Van ilyen: aki háborúzik, az mindig csatát veszt időnként.
Eddig se értettem: minek húzni egy olyan ügyet, melyről nyilvánvaló volt, hogy nem lehet beleállni ténylegesen.
Természetesen nagy probléma az agresszív katonai tömb, a NATO létezése, s ebben az ország tagsága. Egy ideális világban nem létezhetne a NATO, melynek egyetlen célja a liberális világrend ellen lázadók gyilkolása. Dehát nem ideális világban élünk, kénytelenek vagyunk figyelembe venni a realitásokat. Gorbacsov elvtárs pedig 1989-ben aláírta Magyarország NATO-csatlakozását, nincs hatalmunk ezt felmondani.
Olyan ez, mint Kádár alatt belépni a Pártba, a KISZ-be, a szakszervezetbe. Egy ideális világban egyikbe se lépett volna be senki. Dehát nem volt ideális világ, s az aktív lakosság 20 %-a belépett a Pártba, 99 % meg a szakszervezetbe, a diákság 80-95 %-a meg KISZ-tag lett (időben csökkenő arányban).
Íme az én saját esetem. Én 1981-ben lettem KISZ-korú, akkor jellemzően a középiskola első osztályától kezdődött a KISZ-szervezés és a második év végéig elvárt volt a belépés. Ez alól a kevés egyházi gimnázium jelentett kivételt, ott nem működött KISZ-szervezet. S a 80-as években már Budapesten a helyzet egész laza lett: sok bátrabb diák azzal lázadt, hogy nem lépett be, bár ennek egészen 1985-ig komoly kockázata volt – 1985-ig ugyanis minden felsőoktatási intézménybe való felvételihez kellett KISZ-ajánlás, ami bár lassan teljes formalitássá vált, mégis problémás lehetett volna.
Szóval én sose léptem be a KISZ-be! De ezt nem hangoztatom soha hőstettként. Ugyanis úgy nem léptem be, hogy elsumákoltam.
Nem mentem el a tagjelölt-gyűlésre 1981-ben, miközben sose mondtam, hogy nem akarok tag lenni. Majd kihasználtam azt, hogy az ügyemben illetékes KISZ-alapszervezet vezetősége nem kedvelt engem: a 80-as években ugyanis a KISZ nem szólt másról mint közös bulizásról, így a KISZ-titkár még örült is, hogy én nem vagyok jelen. Szóval a KISZ-„titkárom” is sumákolt: nem jelentette sehová, hogy egy jelölt nem lett tag.
Környezetemben, az adott KISZ-alapszervezet kontingenséből, mind a nagyjából 20 KISZ-korú belépett közben, csak ketten maradtunk ki, én és egy csaj, aki vallási okokra hivatkozott, azt hiszem adventista volt, azt mondta, ő híve a szocializmusnak, de nem ért egyet a materialista világnézettel, s ezt már a későkádári hatalom simán elfogadta: lám, nem politikai okból nem lép be, szóval bocsánatos bűn. Tulajdonképpen egyedül én maradtam ki úgy hogy se nem léptem be, se nem adtam értelmes indoklást miért nem lépek be.
Természetesen azért nem léptem be, mert nem akartam a rendszer része lenne még így formálisan se. Nem voltam kommunista, nem szerettem a rendszert, sőt antikommunista voltam. Azt meg nem akartam, hogy belépjek formálisan, ahogy ez szokás volt akkoriban. De ezt kimondani súlyos következményekkel járt volna, így kussoltam. Csak megbízható haveroknak mondtam el az igazságot.
1982-ben megkeresett egy KISZ-illetékes, hogy ha nem megyek el az újabb tagjelölti gyűlésre, annak az a végzetes következménye lehet, hogy sose leszek tag. Erre elmagyaráztam, hogy nekem pontosan ez a célom. Ezt akkor elmondhattam őszintén, mert csak négyszemközt voltunk, így ha továbbadta volna az infót az illető, neki lett volna baja belőle. Ez már a rendszer sajátossága volt: hazudni kellett és alakoskodni, s aki ezt megsértette, az lett a hibás. Ha ugyanezt több ember előtt mondtam volna el, akkor már én lettem volna a hibás
1984-ben majdnem csődöt mondott taktikám. Valami túlbuzgó illetékes észrevette hogy van itt egy fiatal, aki se nem tag, se nem tagadta meg a belépést. Apámat hívatta a pártszervezetének a titkára, hogy fennforgás van, mert a fia KISZ-tagsága „rendezetlen”. Csakhát az illető apám haverja volt, szóval érzékeltette, ő nem fog lépni, csak szól, nehogy „baj” legyen.
Ez a „baj” a későkádári hatalom egyik kulcsszava volt. Lényege: a hivatlos ideológia persze hogy baromság, de nehogy ezt kimond nyíltan, mert akkor mennydörgás lesz!
Apám másnap szólt, elmondta mi volt, majd azt, talán be kell mégis lépnem, legalább egy gyűlésre majd elmegyek, a többire nem, másfél óra az egész, ki lehet bírni, ez így „szokás”, felesleges elvi kérdést fabrikálni egy ilyen baromságból. Aztán 1 évet kell csak kibekkelni, egyetemista leszek, s akkor már nem fog senki zaklatni emiatt. Megállapodtunk, majd szól, ha lépni kell.
Aztán az egész 1984-1985-ös tanév lassan letelt, meglett az érettségi, s sikerült közben folyamatosan húzni az időt, míg már „késő” lett. A KISZ a középiskola után már nem figyelt a fiatalokra, plusz én 1986 végén kiköltöztem Bulgáriába, amivel végképp kikerültem a látókörből a magyar KISZ számára (a bolgár KISZ – Komszomol – számára meg „külföldi diák” voltam, így ők se foglalkoztak velem).
Szóval amit Orbán csinál az olyan, minta én kiálltam volna 1981-ben melldöngetve „nem, nem lépek be a KISZ-be!”. Hát azonnal rám szálltak volna, s végül szégyenszemre be kellett volna lépnem harsány trombitaszóval.
Na, ez van most Orbánnal, felesleges bajt okozott, miközben tudta, úgyis meg kell szavaznia a svéd NATO-tagságot. Az okos lépés az lett volna: megszavazni decemberben. Persze ki lehet magyarázni mindent, de a legjobb, ha eleve nem is kell magyarázni.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
