Orbán Balázs: a nyugati politikai rendszer teljes átalakítására van szükség

Orbán Balázs: a nyugati politikai rendszer teljes átalakítására van szükség

Azok az erők fognak erősödni az elkövetkező időszakban, akik azt mondják, nem „toldozgatni-foltozgatni” kell a dolgokon, hanem a nyugati politikai rendszer teljes átalakítására van szükség, mert elveszítjük a versenyt a többiekkel szemben – mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Tusnádfürdőn.

Orbán Balázs „A hogy áll a globalista-szuverenista küzdelem?” címmel rendezett beszélgetésen elmondta: hosszú távon azok a politikai erők élnek túl és erősödnek meg Nyugat-Európában, akik ezt képviselik.

Amit Európa vezetése művel a bürokraták irányításával az nem mehet tovább, ezt le kell váltani, el kell zavarni

– rögzítette.

Tusványos - A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Tusnádfürdő, 2025. július 24. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (b) a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Hogy áll a globalista-szuverenista küzdelem? című panelbeszélgetésén az erdélyi Tusnádfürdőn 2025. július 24-én. Mellette Szombathy Pál újságíró, az Index.hu hírportál volt főszerkesztője és vezérigazgatója. MTI/Kátai Edit

Magyarországon a kormánypártok azért tudnak sikeresek lenni, mert ezt a változást képviselik. A politikai ellenfeleik ajánlata ezzel szemben az, hogy csatlakozzanak az aktuális politikai mainstreamhez, mert akkor fognak jobban élni, de ez nincs így – fejtette ki, hozzátéve:

most az az ajánlat Brüsszel részéről, hogy „fogadd el, vannak fontosabb dolgok, mint te„.

Azok az országok lesznek sikeresek, akik ezt nem fogadják el és a saját útjukat keresik és vallják, meg fogják találni azt az utat, azt az ösvényt, amiben lehet békében, biztonságban és hosszú évtizedekig tartó gazdasági fejlődésben élni

– hangsúlyozta.

Orbán Balázs kijelentette: a neoliberális világrendnek leáldozott és nem azért, mert a szimbólumok erősebbek voltak a másik oldalon, hanem azért, mert nem tud kézzel fogható eredmény produkálni.

Amely nemzetek sodródnak ebben a helyzetben és egyfajta követő üzemmódban vannak, külső referenciapontot keresnek, meg fognak gyengülni – vélte, és az jósolta, hogy az erős-gyenge nemzetek rangsora radikálisan megfog változni.

Hírdetés

Rámutatott, Magyarország nem a világ legerősebb országa, de van annyi képességünk, hogy kimondjuk, a politikát nálunk nem lehet megvásárolni.

A globalisták azt gondolják, hogy a nemzethez való tartozás meghaladott konstrukció, sőt sosem volt valódi konstrukció. Ahogy fejlődik a technológia, a globalisták egy olyan embertípus előretörésében reménykednek, akiben nincs meg a valahova való tartozás élménye, és csak a korlátlan individualista szabadság érdekli

– fejtette ki.

Ezzel szemben a szuverenisták azt vallják, hogy van modernizáció, technológiai fejlődés, de a közösségi identitás elemeit nem eltörölni kell, hanem erősíteni és a nemzetközi együttműködéseket is ezek mentén kell megvalósítani.

A következő évtizedek globális világrendszerbeli átalakulása sokkal jelentősebb, mint az elmúlt évszázadokban. Azt prognosztizálta, hogy az elkövetkező évtizedek „iszonyatosan rázósak” lesznek.

Az a kérdés, hogy a világrendszerváltás és hatalmi átrendeződés hogyan megy végbe, le tud-e futni katonai konfliktus nélkül vagy megreccsen-e a nemzetközi kereskedelem. A dolgok alakulhatnak nagyon-nagyon rosszul is – vélte.

Azok a közösségek lesznek sikeresek, akik meg tudják védeni magukat, összetartanak, képesek lesznek egy irányba mozdulni és ha „beüt a ménkű„, akkor reakcióképességük van.

Ha individualizálódik a társadalom, nincs összetartozástudat, akkor sokkal nehezebb meggyőzni az embereket az összefogás fontosságáról

– jegyezte meg.

A politikai igazgató a katolikus egyházat az egyetlen, nyugati világon belüli sikeres nemezetek felett közvetítő közegként jellemezte.

Az európai együttműködés ma azért nem működik, mert hiányoznak a keresztény alapok, és ez napi szintű működési zavarokat okoz – húzta alá Orbán Balázs, aki kiemelte: a mai európai politikában a szolidaritás, az egymásért való kiállás hiányzik és mindez azért van így, mert nincsenek keresztény alapok, amelyek ennek kulturális talapzatát adnák.

Azt mondta azért is optimista a 2026-os választások kapcsán, mert napnál is világosabb, miről fog szólni: Brüsszel egy engedelmes kormányt akar Magyarországon. Nem minden tökéletes ebben az országban, de az, hogy a magyarok kormányát Brüsszelből jelöljék ki, azt nem veszi be a magyar gyomor – fogalmazott.

MTI

Borítókép: Tusnádfürdő, 2025. július 24. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Hogy áll a globalista-szuverenista küzdelem? című panelbeszélgetésén az erdélyi Tusnádfürdőn 2025. július 24-én. MTI/Kátai Edit

The post Orbán Balázs: a nyugati politikai rendszer teljes átalakítására van szükség appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »