Orbán egy magyargyűlölő tóttal szurkolt a válogatott meccsen

Orbán egy magyargyűlölő tóttal szurkolt a válogatott meccsen

A magyar válogatott hétfőn 2:1-re kikapott Szlovákiától a ferencvárosi Groupama Arénában. A helyszínen ott volt Orbán Viktor miniszterelnök, a lánya, a veje, az unokája, több minisztere és az ország két leggazdagabb embere, Csányi Sándor MLSZ-elnök és Mészáros Lőrinc zseni is. De mialatt a lelátókon a focifanatikusok szlovákoztak, közben Orbán mellett izgulhatta végig a mérkőzést Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke is – írja a 444 nevű zsidó blog.

Az SNS elnöke, a szlovák parlament házelnöke egy arany fokost is ajándékozott Orbánnak.

Danko 2012-ig a magyarellenes Ján Slota helyettese volt a radikális nemzeti pártban, majd – miután az SNS sorrendben másodszor is kiszorult a parlamentből, átvette a párt elnökségét, és vissza is juttatta a parlamentbe. Amikor sikkasztásért kizárta a párt Slotát, az az új elnököt félcigánynak nevezte. Danko 2013-ban azt mondta: „Ma nem a magyarok jelentik a fő problémát, hanem Brüsszel.

Hírdetés

Később óvatosan bocsánatot is kért az elődje kijelentéseiért, bár azóta is tesz feszültséget keltő, szimbolikus gesztusokat. A pártja nyújtotta be a himnusztörvényt, amelynek az értelmében akár 7000 eurós bírságot kaphatott volna az, akinek a rendezvényén egy idegen ország, például Magyarország himnuszát éneklik, és nincs a helyszínen az adott ország hivatalos küldöttsége. A törvényből végül nem lett semmi. De az is szimbolikus, hogy a múlt hónapban Danko a szlovák parlament előtt felállíttatott egy 30 méter magas zászlórudat, amelynél fontos szempont volt neki, hogy legyen nagyobb a 27 méteres budapestinél.

Érdekesség, hogy a meccsen Orbán mindkét oldalán plagizáló állt, ugyanis nem csak Schmitt Pál volt államfő, hanem Andrej Danko is másolta a diplomamunkája nagy részét.

A sovén tótokat az Országház előtti zászlórúd is frusztrálja, ezért magasabbat építenek – a trágya már megvan hozzá

Olyan jó barátunk Szlovákia, hogy most éppen a magyar himnusz eléneklését tiltotta be


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »