Orbán háborúja: az ellenzék a jelen formájában nem szavazza meg a fideszes "békenyilatkozatot"

Orbán háborúja: az ellenzék a jelen formájában nem szavazza meg a fideszes "békenyilatkozatot"

Ahogy az ismert, a Fidesz-KDNP egy úgynevezett békenyilatkozatot nyújtott be a parlament elé, amelynek a lényege a szokásos: ha azt nem szavazza meg az ellenzék, akkor háborúpártinak lesznek, ha megszavazzák, akkor meg az orosz-ukrán háború fideszes-Kreml-barát narratíváját szavaznák meg. 

Kíváncsiak voltunk, hogy állnak a kérdéshez az ellenzéki frakciók; az biztos, hogy tegnap estig még nem alakult ki egy konszenzusos ajánlat a kormánykritikus választók számára, de több párt esetében még az álláspont sem formálódik. 

Párbeszéd: módosítók és nem

A Párbeszéd módosítókkal él. A párt sajtóosztálya Szabó Tímea frakcióvezető vasárnapi sajtótájékoztatójára hívta fel a figyelmet. A politikus leszögezte: a párt határozati javaslatot kíván benyújtani az Országgyűlésben, miszerint csak úgy teremthető béke, ha az orosz fegyveres erők kivonulnak Ukrajnából. 

A Párbeszéd javaslata egyértelműen kimondja, hogy a háborúért Putyint és Oroszországot terheli a felelősség, és felszólítják Oroszországot az azonnali kivonulásra. Ugyanakkor, felkérik a nemzetközi szervezeteket, hogy nemzetközi bíróság előtt vonják felelősségre a háborús bűnök elkövetőit. Szabó Tímea szerint a javaslatban az is szerepel, hogy

az Európai Unió által Oroszország ellen hozott szankciók helyesek, és azt kérik a kormánytól, hogy csakúgy mint eddig, a jövőben is támogassa a szankciós csomagokat.

Azt is leszögezik, hogy a rekordmagas 26 százalékos magyarországi inflációért nem a szankciók a felelősek, hiszen az EU átlagos inflációja 10,5 százalék.

Momentum: nem

A Momentum részéről Gelencsér Ferenc álláspontja a mérvadó. Pártelnök-frakcióvezető a közösségi oldalán leszögezte:

„nemet mondunk erre a hazug propagandajavaslatra”.

Több indokot is felsorolt a politikus:

  • mert nem az EU-t kell elítélni, hanem az energiaárakat már a háború előtt megemelő Oroszországot;
  • mert a szankciók működnek, a pusztító infláció pedig az állampárt rossz kormányzásnak az eredménye;
  • mert a Parlament nem lehet szócsöve az Ukrajna-ellenes hazug propaganda terjesztésének, ez a nyilatkozat a kárpátaljai magyarság helyzetén ráadásul nem segít, csak ront;
  • mert semmit nem ér, ha Ukrajna jogát az önvédelemhez csak politikai nyilatkozatokkal ismerjük el. Ha valóban ki akarunk állni a keleti szomszédunk területi integritása mellett, akkor valódi támogatást kell adnunk;
  • mert az azonnali, feltétel nélküli tűzszünet követelése putyinista propaganda. A békét az hozná el, ha Oroszország azonnal és feltétel nélkül kivonulna Ukrajna területéről, vissza a 2014-es határok mögé.
  • Hírdetés

    MSZP: módosító és akkor igen

    „Az MSZP a béke pártján áll, és a béke előmozdítását, a magyar emberek, családok biztonságát és megélhetését elősegítő javaslatokat támogatja. A Fidesz javaslata azonban nem ilyen”

    – fogalmaztak érdeklődésünkre a szocialisták. Az MSZP valódi békepárti határozatnak az ENSZ Közgyűlése által 2023. február 24-én, a tagállamok 3/4-es többségével elfogadott határozatot tartja. A Fidesz és a KDNP háborús határozati javaslatához ezért módosító javaslatként ennek az ENSZ közgyűlési határozatnak a pontjait terjesztik az Országgyűlés elé, hogy a magyar országgyűlési képviselők is erősítsék meg azt.

    „Amennyiben a Fidesz-KDNP elfogadja a módosító javaslatunkat, úgy megszavazzuk a határozati javaslatot”

    – írták.

    A szocialisták szerint a Fidesz és a KDNP háborús határozati javaslatának jelenlegi formájában történő megszavazása az emberek egyre nagyobb csoportja számára is nyilvánvalóan stratégiailag hibás lenne, az ország sorsát jelentősen befolyásoló döntéseinek politikai felelőssége alól mentené fel az Orbán-kormányt.

    „Ebben az MSZP nem kíván partner lenni”

    – szögezték le. 

    LMP: még nincs döntés

    Az LMP hétfő délután 5-kor még itt tartott:

    „Az LMP-Magyarország Zöld Pártja még nem hozta meg a döntését arról, hogy támogatjuk-e a Kovács Máté és Simicskó István által benyújtott határozati javaslatot. Amint a döntésünk megszületik, tájékoztatjuk róla Önöket”.

    Azóta nem érkezett új üzenet.

    Jobbik: módosítás az igazságos béke érdekében

    „A szóban forgó határozati javaslathoz a Jobbik-Konzervatívok képviselőcsoportja módosításokat fog javasolni, és a szavazási álláspontunkat is ehhez fogjuk igazítani. Azért fogunk módosítással élni, mert a jelen javaslat nem egy igazságos békére tesz javaslatot”

    – válaszolt a párt sajtóosztálya. 

    Ezt azzal magyarázták, a hogy a kormánypárti beadvány nem mondja ki, hogy a megszálló orosz csapatoknak el kell hagyniuk Ukrajna területét. Álláspontjuk szerint nem egy Putyin által diktált határozat védi meg Magyarországot, hanem a NATO és az EU, ezért Magyarország biztonságát rombolja, aki a javaslatot az általuk szükségesnek tartott módosítások nélkül szavazza meg.

    „A jelen javaslat módosítások nélkül egy Európa-ellenes álláspont, márpedig világosan látszik: nekünk Európa a biztonságunk. Mindezek mellett fontosnak tartjuk, hogy hangsúlyosan kifejezésre jusson az őshonos kárpátaljai magyar kisebbség védelme és kiszolgáltatottságának csökkentése”

    – írták.

    A DK és a Mi Hazánk nem válaszolt. 

    A kormánypárti „békenyilatkozatról” ma lesz a parlamenti vita

    egyébként tegnap az kiderült Kocsis Máté és Szijjártó Péter felszólalásából, hogy a magyar kormánynak semmilyen ráhatása nincs az oroszok politikájára. 


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »