Van, ahol a lakosság a figyelmeztetés és a korlátozás kiadása ellenére sem spórol úgy, ahogy kellene. Újabb, súlyosabb korlátozásokat rendeltek el, miután az ivóvíz kifogyott vagy vészesen fogy több, Budapest környéki településen.
„Az elmúlt hétvégén rendkívüli módon, az átlaghoz képest 55 százalékkal, megnövekedett a vezetékes ivóvízfelhasználás a DMRV szolgáltatási területén. Ennek következtében Társaságunk már most nem tudja teljes mértékben ellátni Szada, Erdőkertes és Veresegyház településeket vezetékes ivóvízzel. Emellett a nógrádi térség több településén is vízhiány alakulhat ki, így kértük a helyi önkormányzatoktól az I. illetve II. fokú vízkorlátozás elrendelését” – írta közleményében a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. A társaság nyomatékosan felhívta a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a víztakarékosságra.
A június 26-án pénteken bizonyos településeken elrendelt I. fokú vízkorlátozás már tiltotta, hogy vezetékes vízzel locsoljanak, öntözzenek, medencét töltsenek vagy autót mossanak, ennek ellenére az érintett településeken tovább nőtt a vízfogyasztás.
Hétfő reggelre Szada – első településként – a hálózat túlterhelésének következtében vízszolgáltatás nélkül maradt.
Az átlagos vízigény néhol kétszeresét meghaladó vízfogyasztás fizikai és strukturális veszélyt jelent mind a vízbázisokra, a víztermelő kutakra és ivóvízvezeték-hálózatra. Amikor a rendszeren nagyobb a fogyasztás, mint a betáplálás, akkor súlyos műszaki meghibásodások léphetnek fel – figyelmeztettek.
Június 29-én már nem csak a Gödöllői járás, hanem a Duna jobb partján, a magasabban fekvő településeken is lokális vízhiány kialakulása tapasztalható.
Üröm, Pomáz, Solymár települések esetében már konkrét területeken nincs a hálózat egyes részein ívóvíz, és ha jelentős változás nem lesz a felhasználás volumenében, akkor még több településrész és település kerül hasonló helyzetbe.
A hétvégén a kritikus települések polgármestereitől a DMRV Zrt kérte az együttműködésüket a lakosok minél szélesebb körű tájékoztatásában, de eddig nem tapasztalható csökkenés a vízfelhasználásban, sőt növekedés jelentkezett. Hétfőn a társaság minden önkormányzattól
már II. fokú készültség elrendelését kérte, hogy megakadályozza a teljes hálózati összeomlást és a vízhiányt. A tilalmak ebben a fokozatban már a települések gazdasági szereplőit is érintik.
A DMRV azt tapasztalta, hogy hétfőn egy normál munkanaphoz képest a vízfogyasztás továbbra is kritikus mértékű, egy hétvégi nyári napi igénynél is magasabb, nemhogy hétköznapi mértékre csökkent volna. Emiatt a rendszereik nem tudják megfelelően újrapótolni a tároló medencékben a hiányzó vízmennyiséget.
„Ha a következő órákban a fogyasztók nem csak a szükséges vízfelhasználásra korlátozzák az igényeiket, abban az esetben a DMRV Zrt hálózatában a teljes összeomlás is elképzelhető. Ha ez bekövetkezik, akkor a helyreállás hosszú időre is elhúzódhat”.
A legkritikusabb területeken lajtokkal biztosítják az ivóvizet:
Szada, Arany János utca – Gesztenyefa utca sarok
Szada, Aranyhegy utca – Bucka utca sarok
Szada,(Piac) Ősz utca – Dózsa György út sarok
Szada, Margita utca – Csapás utca sarok
Veresegyház, Árnyas utca( Árnyas utcai bölcsőde)
Veresegyház, Csibai utca – Páskom utca sarok
Üröm, Ezüsthegyi lakópark
Üröm, Rákóczi F. u. 63.
Üröm, Deák F. u.
„A nem létfontosságú vízfogyasztás megszüntetése garantálhatja egyedül, hogy jusson elegendő ivóvíz az alapvető emberi szükségletekre: ivásra, főzésre, tisztálkodásra és a kritikus intézmények működésére, illetve tűzoltásra” – figyelmeztettek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


