Orbán: Az orosz gázmonopólium korszaka véget ér

Orbán: Az orosz gázmonopólium korszaka véget ér

2021-22-től vége az orosz gázmonopóliumnak, ígérte meg Orbán Viktor a magyar–szerb csúcsot követően. A miniszterelnök szerint ezzel Magyarország stratégiai pozíciójában jelentős változás áll be, ugyanis a jövőben Romániától évente négymilliárd köbméter gázt importál Magyarország.

– Egy amerikai cég fogja ezt a munkát elvégezni, a meghirdetett tenderen pedig az első három helyen három, 100 százalékban magyar cég végzett. Ezért pillanatokon belül eljutunk oda, hogy aláírjuk azt a megállapodást, ami a következő 15 évre több mint négymilliárd köbméter gáz behozatalát teszi lehetővé Romániából Magyarország számára. A gázösszeköttetés magyar részét megépítettük, a román most épül, ez azt jelenti, hogy 2021-22-től új helyzetben leszünk, úgyhogy bejelenthetem kellő szerénységgel, de boldogan, hogy az orosz gázmonopólium korszaka Magyarországon véget ér – jelentette be a magyar miniszterelnök.

Hírdetés

 A gázösszeköttetés magyar részét már megépítették, a román pedig most épül. Jelenleg Oroszországból származik a Magyarországon felhasznált földgáz nagy része.

Bukarest ugyanakkor teljesen mást állít az esetleges gázügyletről, írja a Magyar Nemzet.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »