytatódhatna – mondta. Ez azt jelenti, hogy a Csendes-óceáni Szövetségnek – tehát Chilének, Perunak, Mexikónak és Kolumbiának – a visegrádi négyek lehetnének a partnerei.
Közölte, a tárgyaláson szó esett arról is, hogy a kolumbiai erdők újratelepítése összefügg a békefolyamattal, mert a polgárháború hatalmas pusztítást okozott, így nem csak ellenségeikkel, hanem a természettel is békét kell kötniük. Az erdőtelepítésekkel kapcsolatban jelezte: az Eximbank már hitelkereteket bocsátott rendelkezésre azokhoz a projektekhez, amelyek ezeknek a munkáknak a keretét adják.

Juan Manuel Santos, akit a budai Várban, a Szent György téren katonai tiszteletadással fogadtak, csodálatát fejezte ki a magyar főváros szépsége iránt, és azt hangoztatta: gyümölcsöző, erős lehet a két ország kapcsolata.

A kolumbiai elnököt délelőtt Orbán Viktor is fogadta. A magyar miniszterelnök a megbeszélés után azt mondta: Magyarország sokat tanulhat abból, ahogyan megpróbálják a kolumbiai gazdaságot a világ egyik legversenyképesebbikévé tenni.

Áder János köztársasági elnök katonai tiszteletadással fogadja Juan Manuel Santos kolumbiai államfőt a Sándor-palota előtt, a Szent György téren 2018. május 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Áder János köztársasági elnök és vendége, Juan Manuel Santos kolumbiai államfő a Sándor-palota teraszán 2018. május 11-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Áder János köztársasági elnök és Juan Manuel Santos kolumbiai államfő a Sándor-palotában tartott sajtótájékoztatójukon 2018. május 11-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

   


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »