Orális kielégítést kért a (valószínűleg) cigány asszonytól a fideszes polgármester, végül egy fillért sem adott

Orális kielégítést kért a (valószínűleg) cigány asszonytól a fideszes polgármester, végül egy fillért sem adott

Egy alföldi falu fideszes polgármestere szexuális szolgáltatást kért egy gyermekét egyedül nevelő asszonytól, pár ezer forintos kölcsön fejében, ráadásul még be is csapta. Az ügyben nyomozás indult – írja a Népszava.

Az asszony – akit a cikkben Elzának neveznek – pszichiáterhez hordja három év körüli kislányát: a gyerek nem visel el magán semmiféle ruhát, ha ilyesmit adnak rá, magából kikelve üvölteni kezd. Óvodába kéne vinni, máskülönben nem kapják meg utána a családi pótlékot. Az intézményben azt mondták, takarja be pokróccal a gyereket, s vigye be úgy, ott meg majd csak felöltöztetik valahogy, de az anya szerint a kislányt nem lehet megérinteni sem, főleg az idegenektől húzódik el. A neurológiai vizsgálattól, s a felírt gyógyszerektől várnak javulást, a gyógyszer azonban drága. Ráadásul a gyerek nemrég elkapott egy bakteriális fertőzést is, fájt a gyomra és lázas lett, antibiotikumot írtak fel neki, de az asszonynak nem volt pénze kiváltani azt.

– Gondoltam, elmegyek a polgármesterhez, adjon kölcsön egy kis pénzt: hiába, hogy a hatalomhoz húz, de ő is közülünk való, tudja, milyen szegényen élünk, az anyámék házában összezsúfolódva – meséli a nő. Szociális segélyből tartják fent magukat, meg az édesapja közmunkás béréből, s ha az óvodás gyerekre nem is, iskolás korú fia után kap még egy kis családi pótlékot.

– Kétezer forintot akartam kérni, de azt mondta, most nem tud adni, menjek majd el este a kocsmájába, s akkor ad. Vissza is mentem fél hatkor, ott ültem egy széken, mikor megjött a polgármester, s azt mondta ad nekem pénz, de csak szexuális szolgáltatásért cserébe. Vagyis hogy orálisan kell kielégítenem. Így mondta pontosan. És ad érte 15 ezer forintot. Ebbe melyik anya nem menne bele a gyereke érdekében? Hát mondtam, hogy jó, rendben – folytatja a történetet. – Kérte, hogy menjek be a privát vécéjébe, majd jön ő is. Vártam, de nem ő jött, hanem maga helyett beküldte két emberét, akik neki dolgoznak a kocsmában. Kimentem, hogy ez most mi, mire azt felelte, hogy nyugodtan intézzem el, értük is odaadja a pénzt.

Hírdetés

Az asszony megfogalmazása szerint a „dolgot megtette”, majd kiment, újból leült egy székre, és várta a pénzt. Az tűnt fel neki, hogy a kocsma népe először őt nézi, majd a telefonjukat bámulják, miközben hangosan vihorásznak: köztük volt a polgármester is, aki egy asztaltársaságban épp töltött káposztát evett.

– Gondoltam, odamegyek, hogy végre most már kifizessen, indultam volna haza a lázas gyerekhez, hát látom, hogy a telefonjaikon engem néznek, a vécébeli jelenetet. El nem tudom képzelni, hogy vették fel, nem láttam ott semmilyen kamerát, s azt hittem, menten elájulok – idézi fel még mindig feldúltan. Azt mondja, jogtalanul készítettek róla ilyen felvételt, mert ebbe nem egyezett bele, s abba se, hogy később emiatt kigúnyolják és megalázzák, netán a gyerekét az iskolában csúfolják. Ráadásul, miután emelt hangon kikérte magának a történteket, ki is penderítették a kocsmából, még utána is köptek a földre. Nemhogy tizenötezer forintot, de egy fillért sem kapott.

– Majd biztosan elterjesztik rólam a faluban, hogy prostituált vagyok, de erre felkészültem. Még ha az lennék, akkor se alázhatnak így meg, és egy polgármester nem élhet így vissza a hatalmával. Nem akarok attól rettegni egész életemben, hogy mikor kerül fel a videó az internetre, nem akarok újra meg újra megalázkodni mások előtt – mondja.

A Népszava szerette volna meghallgatni a kormánypárti polgármester álláspontját is. Amikor személyesen keresték a faluban, nem volt a hivatalában, amikor felhívták, közölte, hogy nem nyilatkozik, és letette a telefont. Pár nappal később e-mailben is elküldték neki a kérdéseiket, lehetőséget adva így is a válaszadásra, de továbbra sem reagált.

Az asszony az illetékes járási ügyészségen feljelentést tett személyiségi jogainak megsértése miatt. A nyomozás elindult, az egyik érintett telefonját már lefoglalta a rendőrség.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »