Orbán állhat az új európai összefogás élére

Orbán állhat az új európai összefogás élére

Kent Ekeroth svéd képviselő a közelmúltban magyar nyelven mondott köszönetet Orbán Viktornak, most pedig egy interjúban ismét kiállt Magyarország mellett.

Mint ismert, Kent Ekeroth svéd képviselő (akire szinte rekordidő alatt ráaggatták a „szélsőjobboldali” jelzőt) köszönetet mondott Magyarországnak és a magyar kormánynak, „mert ők meg merik és meg is tudják tenni azt, ami jó az országuknak, és ami jó Európának.” A politikus most a Hetek magazinnak adott interjúban mesélt arról, miért állt ki a magyar kormány mellett.

Mint mondta, nem egy konkrét törvényjavaslat miatt védte meg Magyarországot. A kijelentés egy külpolitikai vitanap keretében hangzott el, amelyet évente megrendeznek a svéd parlamentben. Ekeroth először beszélt ezen a fórumon, és Magyarországot választotta témájának.

– ezt válaszolta Ekeroth arra a kérdésre, hogy miért hívta fel a svéd állampolgárok figyelmét a magyar erőfeszítésekre.

A svéd politikus elmondta, pártja, a Svéd Demokraták nagyra értékeli azt is, hogy Magyarország ellenáll az európai és amerikai baloldali politikai elit törekvéseknek is.

Hírdetés

Mint ahogy azt Ekeroth mondta, először 2008-ban járt Magyarországon, amikor beütött a pénzügyi válság. Orbán megválasztása után először a gazdaság kezdett rendbe jönni, az ország a csődközeli helyzetből néhány év alatt folyamatos növekedési pályára állt – hangsúlyozta.

Leszögezte azt is, hogy a munkanélküliség, az államadósság csökkenése, valamint a befektetések növekedése mind arról árulkodik, hogy az Orbán-kormány nagyon sikeres nyolc évet tudhat maga mögött.

Forisek Ádám – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »