Új idők jönnek, az együttműködéseket új alapokra helyezik.
Hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét Orbán Anita – jelentette be a külügyminiszter hétfőn. A döntésről azt írta: a magyar-lengyel kapcsolat új időszak előtt áll. „A következő napokban magas szintű delegációval érkezünk Lengyelországba és közös célunk, hogy együttműködésünket új alapokra helyezzük” – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy az új korszak új megközelítést kíván, „a megújuló külpolitikai irányvonalat egy új személy tudja majd hitelesen és következetesen képviselni a következő időszakban”.
Mint ismert, Magyar Péter számos miniszter társaságában kedden Lengyelországba indult hivatalos látogatásra. Kereskedelmi, valamint energetikai egyeztetések is lesznek. A magyar kormányfő találkozik Karol Nawrocki lengyel elnökkel, valamint Lech Walesa egykori elnökkel, a Szolidaritás vezetőjével, valamint ellátogat Gdanskba és meg fogja koszorúzni az ottani emlékművet. Magyar Péter előzőleg Krakkóban találkozni fog az érsekkel, valamint az ottani civil szférával. Ahhoz, hogy a V4-ek együttműködése újra erős legyen, elengedhetetlen egy nagyon erős lengyel-magyar tengely – jelentette ki.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


