Orbán: Ennél nagyobb politikai hülyeséget életemben nem láttam

Orbán: Ennél nagyobb politikai hülyeséget életemben nem láttam

Erős kijelentéseket tett a magyar miniszterelnök a Bild című lapban pénteken megjelent interjú során. Például csak akkor hiszi el, hogy Angela Merkel távozik a politikából, ha látja.

Interjút adott a Bild című német lapnak Orbán Viktor, ami két nappal a magyarországi EP-választás előtt jelent meg – az interjút teljes terjedelmében magyarul is megjelentették a kormányfő honlapján.

Orbán Viktor először reagált kérdésre válaszolva az ausztriai kormányválságra: „Az osztrák belpolitikába semmilyen módon nem kívánunk beleszólni, arról az osztrák választóknak kell dönteniük.” Arra reagálva, hogy egyik bizalmasa esett el Heinz-Christian Strache személyében, azt mondta,

„a politikában a legfontosabb az emberek bizalma. Strache a saját hazájában igazi harcos volt, de elvesztette az emberek bizalmát. Az, amit Strache mondott, elfogadhatatlan”.

Beszélt a Fidesz európai néppárti tagságának felfüggesztéséről, a konfliktus felelőssége viszont szerinte nem a magyar kormánypárté, hanem a skandináv és a Benelux államok pártjaié. „Ők valójában az EPP-ből történő kizárásunkat akarták. 13 párt kezdeményezte ezt három hónappal egy fontos választás előtt – ennél nagyobb politikai hülyeséget még életemben nem láttam” – fogalmazott Orbán Viktor, aki megismételte, elfogadhatatlan, hogy Manfred Weber kijelentette, nem akar magyar szavazatokkal EB-bizottsági elnök lenni.

„Ő egy gyenge vezető, (…) már nem konzervatív politikus”

– fűzte hozzá.

Orbán Viktor az Európai Néppártot még mindig „otthonának tekinti”, de az Európai Néppárttól függ, mi lesz, ő „mindent megtesz a Néppárt sikeréért” – mondta, hozzátéve, a választás után kemény vita jön az irányvonalról.

Az interjúban kérdésre válaszolva nem kívánta megmondani, kit támogat Weber helyett, „ezt a megfelelő pillanatban el fogjuk mondani”.

Hírdetés

A Fideszt illető nemzetközi kritikákra reagálva azt mondta, „egy mondás szerint a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz”:

A „túlóratörvény” fogadtatásáról azt mondta, hónapok óta nem volt egy tüntetés sem az ügyben, „az is előfordulhat, hogy egy kormánynak igaza van”.

Elárulta, hogy

szerinte azért értik meg olyan jól egymást Donald Trump amerikai elnökkel, mert „egyszerű és érthető nyelven beszél, nem pedig ezen az euró-tolvajnyelven.

Persze Amerika és Magyarország más súlycsoport, de mind a ketten sikeresek vagyunk a magunk ligájában”.

A sajtószabadság helyzetére irányuló kérdésre válaszolva azt mondta, „ezen a vádon Magyarországon mindig jót nevetnek az emberek. Engem a média minden felületén élesen kritizálnak”.

Kérdezték Angela Merkelről is, aki legkésőbb 2021-ben távozik a politikából, de az, hogy Merkel asszony távozik, Orbán Viktor csak akkor hiszi el, ha látja.

„Végül is Európa legnagyobb harcosáról beszélünk, aki az elmúlt években nem egy férfit lekörözött. Aki őt alábecsüli, az téved.

És van még egy probléma: nagy űrt hagy maga után Európában.”

Szerinte ugyanakkor a német–francia tengelyű Európa korszaka lejárt. „Franciaország, Németország és a visegrádi államok – így néz ki Európa új geometriája.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »