Orbán államtitkára már nem küldené vissza az első EU-s országba a bevándorlókat

Orbán államtitkára már nem küldené vissza az első EU-s országba a bevándorlókat

A Hír TV megszerezte azt a hangfelvételt, amelyen Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára elismeri, a tízmilliárdos kampány és az érvénytelen népszavazás ellenére Magyarország mégis befogadott 1294 migránst. Az államtitkár a Times of Malta című lapnak nyilatkozott.

Mint ismert, Orbánék folyamatosan azt szajkózták, nem Magyarország az első uniós ország, melyet a migránsok érintettek, a Dublini Egyezmény értelmében pedig a menekültügyi eljárást is abban az országban kell lefolytatni, ahol ezek az emberek az EU-ba érkeztek. Ezek jellemzően Görögország, Olaszország és Bulgária.

2015 júniusában Orbán Viktor külügyminisztere például így fogalmazott:

Ausztria és 10 másik uniós ország vissza fogja küldeni az illegális bevándorlókat Magyarországra. Többségük Görögországban lépett az Európai Unió területére, oda kellene őket visszaküldeni.

Hírdetés

Ezzel szemben Orbán helyettes államtitkára már-már az úgynevezett Soros-tervet idéző módon így fogalmaz:

akiknek menekültstátuszra van szükségük – ezt szeretném tisztázni –, jöhetnek Magyarországra.

Szó sincs tehát arról, hogy a Dublini Egyezményben rögzített első EU-s tagállamban kell kivárni a menekültstátusz elbírálását.

Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje mai sajtótájékoztatóján közölte: Orbánék lebukása miatt kormányváltásra készülő pártja az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »