Orbán gyermekei megkeresztelőjének meggyőződése: a kormányfő "el fog kárhozni"

Orbán gyermekei megkeresztelőjének meggyőződése: a kormányfő "el fog kárhozni"

Korábban jó viszonyban volt a miniszterelnökkel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, de ma már nincs közöttük kapcsolat.

Terjedelmes interjút adott a hétfői Magyar Nemzetnek Iványi Gábor. Beszélt arról, hogy szerinte a papok számára is kötelező a politizálás, ahogy "a polisz minden nagykorú tagjának". A papoknak ráadásul példát is kell mutatniuk, ha azt látják, hogy a nyertes korlátozza a többiek jogait. Iványi egyetért azzal, amit Ferenc pápa a szegényekről és a menekülőkről mond, szerinte Jézus is úgy cselekedne hasonló helyzetben, mint a pápa. Úgy tartja, a pápa gúnyolói képmutató pogányok.

Az interjúban elhangzott, bár nem voltak barátok, Iványi korábban jó viszonyban volt Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki annak idejét őt kérte meg, hogy keresztelje meg a gyermekeit. De ma már nincs közöttük semmilyen kapcsolat. Ha találkoznának, természetesen szóba állna vele – mondta Iványi – "csak akkor nem tehetném meg, hogy ne mondjam meg neki: el fog kárhozni". Iványi azt is Orbán szemébe mondaná, hogy nem veszik körül igaz és tisztességes emberek, akik megmondanák neki, hogy mi az, amit rosszul csinál.

Hírdetés

Elmondta, miután Orbán 1998-ban kormányra került, még beszélek néhányszor, de Iványinak már az sem tetszett, hogy az MDF és a Fidesz székházbotránya idején, 1992-ben egy ingatlan eladásából származó összeg egy része Orbán édesapjának vállalkozásához vándorolt.

"Ha egy politikus kiüti a fékeket és az ellensúlyokat, lefojtja a sajtó nagy részét, korlátozza mások jogait, nem fogadja el, hogy felette is ott van a törvény, és egy olyan államszerkezetet hoz létre, amelyben minden szál egyvalaki kezében fut össze, ő mondja meg, mi lehet egyház, kinek lehet iskolája, és sorolhatnám, akkor abból az lesz, amit ma tapasztalunk" – mondta Iványi Gábor, aki szerint nincs olyan, hogy valaki rossz zsarnok vagy jó zsarnok. Míg az Egyesült Államokban Donald Trump túlkapásait visszafoghatják a demokratikus rendszer fékei és ellensúlyai, "Orbán Viktor rájött, hogy gyakorlatilag azt csinálhat ezzel az országgal, amit akar, hisz az EU nem fog lecsapni rá".

Ahogy Orbán Viktorral, úgy Gyurcsány Ferenc DK-elnökkel sem baráti a viszonya – mondta Iványi. Nem tartja Gyurcsányt sem rosszabbnak, sem jobbnak a többi politikusnál. Az pedig "egy kedves csacsiság" volt, hogy a DK őt jelölte köztársasági elnöknek, Iványinak egy percig sem fordult meg a fejében, hogy vállalná a posztot.

(MN – HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »