Orbán hálás Scholznak, amiért kiküldte kávézni

Orbán hálás Scholznak, amiért kiküldte kávézni

Mai sajtótájékoztatóján Orbán Viktor stílusbeli kérdésként tisztázta: kivonulni egy uniós csúcsról a német kancellár és a francia elnök tud, a magyar miniszterelnök kimenni tud, ahogy ő is tette.

– Lehetővé tettem, hogy Magyarország fenntartsa az álláspontját, ne értsen egyet a meghozandó döntéssel, de a döntés megszülessen. Ennek vannak előképei, mások is kerültek már ilyen helyzetbe – mondta Orbán Viktor a kávézásáról.

A miniszterelnök elárulta, nyolc órán keresztül próbálta meggyőzni a tagállami vezetőket, intellektuális szempontból is figyelemreméltó vitának tartja, ami történt, amit úgy összegzett, hogy Magyarország nem tart igényt a Kasszandra-szerepre, de vannak tapasztalatok, így álltak egymással szemben a migráció ügyében is.

A kormányfő szerint rendkívül sok energiát kell módosítani majd azoknak a bajoknak az elhárítására, amit ezzel a döntéssel előidéznek, de nem tudta meggyőzni a többi tagállami vezetőt, sőt, belátja, hogy voltak robusztus érveik. Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajnát a magyar parlament döntése nélkül nem lehet felvenni az EU-ba. Az a 26 ország viszont joggal várta el, hogy Magyarország ne akarja megvédeni saját maguktól őket. Magyarországnak is felelősséget kell vállalnia a rossz döntésért, meg kellett találnia a kiutat, Orbán Viktor hálás a német kancellárnak, hogy felvetette a kivonulási javaslatot, amiben megállapodtak.

A pénzügyi kérdésben viszont nem közeledtek az álláspontok:

Magyarország a költségvetésen kívül adná oda ezt a pénzt, mások azon belül, de arra van lehetőség, hogy huszonhat tagállam összeálljon ez ügyben.

– Hozzunk jó döntést, ez egy rossz döntés lenne. Az nem kérdés, hogy Magyarország akaratát jó néhány ponton ki lehet kerülni. Néhány ügyben viszont nem lehet kikerülni. Nem az a célunk, hogy nemeket mondjunk Brüsszelben, mi igeneket akarunk mondani, jó megállapodásokat akarunk – szögezte le Orbán Viktor.

Hírdetés

Az ukrán uniós tagság nem realisztikus

Külföldi újságírói kérdésre Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy mit jelent, és mit értett azon, hogy az ukrán uniós tagság „olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől”. Kifejtette: az ukrán uniós tagság nem realisztikus, de realisztikus javaslat kell, felvetette kérdésként, hogy miért nem lehet stratégiai partnerséget kötni, és így támogatni az ukránokat, mert az uniós tagság szép politikai gesztus, de az nem segít az ukránoknak.

A svéd NATO-csatlakozás ratifikálásáról elmondta: nincs török–magyar megállapodás az ügyben, a két ország egymástól függetlenül hoz döntéseket, a szavazás időpontját a magyar parlament fogja meghatározni, majd megjegyezte, hogy a (parlamentben) „nincs nagy gusztusuk a döntéshez”, mert amikor a finnek tagságát megszavazták, akkor másnap egy másik ügyben beperelte Finnország Magyarországot.

"Stratégiai érdekünk fűződik Izrael stabilitásához"

Az izraeli–palesztin háborúval kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: az EU-n belül különböző álláspontok vannak, ezek markánsan különböző vélemények. Magyarország azt mondja, hogy stratégiai érdekünk fűződik Izrael stabilitásához, vagyis joga van megvédeni magát, és mindent megtenni azért, hogy ne ismétlődjön meg még egyszer ellene terrortámadás. Orbán Viktor szerint a többi uniós országnak nincs stratégiai döntése Izrael ügyében.

(Index nyomán)

Korábban írtuk:

Videón, ahogy Scholz megerősíti, hogy kiküldték Orbánt kávézni az Ukrajnáról tartott szavazás idejére

Mást is mondott Fico – mégpedig azt, hogy Orbán több százmillió eurót akar adni Ukrajnának bilaterális alapon


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »