Orbán fél Vonától, a Fidesz retteg a bérunió témájától

Orbán fél Vonától, a Fidesz retteg a bérunió témájától

„Van abban valamiféle báj, hogy pont az a Habony Árpád vezeti ezt az ellenem irányuló, egyébként közpénzekből, a magyar adófizetők pénzéből folyó hazug lejárató kampányt, aki az egyik újság cikke szerint nem is olyan régen bíróság elé kellett hogy álljon, mert egy idős házaspárt inzultált”

– jelentette ki Vona Gábor a HírTV műsorában.

A Habony-média erről hallgat

Kedden az Alfahír felidézte, hogy 2011. május 4-én a Fővárosi Bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen két év próbaidőre bocsátotta Habony Árpádot, Orbán Viktor miniszterelnök nem hivatalos főtanácsadóját. Az ügy hátterét négy éve a Magyar Narancs írta meg: még 2006-ban egy idős házaspárra támadt Habony, miután Lexus terepjárója elé léptek. Orbán bizalmasa akkor garázdaság vétségével megúszta az esetet, pedig könnyű testi sértés miatt is elítélhették volna. A Magyar Narancs akkori cikke szerint Habony beletaposott az idős házaspár bevásárló kocsijába, leütötte a férfit, annak feleségét pedig hasba rúgta.

A Jobbik elnöke szerint a fideszes kampányhívások egy újabb lejárató kampány részei. A Fidesz ugyanis fél a kormányváltó erőtől, fél a Jobbiktól, Orbán Viktor pedig ő tőle fél, ezért megpróbálja a Jobbikot mindenféle módon ellehetetleníteni még az igazi kampány kezdete előtt. Továbbá a Fidesz így szeretné elterelni a figyelmet a Jobbik béruniós kezdeményezéséről.

Vona Gábor arról is beszélt, hogy a Facebook-bejegyzésének szavait kiforgatták, a Fidesz pedig így pontosan azt teszi, amiről a közösségi oldalon leírta véleményét:

Hírdetés

vagyis a kormánypárt felhasználja és hergeli a nyugdíjas szavazókat.

„Ha a béruniós óriásplakátról beszélne, akkor is óhatatlanul a bérunióról kellene beszélni, és a Fidesz, mint ördög a tömjénfüsttől, retteg ettől a témától. Nemcsak azért, mert ez a Jobbik által felvetett téma, hanem azért, mert az ő gazdaságpolitikája az olcsó munkaerőre épül. Sokkal könnyebb egy ilyen hazugságkampányt indítani, az én Facebook-bejegyzésemet kiforgatni – amely egyébként miről szól? Arról, hogy nyugdíjas embereket a politika és ezen belül a kormánypárt, a Fidesz hergel. És most pedig mit csinál a Fidesz? Telefon hergeli a nyugdíjasokat. Tehát lényegében pontosan aláírja és alátámasztja az én Facebook-bejegyzésemben felvetett félelmet: ahelyett, hogy a nyugdíjas, idős emberek nyugalmát, az életüknek a jobbá, boldogabbá, könnyebbé tételét tűzné ki célként, a Fidesz történelmi traumákra meg hazugságokra alapozva megpróbálja egymás ellen heccelni, hergelni őket. Én emiatt emeltem fel a szavam, és ez után is föl fogom”

– mondta a HírTV műsorában a Jobbik elnöke.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjas-társadalom a legszélesebb réteg, és ezt az elmúlt huszonhét évben rendszeresen kihasználták a pártok. Vona Gábor a HírTV-ben megismételte: vitára hívja Orbán Viktort, és egyebek mellett szívesen beszélne vele a nyugdíjasoknak készült programjukról.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »