Orbán- A homoszexuálisok jogaiért is harcoltam a kommunista rezsimben

Orbán- A homoszexuálisok jogaiért is harcoltam a kommunista rezsimben

Az új magyar szabályozás arról szól, hogy a gyermek hogyan és miképpen ismerkedik meg a szexualitás egyébként nehéz és bonyolult kérdéskörével, ennek eldöntése kizárólag a szülő dolga; ez egy gyermek- és szülővédelmi törvény – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos tanácskozását megelőzően.

Orbán Viktor újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: Magyarország számára megtiszteltetés, ha bármelyik miniszterelnök vagy az Európai Tanács elnöke érdeklődik egy magyar törvény iránt.

Szívesen elmondom nekik, hogy szó sincs semmilyen törvényről, ami a homoszexualitásra vonatkozna. Ez a törvény nem erről szól, ez a törvény a gyermekek neveléséről, bármilyen szexuális tartalmú neveléséről szól

– fogalmazott.

Mindig jobb előbb elolvasni valamit, és csak azután reagálni arra, ez a helyes sorrend – tette hozzá.

A miniszterelnök kiemelte, a szabályozás arról szól: a szülők dolga annak eldöntése, hogy a gyermek hogyan és miképpen ismerkedik meg a szexualitás kérdéskörével.

Az államnak pedig az a dolga, hogy megteremtse a feltételeit annak, hogy a szülők ezeket a jogaikat valóban gyakorolni tudják. Ez egy gyermek- és szülővédelmi törvény

– húzta alá.

Én a jogok harcos védelmezője vagyok.

Szabadságharcos voltam a kommunizmus alatt, amikor a homoszexualitás büntetendő volt.

A szabadságért és a jogokért küzdöttem, ami azt jelenti, hogy küzdöttem a homoszexuálisok jogaiért is

– fogalmazott Orbán Viktor.

Hírdetés

Ez a törvény nem erről szól, ez a törvény a gyerekek és a szülők jogairól szól – szögezte le.

Egy másik újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor hangsúlyozta azt is, hogy a sport globális, és a politikai témákkal óvatosnak kell lenni, írja Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója Brüsszelből.

Egyes országokban bizonyos dolgok megengedettek, más országokban pedig nem – mondta.

Ha a sportot összekeverjük a politikával, akkor egész nagy területeket, illetve azokat, akik kulturálisan más állásponton vannak, mint mi, kizárunk a globális korból.

Ez nem helyes

– fogalmazott.

Hozzátette: a sportot el kell választani a politikától.

A magyar labdarúgó-válogatottra és a szerdai, Németország válogatottja ellen vívott mérkőzésére utalva kiemelte:

a csapatunkra büszkék vagyunk, ez egy nemzeti csapat.

Az, hogy halált megvető bátorsággal küzdöttek Münchenben, olyan körülmények között, amit mindenki ismer és láthatott, az büszkévé tesz bennünket

– fogalmazott.

A helytállásuk minden magyar ember számára bátorító – tette hozzá a miniszterelnök.

Magyar Tudat

Megosztás

The post Orbán- A homoszexuálisok jogaiért is harcoltam a kommunista rezsimben appeared first on Magyar Tudat.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »